Ez kérem gyönyörű:

Vérveres szökőkutak Amerika-szerte kedvenc sorozatgyilkosunk újabb szériájának beharangjaként.

Mikor lesz nálunk bárminek ekkora, ilyen kibaszott jó marketingje? (Figyelem, minden egyes kiemelt szónak je-len-tő-sége van.)

via sorozatjunkie

Edith Piaf: La vie en rose

Nat King Cole: Autumn leaves

Én még ilyet nem is láttam, pedig a bodzához különleges élmények fűznek gyerekkoromból (mamával szedtük mindig, aztán lekvárt meg szörpöt főzött belőle, olyan finomat azóta sem ettem!). Minap vásárolok a Sparban, erre szinte integet a polcról a Tibi csoki, vigyél haza, egyél meg, de nini! Mi ez a fürtös valami a csomagoláson? Hát az bizony bodzavirág! No, próbáljuk csak ki!

És nagyon finom! Kellemes, hűs, pedig a csoki bűnözés tudom, de hát ez valami nagyon jó.

Az az érdekes egyébként, hogy gyorsan visszapörgettem az életem, és rájöttem, hogy én, én személyesen a két kezemmel életemben nem vettem még Tibi csokit. Se magamnak, se másnak. Tudtam, tudok róla, hogy van ilyen csokimárka is, de sose szereztem be még. Gyerekkoromban egyszer kaptam mamámtól, kibaszott keserű volt, meggyűlöltem azonnal. Aztán nyilván ennek okán nem is akartam sose enni belőle. Aztán itt volt most ez a megújulási kampány, de még akkor se. Aztán itt ez a bodzás. Most már a Tibit is felveszem a palettára. :)

Nem tudom, tegnap óta olyan relax hangulatban vagyok. Most is: a macska alszik a széken, kijátszotta magát, meggyújtottam egy rózsa füstölőt, a ruhák száradnak, süt a nap, a kaja a tűzhelyen, tea lefőzve, mosogatva, szól a Shine on James Blunt-tól, valahogy úgy klappolnak a dolgok. Mindjárt eszek, megyek sétálni egyet a városba, aztán megdögönyözöm az állatot.

Kívülről mint egy szép boldog család.

Csak hát egyedül. A baj mintha az én készülékemben lenne van.

Update: visszajöttem sétálásból, és jó volt. Rövidujjú ingben, a kedvenc helyeimen csatangoltam. Csupa-csupa emlékek megint.