A Világgazdaság cikkében megszólalók értetlenkednek, hogy miért nem az adóhatóság szedi be a vizitdíjat. Meg hogy az orvosoknak nincs kapacitása ennek menedzselésére.

Talán két hónappal ezelőtt voltam háziorvosomnál, és az életemben ez volt az első alkalom is, hogy vizitdíjat kellett fizetnem. Nem tudtam, mire készüljek, pl. telepítettek-e esetleg ilyen gépeket a rendelőbe, vagy károgó öregasszonyok sorfala előtt kell majd perkálnom a 300 forintot. Mindenesetre eléggé felkészültem a legrosszabbra, meg a hosszabb várakozási időre.

Ehhez képest kellemesen csalódtam. Semmi sor, semmi hosszabb várakozás. Egyébként is előre elkészítettem a háromszáz forintot, ne kelljen majd ott szórakozni meg visszaadni. Szépen bementem a rendelőbe, orvosom fogadott, majd a nővér elkérte a vizitdíjat, azon nyomban kinyomtatta a nyomtató a blokkot, mindez olyan egy percet vett igénybe. Nem több, egy perc. Talán még annyi sem. Olajozottan működtek a dolgok. (Azóta voltam még kétszer az orvosomnál, de ugyanilyen flottul megy azóta is.)

Szóval nem értem ezt a nagy károgást, persze az is lehet, hogy én pont egy mintarendelőbe járok, de ha itt így meg tudják oldani (nincs külön személyzet, csak ketten vannak, az orvos és a nővér!), akkor gondolom, máshol is. Nagy kerület, sok lakos, sok beteg, mégis összesen egy percet vett igénybe a pénz átvétele, adminisztrálása, számla nyomtatása.

Úristen, emlékszem, a kilencvenes évek elején az első számítógépemre, egy 386-osra, amit nagyon szerettem. Azon tanultam DOS-t meg Windows 3.1-et, játszottunk Dune 2-t (8 bites Sound Galaxy hangkártya rulez!) meg Civilizationt. És emlékszem, hogy 4 darab 256Kb-os (kilobájtos!) memóriamodulból sikerült összesen 1 Mb (megabájt!!!) memóriát beleépíteni! Aztán valahol vettem egy 1Mb-os modult, és rá egy évre lett pénzem még egy 1 megásra, azt is beépítettem a második memóriahelybe, és ezzel gyakorlatilag megdupláztam a memóriakapacitást, és már 2 MB lett! :))

Most meg bazmeg? Fél giga, vagyis 512Mb RAM lófaszt sem ér, normális gépbe legalább 2 giga memóriát kell építeni, de azért tökre örülök, hogy ennek a “hőskornak” is részese voltam.

Régen azzal a két megával azt se tudtuk, mit kezdjünk, most meg… :)

…512, 1024, 2048, 4096, 9192…

Megvolt tegnap a koncert. Negyed ötkor indultam Árpád-hídtól, Volánbusz, 375 Ft-os, baráti árú buszjeggyel. A szaunahőmérséklet a buszban kicsit kiütött, aztán a végállomás, maga a falu, Pilisszántó az még jobban. Ugyanis a sziklaszínház belevájva a Pilisbe, valami 1 km-es, felfelé tartó gyaloglás után érhető csak el. Mindezt egy zúzottkő emelkedőn, amin gyalogolni kész tortúra. Hogy ki volt az a roppant okos, aki ezt oda kitalálta, és még egy keresztet is faragott a tetejére, nem tudom. Biztos valami túlbuzgó Szörényi-fan. Na mindegy.

Felértünk, mintegy két liter vizet kiizzadtunk, de fönt már némi szélmozgás is volt, ami segített lehűlni. A panoráma aztán kárpótolt (komolyan, már csak egy libegő kéne, és szuper lenne!). Meg persze a zene. John Mayall játszott, előtte három együttes is fellépett, közöttük az én kedves barátomék zenekara is. Igazából ők voltak a fő oka annak, hogy kimentem. :) Az első sorban csápoltunk ezerrel, beszélgettünk utána csomót, megismerkedtem a barátokkal, családdal.

Ráadásul meglepő módon itt - hihetetlen! - találkoztam kettő (kettő!) középiskolás évfolyamtársammal is, akiket úgy 6 éve nem is láttam! Nem is nagyon akartam elhinni. Odamegyek az osztályból a legjobb barátomhoz, mondom nem te vagy-e a izé, de én vagyok, elkezdünk beszélgetni, erre odajön a másik. :) Mondom, számíthatunk még valakire a Hunfalvyból? :) Szóval vicces volt, hogy pont itt, ebbe a sziklából vájt akármibe sodort a világ forgásának pont ebben az időpontjában mindhármunkat a gondviselés.

Szóval jó élmény volt, jó zene, jó emberek, de legközelebb lehetne egy ilyen koncert például Budapesten. :)

Izzadok, mint egy igásló, és semmi nem segít.
Ma Pilisszántó John Mayall koncert. Oda fogok menni, Volánbusz, ötszáz fok. Fincsi lesz.
Mellesleg tegnap kaptam szülinapi tortát és ajándékot is. Teljesen elérzékenyültem.

Nekem nagyon tetszik a Szentkirályi Theodora legújabb kampánya, amelyben az élet apró örömeire helyezik a hangsúlyt. Mint például az a plakát, amelynek fő szövege: “A mosoly az egyetlen görbe, amely mindent kiegyenesít.”

És valóban. Kettő hónapja vettem észre, hogy nyitottabban állok az emberekhez. Nyitottabban emelem rájuk a szemem az utcán, és meglepő: időnként rájuk mosolygok. Ez korábban egyáltalán nem volt jellemző, és eddig 100%-ban pozitív a tapasztalatom. A mosoly jó. A mosoly erős és hatékony. És a legmeglepőbb, hogy férfiakon és nőkön egyaránt működik. Jobb kedvet csal az arcukra, és jó érzés, amikor viszonozzák.

Basszus, mosolyogjunk már egymásra többet! :) Megéri!

Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Az már majdnem harminc.

Van a Duna Plazaban valahol fönt egy McDonald’s, és vele szemben van néhány ilyen kifőzde-szerűség. Na pont a mekivel szemben van egy gyrosos, egy nagy körméretű török bácsi szokott ott lenni, és időnként, ha kommunális kajálást tartunk, vagy hozunk kaját az irodába, onnan szoktunk gyrost venni. 550 Ft, és nagyon fincsi. Van benne minden, szép nagy pitában, még feta is, és egyszerűen finom. Egyetek ti is belőle!

Csak ennyit akartam. :)

Egyik este álltam a Deák téren a négyes busz megállójában, és nyolc-tíz méterre tőlem, a telefonfülke mellett három darab zöld kuka állt. A kukák mellett egy kék, szakadt IKEA szatyor, a szatyor gazdája, bizonyára egy hajléktalan, pedig nagy átéléssel szemezgetett a kukák tartalmából. Nem zavarta az sem, ha műanyag zacskóban lévő, összekötözött fülű “csomagot” kellett kibontania, és a szemetet egyenként válogatta ki, az értékesebbnek tűnő holmikat beleejtette kék IKEA szatyrába, a számára értékteleneket visszaejtette a kukába.

Nem zavarta, ha “női hulladékok” között matatott, de a leveleket, borítékokat is egyenként átnézte. Nem olvasta végig, mert valószínűleg annyi ideje nem volt, meg nyilván nem azért túrja a kukát, hogy borítékokat olvasgasson, mégis roppant ijesztő és szürreális volt.

Hiszen ott áll egy ember afölött a csomag fölött, amiről amikor összekötözted a műanyag szatyor fülét, és levitted a társasházi szemetesbe, azt hitted, hogy megszabadultál tőle. Viszont ez nem így van: felbukkan valaki, aki kibontja a szemetedet, amiben esetleg legszemélyesebb dolgaidat pottyantottad még a lakásodban, és végignézi. Végignézi gyakorlatilag az életed. Nem hiszem, hogy érdekli, de mégis megtudja, hogy mit eszel, kitől kaptál levelet, milyen tampont használsz, milyen gyakran szexelsz, milyen kozmetikumokat használsz, mindent. Végigtúrja a szemeted, végigtúrja az életed, és azonnal meg is ismeri azt, megismeri az életed.

Ez félelmetes.

A közelmúltban felmondtam egy korábbi cégemnél, mert új munkám lett, és a napokban leültem a korábbi közvetlen főnökömmel egy sörre.

Na és ez nagyon jó volt. Fontos, bizalmas és személyes információkat osztott meg velem, cserébe pedig én is. Elmeséltem neki, hogy mi motivált a munkahelyváltásban, elmeséltem neki, hogy a korosztályom, a huszonéves korosztály mennyire fontosnak tartja a piaci fizetést (nem pedig azt, amit a főnök “piacinak” gondol…), és nagyjából végigmentünk a közösen töltött hónapokon.

