2007. június 11.
A Szépség és a Szörnyeteg
Kedves barátom meghívására életemben hosszú idő óta ismét színházban jártam. A fenti című előadás ment az Operett Színházban, és parádés volt. Zseniális. Jó rég óta nem kultúrálódtam, de ez lenyűgözött.
Először is a látvány tökéletes volt. Persze a Disney nyilván odafigyel a dolgokra, szerzői jog, visual style, stb, de azért az is biztos, hogy hagynak némi teret a helyi kreatívkodásnak. Itt is durrantak petárdák, apróbb pirotechnikai ijesztgetés, nagyszabású díszletek, szóval ott volt a helyén minden.
Hűen követték a rajzfilmes sztorit, tökéletesen emlékeztem rá, holott vagy tíz éve láttam. És kiskoromban mennyire utáltam a dalbetéteket, mert addig se ment a sztori, hanem vernyákoltak szerelmesen, pfuj, pfuj! Most meg, amatőr zenészként és zenerajongóként igenis tetszettek (ugye eltelt az a tíz év…), tök jók voltak, hangosak, erősek, együttszólóak. Csupa nagy jelenet, jó színészek, csupa mozgalom.
Sok táncos, énekes, és hát a vacsora jelenet! Hatalmas tányérok, poharak, kanalak, villák futkároztak a színpadon, Mme De La Nagykomód pedig gurult összevissza, csodaszép volt.
Szívből ajánlom, hogy nézzétek meg az előadást!

(Itt épp várok a Nagymező utcában a deszkás placcon)

(Itt pedig fölfelé fotóztam a telefonnal, a szép csillárt)


Szólj hozzá itt: