2007. július 8.

A macska és a fürdetés

Bizony számtalan forrás áll a rendelkezésére annak, aki még nem fürdetett élőben macskát: a macska természeténél fogva ugye gyűlöli a vizet. Ha még nem is fürdettetek macskát, akkor is biztos láttatok már olyat, amikor a macska a mellső lába vízhez ér, akkor milyen akkurátusan próbálja lerázni magáról, hogy egy csepp se maradjon rajta. Na ebből kiindulva elképzelhető, hogy a macsek és a víz viszonya nem minden tekintetben felhőtlen.

Ehhez képest a mi macskánk tökéletesen toleráns a fürdetéssel kapcsolatban, holott sem kiállításra, sem sehova se visszük, és hiába nyalja magát naponta többször is tisztára, azért amikor a kajája szagát magára keni, és összeszedi az összes port a lakásban, az annyira nem kellemes. Ezért egy havi egyszeri fürdetést szoktunk beiktatni, ami őt sem terheli meg lelkileg, meg talán nem is hátrányos rá nézve.

Annyi a szitu, hogy a fürdőkád a legalkalmasabb terep. Én nem szoktam vizet engedni alá, hanem langyosra állított zuhannyal előbb lecsutakolom, majd természetes macskasamponnal átdörzsölöm, a fejét pedig sosem bántom, mert az nagyon kellemetlen neki. Se vízzel, se samponnal nem locsolom meg a fejét, hanem befogom a szemét, és egy villámgyors vizes kézmozdulattal csak áttörlöm, ennyi. Még a vizet sem szoktam elzárni samponozáskor, hanem zuhanyról a csapra állítom, hogy a kezemre tapadt töménytelen mennyiségű szőrt le tudjam öblíteni. Aztán vissza a vizet zuhanyra, tökéletesen alaposan lemosom a sampont mindenhonnan, majd két kézzel igyekszem a lehető legtöbb vizet “kisajtolni” belőle: fejétől hátrafelé húzom a kezemet, mint pl. amikor a borotvahabos lufiról a két tenyereddel hámozod le a habot. Aztán kettő darab törölköző következik, mert az első mindig csupa víz marad, a másodikkal viszont már majdnem szárazra törölhető. Utána elengedem, mert úgyis egy legalább másfél órás elfoglaltság következik: végignyalja magát tetőtől talpig, hogy ismét megadja magának a saját nyála szagát a testén. Hát ennyi a macska fürdetése.

Engem mondom meglepett, hogy semmi tiltakozás, semmi küzdelem, mindössze néhány vernyogás kíséretében, nagyon okosan és türelmesen viseli az egész procedúrát.

Egyébként vizesen a macska hihetetlenül gebe, mintegy feleakkora a megszáradt szőrös mivoltának.


Értékelheted ezt a bejegyzést. Kattints a csillagokra!
Egyes (gyengusz)KettesHármasNégyesÖtös (kiváló) (Szavazz te elsőként!)
Loading ... Loading ...

Eddig 2 hozzászólás

  1. gusNo Gravatar szerint:

    szerencsés vagy a macsekoddal. az én maci nevű cicám véresre karmolt amikor bepróbálkoztam a fürdetéssel!

  2. RedblekNo Gravatar szerint:

    Azóta sem szereti a fürdetést, vagy csak az első alkalom volt ilyen katartikus élmény? :)

Szólj hozzá itt:

XHTML: a lenti tagek korlátozás nélkül használhatók. <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>