Bár hosszú évekig elkötelezett Windows user voltam, a Mac-re váltásom nem is lehetett volna ennél gördülékenyebb. Nem szeretném, ha ez a cikk végtelen kántálás lenne, hogy a Mac milyen nagyszerű, de mivel mindkét rendszerről van tapasztalatom, meglehetős objektivitással tudok beszélni. Vessünk néhány pillantást azokra a területekre, ahol az Apple látványosan jobban muzsikál, ami a felhasználói interfészt és a usability-t illeti.

1. Koherens

Az egész operációs rendszer és gyakorlatilag minden alkalmazás küllemre és „érzésre” is ugyanolyan: mintha egyetlen csapat fejlesztett volna mindent – ez pedig az Apple HI Guidelines előírásainak köszönhető! A hivatalos útmutatás a felhasználói interfész tervezésére vonatkozóan lehetővé tette, hogy a felhasználók a legtöbb Mac alkalmazást hasonlóképpen használhassák, gördülékeny és kényelmes működést garantálva. A felhasználók tudják, hogyan fog a rendszer viselkedni, és mit várhatnak egy alkalmazástól. A rendszer teljes konzisztenciája drámai mértékben fejleszti a tanulhatóságot és a használhatóságot a rendszerrel való kommunikáció során.

[Igen, így van. Minden alkalmazás Preferences menüje a cmd+pontosvessző, mindegyiknek hasonló a menürendszere, szóval tudom, hogy mit hol keressek. Koherens-e a Windows-e?]

2. Intuitív

Az alkalmazások telepítése és törlése egy szimpla drag-and-drop művelet. Nem is lehetne ennél egyszerűbb és intuitívabb. Nem nagyon lehet hibát elkövetni, pl. helytelen opciót kiválasztani egy lenyíló menüben vagy véletlenül a Cancel gombra kattintani. Villámgyors és egyszerű.

[No comment, működik.]

3. Hatékony és egyértelmű utalások

A Mac roppant hatékonyan alkalmazza az utalásokat – az operációs rendszer különféle megjelenései, visszajelzései egyszerűen működnek és egyértelműek. Az Exposé megfelelően nyújtja azt, amit kell, a Time Machine 3D nézete hibátlanul működik és világosan egyértelmű (nem csak azért 3D-s, mint a Vistánál, csak hogy „tegyünk már bele valami 3D-t”). Az egyes elemek mélysége Time Machine-ben az időbeli elhelyezkedést jelenti, ezáltal világosan vezetve a felhasználót. Az albumok böngészése Cover Flow nézetben az iTunes-ban és a Finderben tökéletesen olyan, mintha a valóságban lapoznád őket.

[A Cover Flow-t én mondjuk Mac-en annyira nem szeretem, szerintem parasztvakítás, roppant hatékonytalannak gondolom. iPodon viszont nagyon-nagyon jó, de a számítógépen 9 hónap alatt kb. két alkalommal használtam. Nekem nem kell, de attól még másnak jól jöhet! A Time Machine egyértelműen zseniális, az Exposé briliáns!]

4. Informatív hibajelentések, szükség esetén

A többi felhasználói interfésztől eltérően a Mac alkalmazások kizárólag akkor jelenítenek meg értesítéseket, ha valami gond van. Nincsenek állandó sárga buborékok, amikor egy feladat elindul, befejeződik, 50%-nál tart, vagy feltelepítette a 4325. drivert. Gondolj csak bele, valóban szükség van buborékokra annak kinyilvánítására, hogy valami működik, vagyis végrehajta azt a feladatot, amit kiadtunk neki? Na ugye.

[És valóban: kit érdekel, ha egy program dolgozik? Nekem arról nem kell tájékoztatás, hogy éppen végzi azt a feladatot, amivel megbíztam, baszki!]

5. A műszaki részletek elrejtése

Manuálisan defragolni egy meghajtót? Lehet, csak nem itt. A Mac-en a felhasználók olyan segédprogramokat használnak, amelyek egyszerű és világos utalásokkal kommunikálnak. A legtöbb felhasználó nem műszaki zseni, és nem biztos, hogy van fogalmuk a mély technikai részletekről – mért kéne tehát az operációs rendszernek ilyen rendszerüzenetekkel bombázni őket? Elvégzi helyettük a feladatot.

[Én azért szeretem tudni, hogy mi folyik a gépemben, de nem minden egyes másodpercben – ha valamire kíváncsi vagyok, akkor viszont nagyon jó a System Profiler, vagy más (rendszerszintű!) alkalmazások.]

