Hat hónap kitartó edzés és négy és fél hónap szigorú diéta eredménye, hölgyeim és uraim, meghozta gyümölcsét: eddig 18 kilót dobtam le.

89-ről indultam, és 71-re érkeztem.

18 kiló az induló súlyom kerek 20%-a!

Fél éves kitartó munka eredménye

Itt látható, hogyan sikerült ennyi idő alatt súlycsökkenést elérni - ami nekem adott esetben elsődleges célom volt. Három kritikus pontot jelöltem meg:

1 - itt még a retorzióktól való aggodalmamban tökéletesen betartottam a diétát, nem “csaltam” semmit sem.

2 - a diéta alatti leghosszabb időszak ingadozó, de tartósan csökkenő súlyt jelöl. A tendencia elég meggyőző, noha itt nem voltam mindig betű szerint hű a diétához, az eredmény mégis megvolt.

3 - a “hasverseny” előtti időszak. Ez nagyon drasztikus volt, még több kajamegvonás, napi 0,75 majd 0,5 liter vizek, stb. Viszont a súly is drasztikusan csökkent, a korábbi egy heti mínusz egy kilókat sikerült naponta (!!!) hozni.

A fél évre kitűzött célt maximálisan elértem, én azt gondoltam, hogy ha lefogyok egy tíz kilót, már megváltottam a világot, erre tessék: 18.

Ezt rapid, ám jókedélyű “miniversennyel” ünnepeltük meg augusztus 7-én, csütörtökön a konditeremben - egy ottani sráccal hasversenyt rendeztünk. Megkértünk két független bírót - két csajt, akit ott láttunk először tegnap este a teremben -, hogy abszolút pártatlanként mondják meg, melyikünk hasa a szebb. :) Végül döntetlenben egyeztek meg, majd az egyik régóta a teremben edző srác is megerősítette, hogy döntetlen: egyöntetűen mindhárman azt mondták, hogy az én hasamon kevesebb a zsír (kevésbé fedett), viszont a másik srácé kicsit jobban kidolgozott.

Azért utólag a “közönségdíjakat” bezsebeltem, egyrészt a kevés számú nézősereg, aki odajött megszemlélni minket, azt mondta, hogy nagyon elismerésre méltó eredmény, hogy honnan jutottam el ide, másrészt szubjektív véleményük szerint az én hasam volt a szebb. :)

Megköszöntem nekik, meg versenytársamnak is a motiválást, de főleg edzőmnek, aki most nyaralni megy, ennek örömére én is egy kicsit pihenek. Fél éve heti három estémet töltöttem a teremben, őszintén szólva kicsit belefáradtam, úgyhogy augusztusban majd csak úgy ímmel-ámmal fogok lejárni, ha épp kedvem szottyan. Szeptembertől aztán jöhet a minőségi tömegnövelés, vagyis “épíccsük a zizmokat”.

Lássuk, mi volt a kezdet kezdetén! 18-as karikás képek jönnek (nem szex, hanem HORROR), szóval csak mértékkel kattintani. De asszem megéri végül is.

Fél éves kitartó munka eredménye

Igen, ráfolyik a hájam a nadrágomra. Elég undis, úgyhogy mutatok még egyet, hogy kellőképpen elborzasszam drága közönségemet:

Fél éves kitartó munka eredménye

Elférne a hasamon a komplett Alföld, jaj, felejtsük is el gyorsan ezeket a képeket. Nem akarom, hogy rosszat álmodjatok.

Hogy lehet könnyen, gyorsan, minimális erőbefektetéssel lefogyni 18 kilót?

Megmondom!

SEHOGY.

Nincsenek csodák: a szervezet, a test egy gépezet, azt tudja csak feldolgozni, amit a szájadon keresztül beletömsz, de azt üzembiztosan teszi. Innentől kezdve viszont nagyon egyszerű a képlet, és aki ezt felfogja, az már csak kuncog a különféle csodaszereken, meg zsírégető lófaszokon.

Zsírt égetni nem bogyókkal lehet, hanem azzal, hogy kevesebb fagyit meg csipszet tolsz magadba a Barátok közt nézése közben, és azzal, hogy emelgeted a narancsbőrös valagadat a taposó- vagy futógépen - MINT ÉN. Ennyi.

