Haladjunk a korral, olvassunk Google feedolvasóval!

A Váncza-sütőpor parafrázis annak kapcsán jutott eszembe, hogy ismerősi körömben még számos olyan ember van, akik noha rendszeres blogolvasók, mégsem használnak feedolvasó – RSS gyűjtő – céleszközt.

Lássuk az ebben a mondatban lévő idegenkedéseket!

A blog ugye mindenkinek világos.

RSS, feed: nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az ezt a technológiát használó weboldalak “értesítést” tudnak küldeni egy ezt fogadni képes eszköznek, hogy “frissültek”. Vagyis pont arra jók, hogy például blogok esetén értesítse az olvasót, hogy: “hahó, frissültem!”, mindezt anélkül, hogy konkrétan el kellene látogatnunk egyesével a kedvenc blogjainkra, hogy megnézzük, egyáltalá frissültek-e, és ha igen, elolvashassuk őket. Az RSS feed olyan, mint a rádió: nem kell értenünk a konkrét működését ahhoz, hogy tudjuk használni (Kispad idézete).

Nos hogyan hozhatjuk össze a kettőt (blog-rss)?

Alapvetően kétféle megoldás van: online RSS gyűjtő (aggregátor) oldalak vagy offline kliensek használata:

Online eszköz lehet például a Google Reader, ami minden Gmail felhasználói fiók mellé ingyenesen jár, offline lehet például a Feeddemon (Win), vagy a NetNewsWire vagy a Times (OSX) szoftverek. Én mindet használom/használtam, nagyon jó tapasztalatokkal.

Mi a teendő?

Ha tehát egyszerűsíteni szeretnénk a bloglátogatási szokásainkat, akkor javaslom, hogy használjuk a Google Readert, hiszen online, a világon bárhonnan elérhetjük, csak számítógép meg internetkapcsolat kell hozzá. Ha bejelentkezünk a webes Gmail felületünkbe, akkor automatikusan bejelentkezünk a Readerbe is, úgyhogy amúgy is ott van egy kattintásra.

Az üres Reader fiók így néz ki:

Most már csak el kell látogatnunk a böngészőnkben a kedvenc oldalainkra, blogokra, és megnéznünk, hogy RSS-képesek-e. Ezt többféleképpen lehet megtudni: van például a böngészők tetején a címsorban ez a kis ikon:

Safari

Firefox

Vagy pedig az oldal egyéb részein található meg felhívás “feliratkozásra”:

Általános: ott van a sárga négyzet, az általános RSS ikon

Ezekre kattintva kiválasztható, hogy milyen eszközzel szeretnénk feliratkozni, online vagy offline RSS-gyűjtőt használunk-e:

Utána már nincs más dolgunk, mint rendezgetni a feliratkozott feed-eket, (“hírfolyamokat”), testreszabni a Readert, és máris készen vagyunk.

A Reader számos extra szolgáltatásával segít egyébként: részletes statisztikát nyújt az olvasott csatornákról, segíti a megosztást Buzz-ban vagy bárhová kihelyezhető Reader widgetben, szokásaink alapján egyéb blogokat is ajánl, megjelölhetünk vele kedvenc bejegyzéseket csillaggal, jegyzeteket fűzhetünk megosztott elemeinkhez, követhetjük mások megosztásait, csoportba rendezhetjük feliratkozott feed-jeinket, stb. Érdekes lehet ezeket is felfedezni.

Használati szokások

Itt pedig azt lehet látni, hogy kiket követünk, kik követnek minket. A vastag zárójelben mindig az olvasatlan elemek számát tünteti fel a Reader.

Kellemes böngészést!

Kérdéseket kommentben lehet, ha van kedvetek.

Volt ez a hír valamelyik nap, hogy az Axel Springer bevezette a “teljesítménybért” az újságírói között. A havi fizetésükért immár mérhető teljesítményt produkálni kényszerülő tartalomipari szakmunkások ezentúl havi 75 flekk kötelező anyagot kell, hogy leadjanak.

Ezt ráadásul kollektív szerződésben is rögzítették, a szakszervezet csóválta ugyan a fejét (“nem értett egyet az intézkedéssel”), de hogy, hogy nem, csak bekerült a szerződésbe.

