Filed under Bringa

United colors of CM2009

United colors of

Na gyönyörű volt a vasárnapi Critical Mass: kiváló idő, jó levegő, sok bicajos, barátok. Olyanokkal mentem, akik életükben először voltak CM-en, és tök jó érzés volt, hogy jöttek. Nyilván nekem ez fontos, merhogy én is csak másodjára vagyok, de azért jó, hogy “átadhatom” ezt a feelinget a többieknek is.

Mert van mit: amikor a több tízezer (30ezret becsültek) bicajos a kürtszóra megemeli, annál azért kevés libabőrösebb élmény van. Mi most nem mentük be a “kemény magba”, hanem csak a szélénél voltunk az eseménynek, azért egy mini emelést mi is tartottunk – én legalábbis, megmutattam a többieknek, hogy milyen egy emelés. Egyébként majd beszartam, könnyebbnek saccoltam a bicajomat a tavaly szeptemberi CM élmény után, de most alaposan vissza kellett simítani az erőlködéstől ráncosodó homlokomat. :))

No mindegy, emeltem, fotóztunk, elvoltunk, tekertünk, nézelődtünk, ejtőztünk, egyszóval élveztük egy bicajos nap minden báját. Este kellemes vacsora, majd a fáradtságtól alaposan elgyötört testünknek egy jóleső alvászás.

Most nagyon (nagyon) komolyan elgondolkodtam egyébként rajta, hogy a nyáron bicajjal fogok munkába járni. Ehhez viszont egyszer le kéne próbálnom az oda- és visszavezető utat, valamikor éjjel, vagy hétvégén, hogy kevés zavaró tényező legyen. Roppant kíváncsi vagyok, mennyire tudom kiváltani a BKV-t, ha egyáltalán. Tényleg kíváncsi vagyok.

Rengeteg CM fotó a flickr-en!

Gyertek a Critical Mass-re!

Én ugyan vidéken leszek, és csak az átszellemült bringaemelésre érek vissza Pestre, de azért ti menjetek (barátaim is már ott lesznek), és tekerjetek egy bringálhatóbb városért!

CM

Szezonnyitó

Örömmel jelentem, ma volt az első alkalom idén, hogy nyeregbe pattantam.

Annyira szép volt az idő, hogy sétálást terveztem. Felöltöztem rendesen, kesztyűt meg sálat már eleve nem terveztem, és lementem. Kiléptem a bejárati ajtón, de annyira melegnek éreztem a levegőt, meg annyira erősnek a napsütést, hogy a sétálást posztponáltam, helyette merészen a bringa előkapása mellett döntöttem.

Gyorsan átnéztem a fékeket, beállítottam az első váltót (kicsit súrlódott), felfújtam a kerekeket, fejbe a bukósisak, oszt irány. Csak egy kis kört tettem, de roppantmód élveztem, nagyon kellemes volt. Noha a nagyobb sebességnél azért éreztem a kezemen a hideget, meg amikor cipeltem vissza a vázat, akkor megfogtam, és jéghideg volt, mégsem fáztam vagy ilyesmi.

Tök jó érzés volt először tekerni idén! :)

It’s your ride


It’s Your Ride from Cinecycle on Vimeo.

Komolyan, alig várom, hogy megint meghajtsam az aluvázat!

(a video wikotól)