2010. 04. 29.
Az okmánycsere vége
Ma meglepő módon egy levél várt a postaládában, az APEH-től. A kb. egy hónapja benyújtott 10T34-es formanyomtatványt ezek szerint hibátlanul töltöttem ki, noha ez volt életem első kitöltött APEH dokumentuma.
Ennek folyományaként tehát megérkezett az új adókártyám, ezzel pedig lezárult a teljes okmánycserém. Már csak a névjegykártyám maradt, de az nem is tekinthető szigorúan okmánynak, ráadásul már az is a nyomdában van. :)
Továbbra is azt mondom, hogy számomra megdöbbentően pozitív élmény az egész névváltoztatási-okmánycserélési folyamat. Mindenütt precíz, gördülékeny ügyintézés, segítőkész irodisták, én is odafigyeltem, így nagyrészt kiszűrhetőek a hibalehetőségek.
Azt hittem, hogy ótvaros procedúra lesz ez az egész, ehhez képest elismerésem a hatóságoknak. Napok alatt, percek alatt, illetve – adókártya – egy hónap alatt utánaérdeklődés, telefonos kérdezősködés, a hivatalok zaklatása nélkül egyszerűen megkaptam a papírjaimat.
Szóval köszönöm a segítséget, és emelem kalapom.


Szólj hozzá itt: