2010. 10. 10.

Az esti fehérjekoktél

(fél liter víz, egy csomag zsírszegény nádudvari túró, 1 banán, egy egység fehérjepor összeturmixolva egy sűrű, pudingkrémszerű izévé) legrafi(ng)náltabb mellékhatása, hogy utána 4-6 órával akár többszólamú fagottkoncertet is tudnék adni egymagamban. És még büdös is.

A szépségért meg kell szenvedni.

2010. 09. 13.

Mától pedig vége van

a bűnözésnek.

Vagyis nincs több nassolás, az előírt étrenden felüli extrák, még kávé sem. Semmi más, csak ami a papírra le van írva. Kemény edzés van, eredményt pedig csak így lehet elérni.

Azért írtam ide, hogy dokumentáljam, és hogy szembesítsem magam vele, hogy be tudok-e tartani egy ilyen rém egyszerű kihívást.

(meg a gábor is olvassa)

Aki szeret, az etet – vallja meggyőződéssel a Rák nő, és konyhaművészetének nehéz is ellenállni. Egyik Rák barátnőm tejszínes tortellinije a világ legelszántabb fogyókúrázója számára is garanciát jelentene a visszaesésre. A Rák testsúlya gyakran változik. Asztro Diéta, 5. rész

A Rák princípiuma a szervezetben

Az orvosi asztrológiában a Rák hatása alá tartozik a gyomor, mell, emlőmirigyek, nyálkahártya, petefészek, méh, izmok közül: a rekeszizom, mellizomzat, bordaközi izmok, a csontozatból szegycsont, és az 5-9 borda. Ásványi sója az egészséges és rugalmas kötőszövetekhez nélkülözhetetlen calcium- fluorid. A jegy uralkodó bolygója, a Hold jelentős befolyást gyakorol a nyálkahártyák és az emlőmirigyek működésére.

A Rák betegséghajlamai

Azok az ingerektől, amelyek pl. egy Kos típus számára nem többek kellemes izgalomnál, egy örökké aggodalmaskodó Ráknak a szó szoros értelmében liftezni kezd a gyomra. Emésztőrendszere ugyanis nagyon- nagyon érzékeny. A (legtöbbször torkosság- előidézte) gyomorrontásoktól a gyomorégésen, gyomorhuruton át az olyan komoly panaszokig, mint pl. a gyomorfekély, a hasnyálmirigy megbetegedései, vékony-és vastagbél-gyulladás, nagyon széles a skála. A jegyben uralkodó Hold hatása miatt a nőket jobban megviseli a PMS- szindróma, mint más társaikat. Már 7-10 nappal a menstruációs ciklus előtt kötőszöveti cisztáktól szenvedhetnek, amikor is a mellek rendszeresen megdagadnak vagy becsomósodnak. Méhük, mellük egyébként is érzékeny – mindamellett tehát. A különböző típusú allergiák, pl. tejcukor allergia és más ételallergiák, a folyadék háztartás zavarai-pl. ödémásodás, szintén jellemzők lehetnek, akár csak a különböző kedélybetegségek, túlzott hangulati hullámzás.

A brokkoli gyomorégést okozhat

Ahhoz, hogy megőrizze egészségét, a hangsúlyos Rák típusnak az átlagnál tudatosabban kellene táplálkoznia. Ezt azonban nem túl egyszerű megtennie. Miközben pl. nagy szüksége van a napi friss gyümölcs és zöldségfélékre, az olyan, magas rost tartalmú növények, mint a répa, brokkoli, karfiol, kelkáposzta, gyomorégést okozhatnak neki. Ezeket tanácsosabb párolva fogyasztania, de ilyenkor gondosan oda kell figyelnie, nehogy túl főzze őket, hiszen akkor meg az értékes vitaminok vesznek oda.

Másfelől nem mindig ahhoz vonzódik, ami jót tesz neki. Az egyébként is nehezen emészthető húsféléket talán gond nélkül kihagyja étrendjéből, ellentétben a felesleges kilókon kívül puffadást és más gyomorpanaszokat is okozó édességekkel. További kedvencei, a különféle gabonakásák, tésztafélék, tenger gyümölcsei, gomba, paradicsom, tejtermékek egyszerre válhatnak az egészséges táplálkozás alapkellékeivé és a problémák forrásaivá. Garfieldhez hasonlóan sok Rák él- hal a lasagnaért, meg az olasz konyha további remekeiért, amelyeket, jó szakács lévén kitűnően el is tud készíteni. Egyik Rák barátnőm tejszínes tortellinije pl.a világ legelszántabb fogyókúrázója számára is garanciát jelentene a visszaesésre.

Javasolt élelmiszerek

Egy megfelelően összeállított diéta akár leggyakoribb, krónikus panaszaikat is kezelhető szinten tarthatja. Amennyiben figyelnek a kalcium pótlására (pl. vízitorma, brokkoli, kelkáposzta, lazac, szardínia), a tejcukor allergiások szójakészítményekkel: pl. szójasajttal, szójatúróval, szójatejjel helyettesíthetik a tejtermékeket. A barnarizs leve, ízesítve vagy natúr módon fogyasztva nem csak nekik tesz jót, hanem általában is enyhíti a gyomorégést. Gyomornyugtató, egyszersmind emésztő nedvek képződését serkentő hatású a gyömbér, kömény, szegfűszeg, ánizs, kapor, lestyán, endívia saláta is.