Fél éves kitartó munka eredménye

Én négy és fél hónapig emelgettem, és kb. 95%-os hatékonysággal tartottam be (na jó, 89%) az előírt diétát - igen, meginogtam néha, de ha ezt nem vallanám be, hiteltelen lennék. Emberből vagyok, néha lecsúszott egy csoki, vagy ha ügyfelekkel vacsoráztam, akkor nem mondhattam nekik, hogy ja, bocs, most egy párolt halat kérnék négy liter Eviannal, köszi. Üzleti ebédeken van bizonyos protokoll.

Na szóval egyetlen kulcsa van az eredménynek, egyetlen szó az, ami a szemed előtt lebegve mindig (!) meghozza az eredményt: KITARTÁS.

Fél éves kitartó munka eredménye

Mégis mit vártál? Lila ködöt meg a sejtépítő molekulaszerkezet relatív felvázolását? Kitartás bazmeg. Kitartóan lejársz az edzőterembe, nincs nyafogás, hogy “má megin menni kell”, hanem lemész, szétizzadod magad, undorítóan büdös leszel, de megcsinálod a programot. Betartod a diétát - és felejtsük már el a diéta szó negatív felhangját, a diéta szó azt jelenti: étrend. Én nem “diétáztam”, hiszen a szervezet számára minden szükséges táplálékot bevittem: fehérje, rost, zsír, szénhidrát, nyomelemek. Mindent bevittem, csak megváltoztattam az étkezési szokásaimat, új táplálkozási rend, vagyis új diéta szerint étkeztem.

Fél éves kitartó munka eredménye

Csináltam időnként fotókat, néhányat ti is láthattatok már itt a blogon. Úgy érzem, szembetűnő a változás 2007. decemberi állapotomhoz képest. Én ennek örülök, bár néhányan megjegyezték, hogy a fogyással elvesztettem korábbi bájamat (szerintem inkább hájamat, enivéj) - én viszont úgy érzem: most szereztem vissza. Világéletemben vékonka legénke voltam, csak aztán az elkényelmesedett életmód meg is hozta a hurkákat.

Fél éves kitartó munka eredménye

Most, hogy ezt ledolgoztam, jobban érzem magam: kinyílt a világ, sokkal (mérhetetlenül) nagyobb az önbizalmam, és bátrabban merek nyilatkozni, mert nekem már sikerült. Ha viszont nekem sikerült, akkor bárkinek sikerülhet, szóval innentől kezdve viszonylag nehezen tudom elfogadni a nyafogó kifogásos embereket. Kezdjétek el, csináljátok végig, és utána siránkozzatok, ha tényleg nem sikerül - és valóban, tiszta lelkiismerettel csináltátok, nem csak szájhősködve.

Fél éves kitartó munka eredménye

Igen, nincs csipsz, nincs habostorta, nincsen kétliteres fagyi, de “előző életemben” (a fogyás előtt) annyit ettem már ezekből, hogy valószínűleg egész hátralévő életemre előre megettem a részemet belőlük. :) Úgyhogy most kompenzálás van, és tanulás. Igen, tanulás, hiszen igyekeznem kell ezt az eredményt kiterjeszteni hosszú távra. Nem eshetek a libikóka hibájába, hogy akkor most visszaessünk az igénytelenség bölcsőjébe - az eredményt (csökkent testsúly, egészségesebb táplálkozási szemlélet, stb) fenn szeretném tartani. Ezért megtanulom, hogyan tudok pl. úgy főzni magamra, hogy az megfeleljen ennek a fenti elvárásnak.

Fél éves kitartó munka eredménye

Mert félreértés ne essék, nem kell lemondani. Arról van szó, hogy optimális mennyiségben kell mindent magunkhoz venni, és nem többet. Évtizedek óta ismertek a felnőttek energiabeviteli számai, vagyis hogy egy nap alatt mennyi kalóriát kell bevinni a szervezetbe. Amint ez teljesül, akkor egyensúly van, ha (jóval) túllépjük, kövér disznók leszünk, és (minden bizonnyal idejekorán!) rontjuk a halálozási statisztikát.