6. A Fitts-törvény

A nevezetes Fitts-törvény kimondja, hogy a felhasználók sokkal produktívabbak az egérrel, ha kevesebb utat kell vele megtenniük, és nagyobb (pontosabban elérhető) a célpont, amire kattintaniuk kell. A Mac tervezői beépítették ezt a szabályt a rendszerbe: gyakorlatilag minden alkalmazás menürendszere a képernyő tetején van, nem pedig az éppen futó ablak tetején – megkönnyítve ezáltal a pontosabb „célzást”. Ez megnöveli a használhatóságot és csökkenti a képernyőn lévő zűrzavart. Más felhasználói interfészekkel összehasonlítva a Fitts-törvény egyértelműen jobban teljesít Mac-en.

[Noha az Apple egere a világon valaha gyártott – nem tévedés! – legszarabb, legtrágyább hardver (nem is értem, komolyan), lassú és konkrétan fos, mégis, ezt a Fitts-dolgot valahogy tényleg sikerült megoldani. Lehet, hogy ezzel kompenzálják a trágya egeret?]

7. Input visszajelzések

A Mac alkalmazásokban nincsenek tökéletesen értelmetlen „OK” és „Alkalmaz” gombok – a változások azonnal, „on-the-fly” végrehajtódnak. Ezáltal a rendszer sokkal készségesebb és sokkal kevesebb inputot igényel, a lehető leghatékonyabbá téve a felhasználói visszajelzéseket.

A checkboxra kattintva a tab bar azonnal látható a böngészőablakban, nem kell „Apply” (Firefox)

[No comment, működik!]

8. Felhasználói támogatás és navigáció

Emlékszünk még Clippy-re? A Mac-nek is megvan (az egész rendszerben jelen lévő) saját verziója, amit úgy hívnak: Spotlight. Az egyetlen különbség, hogy a Spotlight működik. Sokkal hatékonyabb, segítőkészebb és rugalmasabb. És vil-lám-gyors. Az oprenszer böngészése sosem volt még ilyen egyértelmű – akár számításokat végzünk vele, akár programokat indítunk, olyan egyszerű a használata, mint leírni azt a szót, hogy alma, és leütni az entert.

[Engem a Spotlight teljesen ledöbbentett: nem csak dokumentumokat keres, hanem dokumentumokBAN, levelekBEN, tehát a dokumentumok tartalmáBAN is, és ez nem tart ÓRÁKIG, hanem néhány ezredmásodperc, és megtalálom, amit kerestem. Én majd beszartam, hogy nem kell Total Commanderrel Alt+F7-tel fájlt keresni, hanem megnyomom a Command+Space-t, és írom, mit szeretnék. Kurvajó! A tartalmi keresésről a Windowson meg már rég lemondtam, mert nincsen 8x16 magos processzorom 40GB RAM-mal, ami leindexeli a fájlokat. Valahogy Mac-en ezt is sikerült megoldani...]

9. Munkafolyamat

A Mac nem kényszerít arra, hogy egyetlen ablakra fókuszáld a figyelmedet, hanem mindet láthatóan hagyja a háttérben, hatékonyabb munkafolyamatot biztosítva. (Bár ez ízlés és megszokás kérdése is.)

[Én már megszoktam! És valóban: egy Exposé gomb, és átlátom a teljes munkapultomat. Óóóóó, nem is beszélve a Spaces-ről! Nekem most 4 asztalnyi helyem van, tetszés szerint válthatok köztül a cmd+nyíl gombokkal: az egyiken a Photoshop van, a másikon böngészek, a harmadikon az egyebek, a negyediken még nem tudom, mi lesz. :D ]

10. Még a kernel pánik is jól néz ki!

Vicces, de kedves példa, hogyan figyel a részletekre is az Apple. Azokban a ritka esetekben, amikor a Mac összeomlik, még ezt is roppant elegánsan teszi. Usability szempontból nem a legtökéletesebb, hiszen nem tájékoztatja a felhasználót az összeomlás okáról, csak megkéri őt az újraindításra, mégis: gyönyörű és elegáns.

[Ilyen még sosem volt 9 hónap alatt. Windows 9 hónap alatt hányszor kékhalál vagy inkompatibilis driverhiba x00FFF8EDx21?]

Nem állítom, hogy a Mac felhasználói interfésze tökéletes. Valószínűleg nincsen olyan tökéletes megoldás, ami mindenkit kielégítene. Mégis, a Mac számtalanszor bizonyította, hogy képes megközelíteni a tökéletest, legalábbis usability szempontból.

Te mit gondolsz erről? Van olyan tapasztalatod, amikor a Mac elbukik usability-ből? Vagy ellenkezőleg, miben jobb a Mac a többi interfésztől?

(Juul Coolen írása)