2010. 05. 18.
Bűz
Azt hiszem, a hazai szájszagproblémát ennél plasztikusabban nehéz lehet megfogalmazni (most hagyjuk figyelmen kívül, hogy az eset alanyai éppen kommunisták):
Egyik régi kartárssal közösen még a választások előtt elmentünk kémkedni egy, a szubkultúra méreteit tekintve monstre-kategóriás vörös rendezvényre, így nulladik kézből tapasztaltuk a magyar kommunizmus borzalmas állapotát. Fiatalok gyakorlatilag nincsenek, az idős párttagok legtöbbjének pedig olyan tószagú, fülledt, áporodott büdös a szája, hogy egy kétperces szpícs után a tapéta is felhólyagosodik a környéken. Kellemetlen erről beszélni, – meg tudom, udvariasság, meg minden, – de jelenleg az idősebb bolsik tárgyalóképességének objektív gátja 100 százalékban ez. Bárkivel álltunk szóba, pár percig bírtuk, nem vicc. Komolyan mondom, kutatni kellene, ma már úgyis mindennek van szociológiája, hát engem baromimód érdekelne egy szájszag-szociológiai mikrotanulmány, esetleg a magyarországi bolsevikokra kihegyezve. (Véleményvezér kolléga említette is, hogy nekik ez a fogmosás, ez valami gyanús burzsoá trükk lehet.)
(forrás: Mandiner)
Hiszen sajnos a helyzet nem csak a komcsiknál aggasztó és jelent objektív gátat, hanem minden olyan nyomorultnál, AKI NEM TUD FOGAT MOSNI BAZMEG!
Gyűlölöm a szájszagot, mindig mosok fogat, és szerintem nem nagy dolog, ha ezt elvárom az embertársaimtól is. Nagyon felidegesít, ha olyan emberrel kell beszélnem, akinek BÜDÖS A SZÁJA. Árad a pöcegödörszag a szájából, és muszáj arrébb menned, mert bazmeg megfulladsz. Én nem értem, hogy mi a gátja egy egyszerű fogmosásnak, néhány ismétlődő mozdulat, egy tubus fogkrém meg egy fogkefe. Ennyi.
Szájszagú emberek állatok, távozzatok!
Már Hofi is megmondta: “Mondtam, hogy két dolgot kell hozni. Hol a fogkréééééééém????”


2010. May 20., 12:59
Rengeted oka lehet…rossz fogak, a nyelv, vagy gyomorbajok (reflux).
2010. May 21., 20:26
Na de a rossz fogak, a nyelv vagy a reflux sem magyarázza számomra a fogmosás teljes ignorálását.
2010. May 23., 22:09
Én az bagószagot utálom. Lehet, hogy mosnak fogat a dohányosok, de amilyen eszméletlenül büdös tud lenni a lehelet egy cigi után, pláne ha még egy kávéval öblítik blöááá