Fél éves kitartó munka eredménye

Úgyhogy most, a szigorú diéta végén ismét kezd vissza-visszatérni étrendembe (diétáma) az eddig mellőzött ízorgia, de önként továbbra is vállalom, hogy többnyire tudatosan precíz módon étkezem. Ez nagyon fontos szerintem.

Fél éves kitartó munka eredménye

Az eredményekről természetesen beszámolok, de kívánom, hogy ezzel a sikeremmel (tagadhatatlanul annak érzem, és a magaménak is érzem) bátorítsak mindenkit arra, hogy egy kicsit jobban figyeljen arra, mit és milyen gyakran tol be a szájába, és hogy nem egyenlő az öngyilkossággal az, ha első alkalommal mész le egy konditerembe.

Fél éves kitartó munka eredménye

Látod, én túléltem.


Értékelheted ezt a bejegyzést. Kattints a csillagokra!
Egyes (gyengusz)KettesHármasNégyesÖtös (kiváló) (Eddig 2 szavazat érkezett, az átlag: 5 / 5)
Loading ... Loading ...

Eddig 25 hozzászólás

  1. MandulaszeműNo Gravatar szerint:

    Fura, mert nekem az első kettő és az utolsó 4 képen tetszel. Úgy látszik, nekem mindegy, hogy mi (háj vagy izom), csak valami domborodjon. :)

    Amúgy gratulálok a kitartásodhoz. Tényleg nagy dolog, amit elértél.
    Nekem is kb. ennyit kellene fogynom (bár már -5 kg-nél tartok), de én jóval lassabbak haladok, mert kevésbé szigorú diétát tartok de jóval többet sportolok, mint eddig. De az nagyon igaz, hogy az embernek ugrásszerűen megnő az önbizalma, ha elkezd ténylegesen arra a képre hasonlítani, amit önmagáról elképzel.

  2. TigriNo Gravatar szerint:

    30-as derék, uhh. Szép munka, gratulálok! Vagy inkább: csak így tovább :)
    Na várj csak, mikor kezdted el írni ezt a postot? Gábor rég visszaért a nyaralásból :D

  3. RedblekNo Gravatar szerint:

    Időzített bejegyzés, másfél hete kezdtem el. :)

  4. gusNo Gravatar szerint:

    basszus én beteg lehetek, de az elsők jobban tetszenek mint a vége felé.

  5. RedblekNo Gravatar szerint:

    dehogy vagy beteg, csak más az ízlésünk :)

  6. gusNo Gravatar szerint:

    magamon én sem bírom a zsírt, de máson kifejezetten tetszik egy kis poci.

  7. NatsumeNo Gravatar szerint:

    Szép lett a hasad, és még az alsógatyáid is tök jók! :) Grat a fogyáshoz és izmosodáshoz! :)

  8. MandulaszeműNo Gravatar szerint:

    Ugye-ugye Gus, nincs is jobb annál, mint odabújni egy pocihoz. :)

  9. WikoNo Gravatar szerint:

    őőő aztakurva.

  10. MikeNo Gravatar szerint:

    képet kérek a seggedről is :P

    Köszönettel,
    Mike, a seggobszezd

    de amúgy tényleg elég jó lett az eredmény ;) bár jelenleg eléggé marketinges szöveged van, hihihi

  11. gusNo Gravatar szerint:

    Mandulaszemű: biza!!! :-)

  12. 979No Gravatar szerint:

    Sokadik gartulációm!

  13. captain29No Gravatar szerint:

    Bizony, én sem tudok mást mondani csak ismét gratulálni ;)

  14. Redblek » Futni jó szerint:

    [...] És tényleg. Ilyen hajnali fél kettő van, reggel hétkor kelés, és most jöttünk vissza futásból. És igen bazmeg, rezeg a háj, rezeg a háj a hason, a mellen, a lábon kevésbé, mert ott roppant kötött a zsírszövet és nem remeg, hanem - remélem - már alakulgat esetleg izommá, mittudomén. FRISSÍTÉS FRISSÍTÉS: ITT AZ EREDMÉNY! [...]

