Van valami bizsergetően ijesztő abban, amikor ismeretlen telefonszámról kapsz kari vagy buéküzit.

Majd holnap vagy holnapután rákérdezek, ki lehet ez, mert most nincs kedvem új ismerőst felfedezni magamnak. A másik nagy kedvenc – balinto után szabadon – pedig a már-már MLM hálózatépítő zsákmányolók iWiW-en. Kedvencem az olyan, aki már saját komplett élettörténetet is kitalál nekem, amikor megkérdezem őt, hogy honnan ismerjük egymást, pl:

Mondjuk a Bercsényiből, kosaraztunk is együtt és ha jól tévedek A Vicával jártál pár évet és mi annakidején elég jóban vagyunk.

Vicces gyerekek keringenek a interneten, és akkor még nem is említettem a privi.hu-t. Irgalmatlanul jókat lehet cseverészni a helyi felizgult fiatalokkal, ha ellenkező nemű versenyzőnek adjuk ki magunkat…

Voltunk haveroknál, és játszottunk Hotel nevű játékot. Isteni jó, én még nem játszottam ilyesmit, utoljára Gazdálkodj okosan!-t nyomtunk annak idején. Ez meg ilyen – annak szöges ellentéteként – ízig-vérig imperialista játék, telkeket kell venni, amire hoteleket építeni, és zsebelni a pénzt a sok vendégéjszaka után. Szóval semmi államilag dotált OTP-lakás meg porszívó és kerékpár (ping-pong asztallal!), kizárólag csicsa luxusszállodák, Waikiki és Safari, én meg persze a President-tel úgy megkopasztottam mindenkit, hogy gyakorlatilag nyertem.

Én azért még mindig a Gazdálkodj-ot tartom az etalonnak, a szobabútorral, csöves rádióval és tévével, meg a mosógéppel. Olyan mi-gyermekkorunkat idézően realisztikus, na ja, döngölt földpadlós fürdőszobában kezdtük annak idején.

Szóval játszottunk a haverokkal így szilveszter délután, jó volt, iszogattunk, fotózgattunk, ejtőzés. Most meg eszünk szenyát, döglünk egyet és majd koccintunk. BUÉK, jobb 2007-et kívánok magamnak.

Tök vicces, ahogy a Ki mit tud?-ot nézik a tévében az emberek a Csinibabában, mire a Sztálin mutatóujjas ember megkérdezi a főurat, hogy: “Béla, mi ez a pangás?”, és azt a választ kapja, hogy az egész ország a tévét nézni, mire Sztálinember csak annyit mond, lenéző hűvösséggel: “Imbecillitás.”

Gyönyörűen megkoreografált jelenet, imbecillitás, és kész, már fordul is vissza az újságjába. Félelmetes. És erre a jelenetre nem is emlékeztem, csak arra, amikor Mancika visszajön Csehszlovákiából, ahol a kísérleti adás tartalék bemondónője, fizetés nélküli szabin, meg az Echo Vokál félelmetes Gézengúz-előadására, ahol Simon orgiát kiált és a műsorvezetőt követeli, és a zsűri folyton forgatja a piros-zöld táblákat, stb, stb.

De ez az imbecillitás akkor is best of.

December 29-e van, olyan szépen süt a nap, hogy öröm nézni. Az utóbbi ötszáz év legmelegebb tele, mi? És még hó sem volt karácsukakor (Chrismukkah), ami pedig nekem hozzátartozik a hangulathoz. Pontosan úgy, mint a narancsba szurkált szegfűszeg meg a párás konyhaablak – nincs konyhaablak most, a lichthof picinyke duplafalú, szigetelt üvege pedig nem párásodik a mocsok.

Nincs karácsonyi hangulat a fenyőfa nem illatozik, mint régen, a baltát se vettük elő, mint régen, hogy beleakumuláljuk anyámnak a száz méter maga fenyőt a talpába, nem hordjuk a szenet a kályhába, és nem száll a finom töltelék szaga kifelé a sütőből.

Már nem olyan, mint régen, de elhatároztam, hogy még legalább egyszer olyan lesz.

Idén valahogy elmaradt a szokásos karácsonyi nyavalygás. Olvasok egy csomó blogot, de valahogy egy-két éve a nagy részükön lehetett valami siránkozást olvasni, hogy jajjj, megint karácsony, megint szomorkodok, stb, stb, most meg ez nincsen, vagy csak nekem kerülte el szerencsésen a figyelmemet.

Ami jó.

Ha elmúltak ezek a siránkozások, az a legjobb, ha meg csak engem kerültek el, akkor jó nekem, mert én se kerültem tőlük szuicid hangulatba.