2007. augusztus 31.

Számhordoztam

Le kell szögeznem előre, borzasztó nyűgös vagyok ma. Nem tudom, miért, elment az egész napom ezzel a szar számhordozással, veszekedtem egy csomót, csupa negatív dolgokat éreztem ma, faszom kivan.

Aztán ez az idióta Vodafone ügyfélszolgálat a Westendben, már a látványtól szívroham (negyvenezer ember a helyiségben…), a sorszámpapí szerint még 56 ember van előttem. Hurrá. Türelem, türelem, pontosan másfél óra ácsorgás után sikerült sorra kerülni, de ez még mind semmi.

Az előzmény ugye az, hogy a Pannonhoz megyek, szóval elsőként ottani ügyfélszolgálat, hogy bejelentem az igényem, onnantól kezdve szépen mennek a dolgok. Hát nem. Mivel ez itt Magyarország, itt semmi sem úgy működik, ahogy le van írva, meg ahogy a cégek “Küldetésünk” menüpontjai alatt a kommunikáció szakról kiesett picsák leírják.

Nem, nem, mert kell a Vodától ilyen kilépő-engedély (muhaha), amivel el kell jönni Pannonba. Vodának egyik kirendeltsége szerint nem kell kilépő-engedély. Mi van? Na és ezután jött a Westendes másfél órás sorállás a Voda ügyfélszolgálatán, ahol megkaptuk az első (!) papírt, amit majd követ egy sms, ami után a papírt vissza kell hozni, utána kapok egy második (!) papírt (mega-muhaha), amivel aztán irány Pannon, de úgy érzem, még itt sem lesz vége a történetnek.

Mindegy, egyelőre itt állunk, számom parkolópályán, idegeim gyakorlatilag szétpattantak, kedvem fos, legszívesebben ütnék. Kell egy boxzsák. Most.


Értékelheted ezt a bejegyzést. Kattints a csillagokra!
Egyes (gyengusz)KettesHármasNégyesÖtös (kiváló) (Szavazz te elsőként!)
Loading ... Loading ...

2007. augusztus 28.

Az a rendes iparos

Azt álmodtam, hogy egy acélkohó vezetője voltam, ami egykori szomszédunk udvarán üzemelt (de nem ilyen sufnikohó, hanem abszolút high-tech nagyüzem, csernobili méretű blokkokkal). Egyik este vészcsapolást kellett végezni, és megnyomtam a nagy piros gombot, és mindenki elkezdett menekülni. Én is futottam, mert tudtam, hogy valami baj lesz, futottam, de nem történt semmi. Visszamentem, erre felrobbant az egész brancs. Aztán elkezdett ilyen hamu esni az égből, mintha vulkán tört volna ki, és éjsötét lett kettő perc alatt. Aztán valami villamossíneken is felkapaszkodtam, és azokon is futottam egy lánnyal.

Mit jelenthet ez?


Értékelheted ezt a bejegyzést. Kattints a csillagokra!
Egyes (gyengusz)KettesHármasNégyesÖtös (kiváló) (Szavazz te elsőként!)
Loading ... Loading ...

2007. augusztus 25.

Drakula

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad ősbemutatón mutatta be a Drakulát. Hát, őszintén szólva elég gyenguszka produkció volt. Gesztesi Károly valami papot játszott benne, de inkább játszogatott, és ha valaki ennyire nem bír énekelni, mint ő, azt ne tegyék be énekes szerepbe könyörgöm! Büntetett, az biztos, sivított, mint a vágóhídon a malacok, borzalom, katasztrófa.

A többiek is ilyen elég noname színészkék voltak, egyedül Gallusz Niki volt felismerhető, de ő se kap Kossuth-díjat szerintem egyhamar.

Egy szó mint száz, összevissza lopták a jeleneteket az Elisabeth-ből, a Vámpírok Báljából (ami szintén egy elég szar darab bájdövéj), ebből kotyvasztottak valami még szarabbat, elnevezték Drakulának, és hát igen, a szabadtéri színpadra száműzték. Ezt belvárosi színházban játszani valóban istenkáromlás lenne, a Margitszigetről meg legalább messzire viszi az éjszakai szél.

Update: nem csak én gondolom így.


Értékelheted ezt a bejegyzést. Kattints a csillagokra!
Egyes (gyengusz)KettesHármasNégyesÖtös (kiváló) (Szavazz te elsőként!)
Loading ... Loading ...

2007. augusztus 20.

28 héttel később

28 héttel későbbVasárnapi moziünnepünket egy afféle szórakoztatónak szánt filmmel próbáltuk abszolválni, a választás a 28 héttel később c. filmre esett.

Viccesek azok a jelenetek, amikor az üres Londont mutatják (merugye a Rage vírus kiirtotta a szigetország lakosságát), és töküres a folyó, a nagy utak meg hidak, félelmetes belegondolni, hogy akár ilyen is lehet. Természet Anyánk egyszer úgyis fellázad a túlnépesedésünk ellen, aztán jaj nekünk.

Abszolút megfelelt az elvárásoknak, a szórakoztatásról a legmesszebbmenőkig gondoskodott, izgalmas, pörgős, véres, a megfelelő helyeken ijesztős, szóval minden, amit az ember egy efféle pszicho-horrortól elvár. Ötcsillag.

IMDB / Hivatalos / Wikipedia


Értékelheted ezt a bejegyzést. Kattints a csillagokra!
Egyes (gyengusz)KettesHármasNégyesÖtös (kiváló) (Szavazz te elsőként!)
Loading ... Loading ...

2007. augusztus 20.

Keleti főcsatorna

Egy hétvégét töltöttünk Hajdúszoboszlónál, a Keleti főcsatorna mellett. Volt dínomdánom, strandolás, állatkert, egyszóval lájtos hétvége. Kár, hogy mindkét nap esett és éjjel még villámlott is, sátraink eláztak, nem volt túl meleg se.

Nem baj, viszont hogy, hogy nem, került egy harmónika is, amit életemben először vettem a kezembe és azonnal ki is próbáltam. :) Érdekes hangokat szültem vele, szétröhögtük magunkat.

A tovább után képek is vannak. TOVÁBB »


Értékelheted ezt a bejegyzést. Kattints a csillagokra!
Egyes (gyengusz)KettesHármasNégyesÖtös (kiváló) (Szavazz te elsőként!)
Loading ... Loading ...

2007. augusztus 20.

FeedDemon 2.5

Végre megjelent kedvenc offline (vagyis számítógépre telepített program formájában létező) feedolvasóm, a Feeddemon új verziója. Végre sikerült a fiúknak azt is megoldani, hogy a befűzött videók (pl. YouTube) rendesen megjelenjenek, ne egy üres folt legyen ott.

Online RSS olvasónak meg most izzítottam a Google Readert. Meglátjuk, milyenek lesznek a tapasztalatok.


Értékelheted ezt a bejegyzést. Kattints a csillagokra!
Egyes (gyengusz)KettesHármasNégyesÖtös (kiváló) (Szavazz te elsőként!)
Loading ... Loading ...