Ezt a fajta kiadói mentalitást persze lehet vitatni, lehet pro és kontra érveket is felhozni, de most itt nem ez a cél.

Hanem az, hogy ebből kiindulva kísérletbe szeretnék kezdeni: kipróbálom azt, hogy én tudom-e teljesíteni az Axel Springer tervszámait. Van némi realitásérzékem, sztahanovista sem vagyok, tehát tudom: a tervet nem fogom kétszáz százalékokkal túlteljesíteni, tekintve hogy 75 flekk az kb. 135 000 karakter.

Nem is az a cél, hogy pontosan meglegyen a 135 000 karakter, csak kíváncsi vagyok, hogy milyen érzés lehet annak fényében dolgozni, hogy ennyi kibaszott betűt mindenképpen le kell adni hó végére.

Így a kísérletem 30 napot fog felölelni: március 1-től március 31-ig. A végén majd készítek összefoglalót is róla.

(Csak elgondolkodtam rajta közben, hogy ennyi anyagot úgy tudok írni, ha minden nap 4500 karaktert írok, ami egy kb. két A4-es oldalnyi átlagos eloszlású, kép nélküli nyers szövegnek felel meg. Hm. Lehet, hogy már a második nap gyűlölni fogom az egész rendszert, de akkor majd jót röhögtök legalább.)

Van itt ugye ez a Tumblr, itt is próbálkozik a redblek valami blogolási kísérlettel.

Lehet kattintani: redblek.tumblr.com

A magam részéről az idei Blog Action Day-hez utólag annyival járulnék hozzá, hogy felhívom mindenkinek a figyelmét, hogy nézze meg a HOME című filmet.

Megnézhető YouTube-on is, HD felbontásban, vagy pedig szerezzétek be.

Lenyűgöző. Gondolatébresztő. A benne felvázolt eseményeket még a mi időnkben át fogja élni a bolygó. Hátborzongató.

Újragondoljuk itten ezt az egészet. Úgy ától cettig.

Megköszöntöttük Kyle-t, aki ugye két éves lett (mármint a blogja :D), az Eklektikába vonultak a fiatalok egy ivászattal egybekötött alapozóra, ahová egy rövid ideig mi is csatlakoztunk.

Előtte ugyanis Bencéék új lakását takarítottuk, hogy szombaton áthurcolkodhassanak, utána meg haza kellett jönni, mert egyrészt fáradt volt mindenki a pénteki munkanap meg az esti takarítás után, másrészt meg ma korán kellett kelni (hétkor), mert mentünk hurcolkodni.

Azért mindenesetre örültem, hogy elmentünk, láttam az ismerős arcokat, jaj, de sokan voltatok, :) meg Ricsiékkel is dumcsiztunk, ledöntöttünk néhány molyirtót, (mojito vagy mi) szóval jó volt az este, csak mondom, kicsit már fáradtak voltunk.

Gratula mégegyszer!

vagy mi a fasz van? Egész nap akadozott bent is, erre hazajövök, itt is küszködik a kedvenc oldalaimmal. WTF?

Követelem vissza az internetet! MOST!

Jejzus (dzsííííízösz, ha Celia-san akarnám), bele-beleolvasgattam 2003-as, 2004-es irományaimba, akkori bejegyzésekbe, te szent ég, micsoda lehangoló ma ezeket olvasni! :D Mármint, mennyire másképp láttam a világot, mint most! Vicces, hogy azokat a bejegyzéseimet most meg se írnám, mert sokkal több és más minőségű élettapasztalatom van, mint akkor.

(Ez persze természetes, tudom, hiszen az ember az idő előrehaladtával – remélhetőleg – fejlődik, csak így annak kapcsán jutott eszembe, hogy véletlenül megnyitottam egy archív fájlt, és ledöbbentem a sokktól.)

Jamie Cullum: What a difference

Mert akinek nincs, az ilyen kis csillagocskát kap a kommentje mellé:

Trendi meg minden, de inkább legyen ott a saját avatarotok, nem? :)