  15. RedblekNo Gravatar szerint:

    Mike: ejnye, hát mit akarsz te a seggemmel? :D

    979: köszi!

    captain29: neked is! :)

  16. WikoNo Gravatar szerint:

    hééé az én aztakurvám is gratuláció akart lenni, csak az én sajátos módomon fogalmaztam:D

  17. RedblekNo Gravatar szerint:

    wiko: kösziiii :)

    (bocs, csak elsiklottam véletlenül felette!)

  18. WikoNo Gravatar szerint:

    ugyehogy:)

  19. ÉviNo Gravatar szerint:

    csak mert mindig a lényeget látom meg, némelyik képen nincs rajtad alsógatya? :)
    amúgy állat jó, izmos pasit minden nőnek és pasinak!! gratulálok a kitartásodhoz, és hát jól néz ki lássuk be. kéne kicsit sportolni…

  20. RedblekNo Gravatar szerint:

    wiko: ugyehogybizony.

    Évi: igen, jól látod. :) Köszi!

  21. mimkeNo Gravatar szerint:

    Húdeborszasztóan irigyellek..Én sajnos messzebbről jövök, és még sok van hátra (kitartásból sajnos kevés), de majd járok ide erőt meríteni ;)

  22. dzmNo Gravatar szerint:

    Oké, látjuk az eredményt. Irigyelni való :) Abba is beavatnál bennünket, hogy ezt hogyan érted el? Heti 3x jártál, oké, és mit csináltál? Futás? Vagy hasizom gyakorlatok is? Vagy más is? Szóval kicsit részletesebben lehetne?

  23. RedblekNo Gravatar szerint:

    dzm: nos, a szigorú diéta már ismert, ez minden nap ment.

    A heti három edzésen pedig fél nyolctól fél tízig két órás session-ök voltak. Ebből tíz perc bemelegítés után kezdődtek a gyakorlatok (egy csomó volt, személyre szabott edzésprogram, hiába írnám le, a te edződ lehet, hogy mást adna, meg nálunk is volt típusedzésterv, de én nem azt kaptam), kicsit több, mint egy órán keresztül. Utána pedig a fontos rész, a kardio edzés, nálam többnyire taposógép 30 percen keresztül.

    A komplett edzéstervet nem írom le, mert háromszor változott, ráadásul nem is emlékszem rá fejből, az edzőnél lévő füzetemben van. :)

    De ha szeretnéd, elkérem, kiírom. :)

  24. dzmNo Gravatar szerint:

    Redblek: Köszi!

    Részletekbe menően nem kell, persze, igazad van, ez függ attól, aki csinálni akarja, meg az edzőjétől is :) Tehát ha jól értem, a 10 perc bemelegítés után (ami amúgy miből áll általában?) erősítő gyakorlatokat csináltál (súlyzókkal, gépekkel)? És a végén 30 perc kardio? És az erősítő gyakorlatoktól nem fáradtál el annyira, hogy nem volt már erőd a kardiora? :)

    Régebben én is jártam konditerembe, meg fogok is nemsoká, én épp fordítva csináltam, azaz fél óra futás a futógépen, és aztán csináltam a gépekkel a gyakorlatokat. Néha megpróbáltam fordítva, de akkor nem volt erőm a végére futni :)

  25. RedblekNo Gravatar szerint:

    dzm: nincs mit :)

    A tíz perc bemelegítés mindössze egy jó kis tekerés volt a biciklin, vagy esetenként futás. De tényleg csak tíz perc, hogy életre keljenek az izmok.

    Így van, aztán jöttek az erősítő gyakorlatok, súlyokkal, gépekkel. Fárasztó volt, ráadásul ahogy egyre haladtunk előre az időben, a súlyokat és az ismétlésszámot is lassan emeltük. A végén időnként fáradt voltam a 30 perces kardiora, de akkor jött az edző meglepetése júliusban: az ugrókötél! Na ezzel aztán jól lehet ám emelni az állóképességet (meg a pulzusszámot…), úgyhogy ettől jó friss lettem, hogy megcsináljam a taposógépet.

    Mindenképp érdemes edzőt megkérdezni. :)

Szólj hozzá itt:

XHTML: a lenti tagek korlátozás nélkül használhatók. <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>