Büszke vagyok rá, hogy vele dolgozhattam, egyik mesteremnek és példaképemnek tekintem, és nagy tisztelettel és szeretettel gondolok rá a további életemben is. Az egyik olyan ember a cégnél, akiből milliószám kéne mindenhova, mert tökéletes szakember és jó barát.

Rossz volt őt magára hagyni ezzel a helyzettel, hogy elhagytam egy ilyen kritikus helyzetben, de megértette, hogy akkor az adott élethelyzetemben ezt a döntést kellett hoznom. Azt mondta, hogy valószínűleg ő is ezt hozta volna meg a helyemben.

És ebből jöttem rá, hogy mennyire fontos a kommunikáció, a visszacsatolás, a beszélgetés. A “nagyfőnökkel” ilyesmit el sem tudtam képzelni, mert ő egy fafejű tuskó (nő), de szerintem fontos, hogy a munkahelyi problémák vagy örömök “megosztódjanak”. Ha probléma van, akkor pedig akár még mediátort is célszerű bevonni, akinek sokkal nyíltabban és őszintébben lehet nyilatkozni, mint közvetlenül a nagyfőnöknek, ahol már eleve az ő elvárásai szerint válaszolsz bizonyos kérdésekre.

A kommunikáció pedig fontos. És lásd: kettő pohár sör mellett kötetlenül tudtunk megbeszélni olyan dolgokat, amiket az egy év közös munka alatt sok ok miatt nem tudtunk. Jó volt ezeket megosztani, bizalmasan, egymást között. Gondolkodtam rajta, hogy változtatott volna-e mondjuk ez valamit a döntésemben (nagyon valószínű, hogy nem), de az eredmény, a “fellélegzés”, a közös érdek és gondolkodás nagy terhet vett le a szívemről, hogy olyan ember volt a közvetlen főnököm, akire bármikor bárki előtt büszke vagyok.

Bizony számtalan forrás áll a rendelkezésére annak, aki még nem fürdetett élőben macskát: a macska természeténél fogva ugye gyűlöli a vizet. Ha még nem is fürdettetek macskát, akkor is biztos láttatok már olyat, amikor a macska a mellső lába vízhez ér, akkor milyen akkurátusan próbálja lerázni magáról, hogy egy csepp se maradjon rajta. Na ebből kiindulva elképzelhető, hogy a macsek és a víz viszonya nem minden tekintetben felhőtlen.

Ehhez képest a mi macskánk tökéletesen toleráns a fürdetéssel kapcsolatban, holott sem kiállításra, sem sehova se visszük, és hiába nyalja magát naponta többször is tisztára, azért amikor a kajája szagát magára keni, és összeszedi az összes port a lakásban, az annyira nem kellemes. Ezért egy havi egyszeri fürdetést szoktunk beiktatni, ami őt sem terheli meg lelkileg, meg talán nem is hátrányos rá nézve.

Annyi a szitu, hogy a fürdőkád a legalkalmasabb terep. Én nem szoktam vizet engedni alá, hanem langyosra állított zuhannyal előbb lecsutakolom, majd természetes macskasamponnal átdörzsölöm, a fejét pedig sosem bántom, mert az nagyon kellemetlen neki. Se vízzel, se samponnal nem locsolom meg a fejét, hanem befogom a szemét, és egy villámgyors vizes kézmozdulattal csak áttörlöm, ennyi. Még a vizet sem szoktam elzárni samponozáskor, hanem zuhanyról a csapra állítom, hogy a kezemre tapadt töménytelen mennyiségű szőrt le tudjam öblíteni. Aztán vissza a vizet zuhanyra, tökéletesen alaposan lemosom a sampont mindenhonnan, majd két kézzel igyekszem a lehető legtöbb vizet “kisajtolni” belőle: fejétől hátrafelé húzom a kezemet, mint pl. amikor a borotvahabos lufiról a két tenyereddel hámozod le a habot. Aztán kettő darab törölköző következik, mert az első mindig csupa víz marad, a másodikkal viszont már majdnem szárazra törölhető. Utána elengedem, mert úgyis egy legalább másfél órás elfoglaltság következik: végignyalja magát tetőtől talpig, hogy ismét megadja magának a saját nyála szagát a testén. Hát ennyi a macska fürdetése.

Engem mondom meglepett, hogy semmi tiltakozás, semmi küzdelem, mindössze néhány vernyogás kíséretében, nagyon okosan és türelmesen viseli az egész procedúrát.

Egyébként vizesen a macska hihetetlenül gebe, mintegy feleakkora a megszáradt szőrös mivoltának.