2009. 07. 16.
A diéta újraértelmezése
Ugye az van, hogy egy nap (különösen edzésnapon) meg kell enni egy tasak Uncle Ben’s rizst (én természetesen barnarizst eszek), meg 15-15 dkg csirkemellet, meg tojást is (fehérjét).
Na tegnap rájöttem, röpke egy év után, hogy ezeket kombinálni is lehet, és nem kell külön enni őket, amúgy is egyenként szar ízben.
Hát rakottat kell belőle csinálni!
Ezzel még nem is hágtuk meg análisan a diétát, viszont kreatívabb a táplálkozás, már nem öklendezek az első falat puszta csirkehústól, viszont tény: több energiaráfordítás elkészíteni.
Merugye meg kell főzni két tasak rizst (KÉTNAPI ADAG!), a kétszeres mennyiségű csirkemellet ledarálni, összekeverni, ha már nem forró, akkor beleöntök 2-3 darab tojásfehérjét (a sárgáját tilos), és egy kicsit megfűszerezem (hagymát vágtam bele, aztán borsika, bors, kakukkfű, kis só), a tetejére pedig szépen natúr joghurt kerül a zsíros tejföl helyett. Be a süttébe, 50 perc közepes lángon kész is.
Így – hoppá – kurvafinom ebéd keletkezett, és csak azokat használtam belőle (plusz egy minimális fűszer), amiket a szigorú diétában egyébként is, csak most nem külön-külön, hanem egybe.
Mondom, igaz, több a macera, de így két napra előre meg lehet csinálni, be lehet vinni melóhelyre kényelmesen, aztán két részletben el lehet majszolni.


2009. July 17., 14:19
Jól hangzik! Jó étvágyat hozzá! :)
2009. July 17., 22:34
Azt sosem értettem, hogy a tojássárgája miért tilos? Tudtommal abban van a tojásban lévő fehérjéknek a 47%-a, a tojásfehérjében csak 53% van…
2009. July 18., 16:06
:)
http://www.bodysport.hu/taplalkozas/tojasfeherje
2009. July 18., 20:37
Nahát – megnéztem a DSC_8944-es fotót (is), kérem szépen a receptet ha nem titkos.
2009. July 19., 23:15
“a tojássárgája ugyanis élettani szempontból jobb fehérjét tartalmaz.” Még mindig nem győztél meg. :D Az meg, hogy zsírt tartalmaz… 5 grammot, miközben egy átlagos felnőtt férfinak, aki ülőmunkát végez is 87 gramm az ajánlott napi bevitel zsírból.
Mondjuk ha napi 20 tojást eszel meg, akkor értem, hogy mire gondolsz. :)
2009. July 20., 16:40
A recept:
http://maxkonyhaja.blogspot.com/2009/03/mini-es-maxi-croissant.html
2009. July 23., 20:50
Köszönöm szépen – ha kicsit hül a levegő, hétvégén alkotás lesz belőle :)