Hát milyen ország az, ahol az év műsorvezetője Máté Krisztina? Milyen?

Hát olyan.

(2007, Best vagy Story magazin, édesmindegy is.)

Tulajdonképpen nem fenyegetés, de ha jót akartok, kattintsatok a számítógépeketen a letöltőprogramotokra, és szippantsátok le a Little Miss Sunshine c. filmet.

Aki szerette az American Beauty meg a Magnolia filmeket (mint például én), annak kötelező darab, és természetesen DVD-n is a polcon a helye. Meg a soundtrack is sehr gut.

Szerzett ma egy mély filmélményt, az biztos. És én szeretném ezt az élményt megosztani veletek. Ya’ know, share the experience, darling.

Van ez a csóka, aki producer (prágyúször), és rááldozott tíz millió amerikai dollárt, hogy a Grease (Pomádé, szlávul: Vazelinka) c. filmet most újra megcsinálja, csak Broadway-i kivitelben. Kemény musical lesz belőle, és éppen a casting megy. Na ebből valóságsót csinált az NBC, és azt adják sorozatban.

Már láttam az első két részt, és istenemre mondom, ezek a magyar sztárcsináldák ehhez képest jelentéktelen pontok csupán (jó, persze nincs is bennünk ezerkilencszázhatvanmillió forint, 1USD=196HUF árfolyamon számolva).

Keresik a szereplőket Amerika nagyobb városaiban, és nagyon durva fejek vannak. Volt például egy magyar csaj, Tünde, aki butuska volt szerencsétlen, de az Index főoldali cikizése is azért már túlmegy minden határon. Bazmeg, itt egy magyar, egy nekünk tökismeretlen valóságsóban, arra büszkének kéne lenni szerintem, de mindegy. Ez messzire vezet, úgyhogy inkább hagyjuk.

Nézzétek tik is, jó szórakozás! Profi és szórakoztató.

Én frenetikus bakelitrajongó vagyok, hazulról zsákmányoltam fiatal koromban egy nehéz tányéros, AKAI lemezjátszót. Semmi sebességhangoló, 33/45-ös kapcsoló gyárilag beállított értékkel, viszont egyszer cseréltem benne gyémánttűt, mert eltört. Ilyen kilencvenes évek közepe volt, valami több ezer forintért vettem a Dohány utcai zsinagóga melletti kis lemezjátszó-alkatrész boltban (szerintem azóta már nem is létezik). Az több ezer forint, bizony, az kemény pénz. (Egy alkalommal, mikor otthon ki akartam cserélni a szivattyúnk járókerekét, akkor a szintén sok ezerért vett új rézötvözet járókereket egy csavarhúzóval eldeformáltam, így dobhattam ki azt is meg a pénzt is – na az szintén egy érvágás volt nekem akkoriban.)

Sokat gondolkodtam rajta, hogy hogyan lehetne az örökkévalóságnak megmenteni a régi bakelitjeimet. Különösen az ABBA Super Trouper és a Stones kékborítós lemezét akartam bekapolni. Én mindig úgy gondoltam, hogy tervezek egy lézeres lemezleolvasót, ami gyakorlatilag szintén lemezjátszó lesz, csak nem tűvel olvassa le fizikailag a barázdákat, hanem valahogy lézerrel (kár, hogy a műanyag nem veri vissza úgy a fényt, mert nem erre tervezték, mindegy). Szóval a kollégák odaát meg is találták az archíválás egyik módját: kiöntik az eredeti tányért szilikonnal, aztán még egy öntés, és máris kész a tökéletes másolat.

Én kevésbé hiszek a módszer pontosságában, de ne is várjuk sokat az analóg technikák sufnituning sokszorosításától – lásd kétkazettás (dekkek, hehe) a középsuliban…

A módszer pontos leírással itt található.

Jake Gyllenhaal nem egy mezei színészke, a Saturday Night Live egyik műsorában pöpec kis szólót nyomott az odaát éppen dívó DreamGirls őrület kapcsán: