2010. 02. 21.
Mini blogtali
2010. 02. 14.
Végre megvan a szám
Amit kerestem! A pénteki Klariszdorisz csetje közben mondta végre meg Ricsi, hogy ez a Heavy Cross a Gossiptől! :)
Pedig még a “húú-úúú-úúú” részt el is dúdoltam a Ricsinek egyik alkalommal, amikor nálunk járt, de hogy egy csetbeszélgetés alatt mondja meg, hogy milyen zenéről van szó, asszem priceless.
2010. 02. 14.
979-nek üzenem,
hogy a ‘kripliszex’ annyira nem jó. :)
(Izomlázzal kefélni egyenlő a reumás nagypapaszex kategóriájával, magyarul kripliszex.)
2010. 02. 9.
Új program van
Ez az új edző, Attilaedző ez baszki nagyságrendekkel durvább, mint Gáboredző volt!
Ma voltam nála első alkalmon, teszünk egy hónap próbát. Na ő nem szarral gurigázik: bemelegítésnek kapásból olyan súlyokat kaptam, hogy a harmadik kör után a következőt meg sem bírtam emelni. Ő azt vallja: az első edzés is fájjon, a második is fájjon, mert a harmadik után dől el, hogy valaki komolyan gondolja-e, hogy edzzen.
Én komolyan gondolom, de már most látom, hogy most egy hétig megint nem fogok tudni rendesen fogat mosni meg felöltözni, mert például már most a vacsoránál a pohár megemelése is óriási kínokat okozott.
Legközelebb csütörtök, meglássuk, mit hozunk ki ebből az egy hónapból. Én bizakodó vagyok egyébiránt.


