Vissza az iskolapadba. Harmadik félév, szakosodás. Rendező szakra jelentkeztem, de csak remélni tudom, hogy elindul. A legjobb szak szerintem, mások szerint is. De ha nem jön össze 35 ember, akkor nem indítják. Akkor némiképp szomorú leszek, mert tényleg úgy gondolom, hogy ez nyújtja a legtöbb hozzáadott értéket a BKF-en. Most komolyan, az évfolyam 90%-a marketing-pr-re fog járni (vagy oda jelentkezett eleve, vagy olyan szakot jelölt meg, ami nem indul, és akkor automatikusan oda kerül).

Péeressel meg marketingessel Dunát lehet már rekeszteni, de eresszünk még több bohócot a piacra! Ezek időnként írni-olvasni nem tudnak, de így talán mindenkinek könnyebb. A BKF benyomja őket egy hiperkönnyen teljesíthető szakra, így bevasalhatja a tandíjat, a delikvens meg örül, hogy lesz egy papírja.

Én meg továbbra is rendező szeretnék lenni.

És még annyi minden történt a nyáron. Az új pecó, a vacsoracsata 3. szezonja, 30 éves lettem, fel sem tudom sorolni.

Alapelvek az elemzés megírásához

A film keletkezésének körülményei

- hely, kor, történelmi sajátosságok, az adott kulturális közeg azon jellemzői, amelyek a film szempontjából fontosak lehetnek
- a film készítőinek konkrét motiváltsága (ha van ilyen)
- a mű filmes környezete (milyen kiemelkedő filmek jellemzik az adott időszakot, régiót, vannak-e jellegzetes irányzatok, iskolák, trendek stb.)

A rendező

- ki ő?
- mi az előélete?
- mi az utóélete?
- Kapcsolható-e iskolához, vonulathoz?

A film alapjául szolgáló írásos anyagok

- van-e irodalmi alapmű, ha igen, erről mit illik tudni?
- ha van, a forgatókönyv eltér-e ettől?
- ki a forgatókönyvíró?

A film meséjének leírása

- az alaptörténet (mivel rokonítható?)
- a film kronotoposzának (tér-idő szerkezetének) elemzése
- a műfaj (amennyiben műfaji filmről van szó, a műfaj rövid jellemzése)
- a kollízió rövid összegzése
- történetvezetés (ismétlések, keretek, a mesemondás folytonosságának megtörése stb.)

A látvány elemei

- helyszínek, díszletek
- jelmezek, kosztümök
- kellékek, berendezés
- különleges hatások

Operatőri munka

- a világítás jellegzetességei
- jellegzetes plánok, kameramozgások, nézetek (kézikamera, steadycam, skycam stb. is)
- színkezelés
- az operatőr munkájának, stílusának elemzése

Színészek

- főszereplők
- mellékszereplők
- statiszták, kaszkadőrök
- különleges megjelenés: valaki önmagát alakítja, nem a film világából való celebritás szerepeltetése stb.
- a színészvezetés jellegzetességei

Hang

- hasznos hang vagy utószinkron
- hanghatások
- a hang hiánya
- sajátos nyelvhasználat

Zene

- kísérőzene és játszó zene
- szerzett vagy szerkesztett filmzene
- a filmzene általános jellemzése (kontrapont, leitmotiv stb.)
- a zeneszerző/szerkesztő munkájának értékelése

A film egyéb jellegzetességei

- szellemi párhuzamok, rokonságok
- technikai, megoldásbeli párhuzamok
- sorozatszerűség, remake, felújítás stb.
- más területről vett anyagok transzkódolása (képregény, animációs film, számítógépes játék, televíziós sorozat stb.)
- film a filmben fogások, idézetek

A film fogadtatása, utóélete

2011. 06. 27.

Megvan az első évem

Hihetetlen, de igaz: lezártam az első évemet a BKF-en!

Íme az eredmények, nem rossz, de meló mellett ezt bírtam kiköhögni.

Izgalmas idők jönnek, jön a szakosodás, egyre érdekesebb tárgyak lesznek, kíváncsi vagyok.

2011. 03. 8.

Konkrét válasz

Erre a beadványomra:

Tisztelt HII!

Azt szeretném kérdezni, hogy angol felsőfokú szakmai C nyelvvizsga birtoklása esetén mi a teendőm a nyelvi alapozó tárgyakkal? Konkrétan fel kell-e vennem valamelyiket, vagy felmentést kell-e kérnem, illetve kapok-e ezért kreditet, kihez kell fordulnom, stb?

Köszönöm!

ez a válasz született:

Tisztelt Hallgató!

Igen, lehet, mivel a felső fokú szakmai nyelvvizsgájával „túlteljesíti” azt a nyelvvizsga szintet, ami a nyelvi alapozók felmentéséhez kell (Nyelvi al. I-II.:közép C; Nyelvi al. III.:felső C)

Üdvözlettel,

Kérdem naivan, akkor tehát mi a teendőm? :DDD

2011. 01. 20.

Egész jól zártam

ezt a félévet.

Minden kreditem megvan, csak az a csúnya kettes árválkodik ott a Kommunikációelmélet sorban, de úgy vagyok vele: kettesnek még így nem örültem. :)

Féléves eredmény

És miért jó, hogy az ember 29 évesen elkezd egy fősulit? Mert ha kettest is kap, nem kell pironkodva odaállni anyád elé, és hallgatni a prédikációt (ahogy amikor a közgázra jártam, kellett…). Na jó, persze nemcsak ezért, hanem mert olyasmit tanulok, amit valóban szeretnék, és nem más mondja meg. Meg persze nem hátrány, hogy az ember tudása bővül kicsit, a látóköre tágul.

És máris pireg-pörög a műsor tovább, februárban kezdődik a második félév.

Kitartok amellett, hogy rendező szakra fogok szakosodni, ami ha ilyen ütemben telik az idő, pillanatok alatt eljön: harmadik félévben kell nyilatkoznunk arról, hogy hova szakosodnánk.

Ja és éljen a komédia szak! (KOmmunikáció és MÉDIAtudomány, in case you didn’t know.)