mint terveztem.

Pénteken a szokásos heti bevásárlós napomat tartottam, amikor pötit rámtört a fáradtság. Ötre vártam a Vöröst meg a többieket, mentünk színházba, a Hülyéje c. darabot néztük meg. Na azt kell mondjam, haláli jó! A múltkori “blogszínház” darab után egy komplett felüdülés! (Az konkrétan egy FOS, ne szépítsük. És nem a színészek hibája…)

Megnéttük, volt benne Krepi, Plüplü, lotyó, Lüszien, Cröpien, meg a többiek, és zseniálisan vicces volt. Végre valami emészthető, mégis vicces, nem végigunatkozós, végialvós darab!

Aztán gyorsba’ átöltözés, mert este Alter volt tervbe véve. Én kicsit aggódtam, hogy kútba esik (mint már néhányszor a múltban), de ezúttal nem! Sőt! Szipiszupi rákészülést tartottunk Lacie-éknál, és én még egy koktél születésénél is asszisztáltam: feltaláltuk a Red Spirit koktélt. (Full disclosure: ha már van ilyen, természetesen nem tartunk igényt az elsőknek járó tiszteletre :D) Ennek titkos összetevői ott hevernek Lacinál egy pappíron, de a nevet én adtam neki :D

Red Spirit by redblek. Egész vállalható.

Na aztán őrült tomboldát tartottunk este, táncikáltunk, iszogattunk, jött Bence is, szóval minden együtt volt egy kellemes estéhez, és végül azzá is kerekedett. Valami fél ötkor kerültünk ágyba, ami a kategóriájában abszolút rekordnak számít :D

Másnap reggel ugyanis vidéki bicajtúra volt tervezve, és a pénteki eufória előtt még úgy volt, hogy a reggel 9-es vonattal megyünk. Ha-ha-ha. Konkrétan fél kettőkor sikerült kijönni az ágyból, de frissen és fiatalosan, szóval semmi nem állhatott a túra útjába.

Fel a vonatra, bicajokat elrendez, majd irány szülőfalum (ami már hivatalosan város).

Ott két dolog volt fontos: egyrészt megnéztem drága mami sírját, vittem neki virágot. Valahogy úgy hozta az életem, hogy a temetés óta nem is voltam ott, pedig ő volt talán a legfontosabb ember nekem akkoriban, ő volt az, aki a legjobban szeretett engem. Nagy csapás volt nekem elveszíteni őt.

Most meglátogattam, meg dédimama sírját is megnéztem, örültem, hogy láttam, hogy frissen gondozott. El volt gereblyézve, volt virág, ezért kicsit megnyugodtam, hogy láttam, valaki a családból (ami eléggé megfogyatkozott az utóbbi időben, mármint ami a szűk családot illeti) még kijár.

Jó volt nekem is lelkileg, hogy kicsit odamentem, megnyugodtam, emlékeztem, gyújtottunk gyertyát, tettünk friss virágot, és persze tudom, hogy nem ez a fontos, hanem az, hogy az emléket őrizzük magunkban, azért ez a kis materialista gesztus is nagyon sokat jelentett nekem.

Legnagyobb megdöbbenésemre találkoztam Mészikével is, mama legjobb barátnőjével. Nagyon megváltozott, lefogyott, de vidámságából mit sem vesztett. Elárulta, hogy már 71 éves (de csak jövő kedden, tette hozzá!), kérdezgetett, a lánya is ott volt, körbeálltak, beszélgettünk kicsit. Jó volt látni őket, azokat az embereket, akik annak idején mamának nagyon fontosak voltak, sokat jártak össze, sokat voltak együtt, számíthattak egymásra mindig. Az a jó öreg, nekik még igazi értelemben vett barátnők – egyik-másik már meghalt, de akik még élnek, azokkal jó együtt emlékezni.

Kérdezgettek anyámról is, de mivel róla nincs nagyon mit mondanom évek óta, a beszélgetésnek ez a szála hamar abbamaradt. Jó hangulatban elköszöntünk, majd elindultunk tovább.

Ez után elindultunk a bicajtúrára a faluban, meg a környező erdőkben. Én megmutattam, hogy merre szoktunk egykor cangázni öcsémmel, amikor még szinte minden este kimentünk bicajozni, meg a haverokkal, jaj, de jó is volt! Felmásztunk a Sas-hegyre (ami, ne túlozzunk, egy 50 méter magas agyaghalom, de mi nagyvonalúan hegynek nevezzük), kibicajoztunk a Dolinába, szagoltunk akácot meg rengeteg bodzát, gyönyörű, nehéz-friss levegőt szívva. Hibátlan volt, pont olyan, mint régen, gyerekkoromban. Több, mint tíz éve nem is jártam arra.

