Hányszor gondoltam én is azokat, amiket Mániákus ír, a nihil, az értelmetlenség, és igen, az érzelmi roncs.

Hasonlók Kuumapoika gondolatai is, a flegma, ide is vegyül egy kis nihil, a továbblépés, az újragondolás lehetőségével.

Érdekesek ezek a bejegyzések, időnként magamra ismerek bennük.

Számomra különleges, fura (pozitív értelemben) figura Mama Cass Elliot. Őrült tehetség, életvidám jellem, hippi, minden, ami a hatvanas évek háborúellenes Amerikáját jellemezte. Itt van egy hihetetlenül duci ember, aki majd kicsattan a vidámságtól, az élettől, és persze mindattól, ami ezzel járt: időnként egy kis cucc, partik, stb. Itt van ez a nagy darab nő, nem vette magára, ha a súlya miatt piszkálták, akkoriban nem volt ez a PC hozzáállás, mit tagadjuk: akkora volt, mint egy mamut. És olyan hang jött ki a torkán, hogy csuda.

Az akkoriban fölfutó vokális folk vezérhajója volt ő, emlékezzünk csak vissza a korszakból pl. a Middle of the Road együttesre, stb. Mama Cass számtalan formációban kamatoztatta tehetségét, míg végül a The Mamas & Papas együttest alakították meg négyen, és küzdötték fel magukat a toplistákra (California Dreamin’, Monday Monday, stb). Aztán jött a szólókarrier: Make your own kind of music – amit a LOST c. sorozat is felhasznált több alkalommal, Dream a little dream of me, és a csúcspont, a londoni Palladiumban vastaps, őrült siker, minden jegy elkelt, élete csúcsa.

És a Palladium fellépésének éjjelén meghalt a szállodai szobájában. Biztos vagyok benne, hogy boldogan távozott. Csodálom Mama Cass-t.

Mama Cass hivatalos oldal, nézzétek végig, a képeket, biográfiát, mindent, ha van időtök. Az életrajzát elolvashatjátok a Wikipedia angol szócikkében.

Érdemes a YouTube-on böngészni, induljatok innen, csomó videó elérhető.

Ez fura, de az utóbbi időben mégis valahogy így van.

1. Sose gondoltam volna, hogy valaha rendszeresen fogok sportolni, erre tessék: futok.

2. Nem voltam egy nagy gyümölcsevő sose, erre tessék: minden nap viszek magammal gyümölcsöt is a napi kaja mellé. Így a kajából is kevesebb kell.

3. Úgy érzem – monjduk ez még ritka, ezt lehetne gyakrabban is érezni -, hogy amit csinálok, a munkám, az tulajdonképpen nem is annyira értéktelen. A tapasztalatok, amiket gyűjtök, nem is érnek annyira keveset.

4. A fentieket se gondoltam volna sose, erre tessék: mégis.

Na úgy néz ki, hogy azért van remény.

Hülyeségben nincsen határ, láttuk már, ahogyan egy nyúl fogazatával varrógépszerűen vágatják fel a leveleket (nyúl levélnyitó), de az állatok munkára fogása egy újabb fejezettel bővült: íme a hörcsög által hajtott analóg iratmegsemmisítő! Garantáltan környezetbarát, az egyszerű motor csak néha kér enni, ráadásul az almot saját maga állítja elő a ledarált papírból, és éjszaka is teljes gőzzel üzemel. Mi kell még a túlórás irodistáknak?

Tom Ballhatchet

Félelmetesen elegáns, hűvösen egyszerű és talán nem is a leghatékonyabb is, de a szépséget nem a hasznosságáért és hatékonyságáért csípjük. Teatojás helyett teacső, a füvet az alsó, fiókszerűen kihúzható rekeszbe tesszük, visszatoljuk, és máris belehelyezhető a forró vízbe. A tea kiázása után az elhasznált füvet egyszerűen kiszórhatjuk. Ha oldódik bele egy kis fém is, ám legyen, legalább némi vaspótlást is kap a testünk.

Utilo “teatojás”

Ha már itt tartunk, akkor érdemes lenne néhány szót ejteni a Cino diótörőről is. Az elmés szerkezet a fizika törvényszerűségeit kihasználva töri fel a dió csontos héját. A csavaró mozdulatoknak hála, minimális erőkifejtéssel hozzájuthatunk az olajos csemegéhez, a dió beléhez, és ezt még akár öltöny-nyakkendő párosban is bátran csinálhatjuk – szemben a hagyományos, rábaszunk a kalapáccsal módszerrel szemben.

Cino dió- és mogyorótörő