Gomez miatt, már reggel is nyugtalan voltam, vakarta a fülét, még mindig fosott, idegesített már napok óta, hogy a füle még mindig termeli a koszos kis atkatetemeket meg piszkot. Aztán hazaértem, a nyaka mellett teljesen kihullott/kivakarta a szőrt, a fülén is csúnya sebek voltak – hát mondanom se kell, halálra rémültem, hogy mi lesz a kismókussal.

Emlékeztem, hogy a Belgrád rakparton van a belvárosi állatorvosi rendelő, gyorsan felhívtam őket, hogy rendelnek-e, és igen, épp rendeltek, úgyhogy macska a ketrecbe, irány a rendelő. Azon nagyon meglepődtem, hogy a macska a kb. tízperces gyalogutat a rendelőig meglehetős nyugalomban tűrte, sokkal többet fészkelődött, amikor a csendes autóban hoztuk hazafelé – most meg a hangos városban, az építkezések mellett, bőgő motorok mellett végigülte az utat, tényleg csak egyet-kettőt nyávogott.

Gyorsan fogadott az orvos, épp nem volt senki, elmondtam, mi a helyzet. Elsőként egy hatalmas pálcikával szó szerint kikotorta a fülét – komolyan, már én éreztem úgy, hogy az én agytekervényeimig nyúl fel -, bekente valami szerrel, de azt modta, az atkásodás már gyakorlatilag megszűnt: ilyen betekintő műszerrel nézett a fülébe, azt mondta, élő atka már nincs benne, a Frontline hatott!

A gerincén lévő szőrben viszont csúnya hámlás van, azt modta, valami gombás bőrbetegség. Erre kaptam fürdető oldatot, abban fogom Gomezt megfürdetni, meg egy utolsó féreghajtó kúrát is javasolt a további fosás megakadályozására, hátha a maradék élősködők okozzák a fosást. Egyelőre maradunk a főtt rizses, főtt húsos menünél kis szárazeledellel (csak kiváló minőségű, természetesen), meglátjuk, szilárd lesz-e a széklete.

Megvizsgáltattam vele a múltkor említett csomókat is, azt mondta, az minden bizonnyal a macskanátha miatti megnagyobbodott nyirokcsomók lehettek, amit éreztem. Úgy tűnik, emiatt sem kell aggódnom tovább.

Ügyesen és türelmesen tűrte Gomez a doktor és az asszisztens vegzálásait, még játékra is vetemedett a vizsgálóasztalon. Nekem sikerült kicsit lenyugodnom, megkaptam az instrukciókat, aztán ugyanolyan nyugalomban, ahogy odafelé viselkedett Gomez, hazafelé is olyan nyugodt volt.

Azt mondta azért, hogy ha a gombásodás nem kezd el javulni másfél-két hét után, akkor drasztikusabb kúrát kell csinálni, de egyébként a macska kilátásai pillanatnyilag roppant kielégítőek.

Zoli, ne haragudj, hogy nem téged hívtalak rögtön, de annyira bepánikoltam, hogy úgy éreztem, azonnali teendőim vannak. Nem tudtam, hogy épp ráérsz-e, vagy mi van, inkább felnyaláboltam a macskaketrecet, oszt vittem a rendelőbe.

Most már, hogy egyedül élek, a felelősség is duplaannyi (ha nem tripla) rajtam.

Egy baleset miatti betegség következményeképpen zsemlebarna kis kedves kutyánkat, Morzsit sajnos el kellett altatni. :(

Szerettem ezt a kis kutyust, előtte is egy tacskónk volt odahaza, Guszti, a koromfekete házőrző, roppant módon szerettük őt is.

Jaj. :(

Három fényképpel szeretnék róla megemlékezni, és azért a “United colors of” sorozatban, mert ő is pont ilyen volt: sok-sok-sokszínű, okos, ügyes, hűséges, szófogadó jószág, türelmes, magabiztos, és soha nem helyezte a saját érdekeit a miénk (az ún. gazdái) fölé.

Nyugodjék békében a kutyusmennyben!

A 15. kilót is elbúcsúztattuk.

Na csak azt akarom szemléltetni, hogy manuálfókusszal is el tudok kapni néha pillanatokat, amik végül fotón is tetszenek. Ez kettő olyan kép, amit csak úgy ellőttem, saccra a fókuszt. Viszont they turned out to be not so bad anyway.

Flickr-en meg lehet nézni nagyban is, ott még Gomez szemében én is látszom tükröződni.