2006, nyár, afféle felületes munkakapcsolat. Nem mondom, hogy nem keltette fel azonnal a figyelmemet, mert elég figyelemfelhívó jelenség volt úgy, ahogy ott állt, és várt a soron következő feladatra. Én elég félénk típusként a szokásos módon viselkedtem, szemkontaktus kerülése, kommunikációs minimum. Tetszett, na, hát hogyne tetszett volna. Szép, fiatal és gyönyörű.

Aztán mikor megtudtam, hogy lett valakije, akkor féltékeny lettem, persze, pedig semmi közöm nem volt hozzá. Én is beizzítottam egy apróbb kalandot, később elmondta, ekkor ő is féltékeny volt. Tehát 1-1.

Az első randi egy közös ivászattal kezdődött, majd a parton ért véget egy padon, miközben a budai oldal fényeit nézegettük, és beszélgettünk könnyedén. Azért annyira nem is nevezhető ez randinak, hiszen egyáltalán nem annak indult, csak afféle “régen láttalak, hogy vagy?”-típusú egymásnak beköszönésnek.

Több jelét is adta, hogy tetszem neki. Bevallom, engem ez nagyon meglepett.

Aztán én mondtam neki egy másik találkozáskor, hogy korántsem biztos, hogy én most képes és kész vagyok egy ún. kapcsolatra, úgyhogy ha ne adj isten bele is vágunk ebbe, akkor semmi garanciát nem adok rá, hogy működni is fog. Elfogadni látszott, aztán valahogy szavak nélkül belekezdtünk. Ez pedig hiba, sose kezdjetek bele semmibe szavak nélkül.

Az ágyban pedig zseniális volt. Hihetetlen régen nem volt ennyi sok és ennyi jó élményem, és ez nagyon jó volt.

Én annyira tudtam volna szeretni, de ott, akkor, úgy egyszerűen képtelen voltam rá. Büszke voltam erre a két hónapra.

Hát így alakult Mátéval.

Másodízben rendeltem a TukTuk-tól, és tökéletesen meg vagyok elégedve.

Egyrészt dizájnos, ilyen amerikai filmesen fiatalos dobozban szállítják a jobbnál jobb kínai kajákat, szóval tényleg ízléses a külső, már-már arculati kézikönyvet sejtek a történet mögött, a másik pedig, hogy finomak a kaják basszus. A hat darab tavaszi tekercs (tehát nem három, ahogy a honlapon is van) pl. nagyon finom, és életemben először pálcával ettem.

Rendeljetek ti is a TukTuk szakácsaitól!

Vasárnap a Corvinban megnéztük tengerentúli premier előtt a Transformers filmet, és komolyan mondom, ütött. Sőt, horzsolt. :)

Sosem voltak ilyen akciófiguráim, matchboxom is csak egy (az mondjuk tök jól rugózott), úgyhogy nem sokat tudtam Optimus Prime és Magnetron harcáról, de most végre kiderült. A történet nyári mozisan - blockbusteresen könnyed, már-már limonádé, de mégis: nem várod el, hogy Nietzsche szónokoljon a kiberneroszok tündökléséről és bukásáról*. Gyönyörű film, hibátlan rendereléssel, a nagy csatajelenetben egyszer még libabőrös is lettem, olyan lenyűgöző volt.

Csak ajánlani tudom, tökéletesen megérte a jegy árát.

* (A Füles rejtvényújságban volt egy ilyen című képregény, hogy “A kiberneroszok tündöklése és bukása”, és ilyen lenge öltözetű kurvák voltak a főszereplők, akik tulajdonképpen gépek voltak. Hogy szopógépek-e vagy valami mások, az nem derült ki, de nyilván sem a rejtvényfejtő nyugdíjas közönség, sem a Füles-kedvelő fiatalok miatt túl sok szexualitás nem lehetett benne, gondolom. Már nem emlékszem pontosan. Régen volt nagyon.)

Bizony így van: negyedik napja nem volt internet otthon. Ez egyrészt borzasztó 2007-ben, havi tízezerért, másrészt a szolgáltatóm nem törte magát, hogy felemelje a picsáját és utánanézzen a hibának, harmadrészt rájöttem, hogy négy nap otthon internet nélkül, és szó szerint meg vagyok baszva. Nem tudom tartani a kapcsolataimat azokkal az ismerősökkel, akikkel így szoktam, nem tudok otthonról levelezni, stb, és ez szörnyű. Szörnyű! Szerencsére szombat éjjel visszatért a nagyvilág a telefondrótba.