A nap meglepetése pedig az volt, hogy találkoztam öcsémmel is egykori utcámban. Tekerünk, erre feltűnik egy ismerős arc az árokban. Mondom: ez nem a testvérem? Hádde. :) Ott voltak a barátnőjével, és konkrétan négylevelű lóherét vadásztak a fűben. :) És már volt is nála kettő! Úgyhogy ügyes. Beszélgettük kicsit velük is, majd továbbmentünk, és utolsó állomásunkra érkeztünk: egykori kicsiny szőlőbirtokunkat mutattam meg. Ami már nem is a miénk, meg nem is birtok, de legfőképpen nem is szőlő: ki van vágva az egész, már csak az omladozó présház emlékeztet arra, hogy itt egykor még szüreteltünk, nyitottunk, kapáltunk, miegymás.

Végül az állomás felé vettük az irányt, fel a vonatra, majd vissza a fővárosba.

Egyszóval gyönyörű élmények voltak, nagyon élveztem, kellett már ez nagyon.

Megint djönjörű hétvégének nézünk elébe: pénteken színház, szombaton meg vidéki bicajtúrára megyünk szülőfalumba. Asszem mondhatom, hogy alig várom :)

Mellesleg szerdán visszatérek a kondizáshoz. Mármint a rendszeres edzőtermi edzéshez. Sakktáblát akarok végre.

http://hvg.hu/nagyitas/20090505_schwinn_csepel_bicikli.aspx

Zseniális fotósorozat!

Na gyönyörű volt a vasárnapi Critical Mass: kiváló idő, jó levegő, sok bicajos, barátok. Olyanokkal mentem, akik életükben először voltak CM-en, és tök jó érzés volt, hogy jöttek. Nyilván nekem ez fontos, merhogy én is csak másodjára vagyok, de azért jó, hogy “átadhatom” ezt a feelinget a többieknek is.

Mert van mit: amikor a több tízezer (30ezret becsültek) bicajos a kürtszóra megemeli, annál azért kevés libabőrösebb élmény van. Mi most nem mentük be a “kemény magba”, hanem csak a szélénél voltunk az eseménynek, azért egy mini emelést mi is tartottunk – én legalábbis, megmutattam a többieknek, hogy milyen egy emelés. Egyébként majd beszartam, könnyebbnek saccoltam a bicajomat a tavaly szeptemberi CM élmény után, de most alaposan vissza kellett simítani az erőlködéstől ráncosodó homlokomat. :))

No mindegy, emeltem, fotóztunk, elvoltunk, tekertünk, nézelődtünk, ejtőztünk, egyszóval élveztük egy bicajos nap minden báját. Este kellemes vacsora, majd a fáradtságtól alaposan elgyötört testünknek egy jóleső alvászás.

Most nagyon (nagyon) komolyan elgondolkodtam egyébként rajta, hogy a nyáron bicajjal fogok munkába járni. Ehhez viszont egyszer le kéne próbálnom az oda- és visszavezető utat, valamikor éjjel, vagy hétvégén, hogy kevés zavaró tényező legyen. Roppant kíváncsi vagyok, mennyire tudom kiváltani a BKV-t, ha egyáltalán. Tényleg kíváncsi vagyok.

Rengeteg CM fotó a flickr-en!

Én ugyan vidéken leszek, és csak az átszellemült bringaemelésre érek vissza Pestre, de azért ti menjetek (barátaim is már ott lesznek), és tekerjetek egy bringálhatóbb városért!

Örömmel jelentem, ma volt az első alkalom idén, hogy nyeregbe pattantam.

Annyira szép volt az idő, hogy sétálást terveztem. Felöltöztem rendesen, kesztyűt meg sálat már eleve nem terveztem, és lementem. Kiléptem a bejárati ajtón, de annyira melegnek éreztem a levegőt, meg annyira erősnek a napsütést, hogy a sétálást posztponáltam, helyette merészen a bringa előkapása mellett döntöttem.

Gyorsan átnéztem a fékeket, beállítottam az első váltót (kicsit súrlódott), felfújtam a kerekeket, fejbe a bukósisak, oszt irány. Csak egy kis kört tettem, de roppantmód élveztem, nagyon kellemes volt. Noha a nagyobb sebességnél azért éreztem a kezemen a hideget, meg amikor cipeltem vissza a vázat, akkor megfogtam, és jéghideg volt, mégsem fáztam vagy ilyesmi.

Tök jó érzés volt először tekerni idén! :)

It’s Your Ride from Cinecycle on Vimeo.

Komolyan, alig várom, hogy megint meghajtsam az aluvázat!

(a video wikotól)

Amin nem vagyok rajta:

Critical Mass 2008 from viktor kadar on Vimeo.