A puffadásgátló, idegeket, izmokat erősítő, az emésztést elősegítő menta univerzális csodaszer számukra, a nyílgyökér, orvosi citromfű, fekete áfonya, görögszéna pedig, ha nem is kimondottan vízhajtók, gátolják folyadék visszatartását A gyümölcs-és/vagy barnarizs-napokkal felvezetett majd leépített egy- két napos böjtök szintén sokat használnak.

Esküdt ellenségek

Az érzékeny emésztésű Rákoknak tanácsosabb tartózkodni az erős, csípős fűszerektől, főleg a bors- és paprika- féléktől, akárcsak a túl zsíros ételektől. PMS szindrómában szenvedő hölgyek a csokoládé, kávé, tea, kóla, kakaó kiiktatásával enyhíthetnek tüneteiken. Mindannyiuknak érdemes csínján bánniuk a keményítővel, sóval, a fehér cukrot pedig mézzel és más természetes édesítőszerekkel helyettesíthetik.

A Rák és a felesleges kilók

A mesebeli szabó hiába próbált köntöst varrni a Holdnak. Mire elkészült ugyanis remekművével, a szeszélyes égitest hol kihízta új ruháját, hol pedig ez éppenséggel lötyögött rajta. A mester újra meg újra mértéket vett és munkához látott, míg nem egyszer csak feladta. Hasonló helyzetben vannak a testsúlyuk beállításával küszködő ember – Rákok is. Különösen ha alkati adottságaikra még rá is tesznek egy lapáttal.

„Aki szeret, az etet” – vallják meggyőződéssel, és konyhaművészetüknek, vendégszeretetüknek nehéz is ellenállni. Akár saját maguknak is. Anélkül, hogy észrevennék, naphosszat kóstolgatnak. Főzés közben az ételt, a főétkezések közötti szünetekben, munka, olvasás, tévézés, sétálgatás, ábrándozás közben meg különféle nassolnivalókat. Ha istenigazából belejönnek, kilószámra tüntetik el a ropit, Túró Rudit, marcipánkockákat, péksüteményeket és még ki tudja mi mindent. Ha jó napjuk van, azért, mert már az orvos is megmondta: az olyan érzékeny a gyomrúak, mint ők, inkább többször egyenek keveset, mint egyszerre sokat. Ha pedig épp mélyponton vannak, azért, hogy visszanyerjék lelki egyensúlyukat.
Újra fitten

Erősségek

Élénk fantáziájuk segítségével nem csupán hamarosan elérendő álomalakjukat képzelhetik maguk elé, hanem jobbnál jobb kifogásokat is találhatnak, miért is nem akarják elmajszolgatni a következő tepsi túrós pitét.

Gyengék

Finoman szólva, akaraterejük, kitartásuk, következetességük hagy némi kívánni valót maga után.

Javasolt mozgásformák

Mondani sem kell, annyi mindenhez hasonlóan a Rákoknál a testgyakorlás is hangulat függő. Az úszás azonban akkor is ajánlható nekik, ha egyébként nem különösebben sportos alkatok, hiszen ez stabilizálja kedélyállapotukat is. A vitorlázás és más vízi sportok szintén karakterükre szabottak, de az egyszerű víz parti séták is jó hatással vannak rájuk. Különösen, ha nem visznek magukkal egy hétre elegendő nassolnivalót.

Romantikus alkatukhoz a romantikus, lassú táncok illenek, a hölgyek pedig, a képzeletüket tápláló hastánc révén lelki egyensúlyukat is megőrizhetik.

Ugye az van, hogy egy nap (különösen edzésnapon) meg kell enni egy tasak Uncle Ben’s rizst (én természetesen barnarizst eszek), meg 15-15 dkg csirkemellet, meg tojást is (fehérjét).

Na tegnap rájöttem, röpke egy év után, hogy ezeket kombinálni is lehet, és nem kell külön enni őket, amúgy is egyenként szar ízben.

Hát rakottat kell belőle csinálni!

Ezzel még nem is hágtuk meg análisan a diétát, viszont kreatívabb a táplálkozás, már nem öklendezek az első falat puszta csirkehústól, viszont tény: több energiaráfordítás elkészíteni.

Merugye meg kell főzni két tasak rizst (KÉTNAPI ADAG!), a kétszeres mennyiségű csirkemellet ledarálni, összekeverni, ha már nem forró, akkor beleöntök 2-3 darab tojásfehérjét (a sárgáját tilos), és egy kicsit megfűszerezem (hagymát vágtam bele, aztán borsika, bors, kakukkfű, kis só), a tetejére pedig szépen natúr joghurt kerül a zsíros tejföl helyett. Be a süttébe, 50 perc közepes lángon kész is.

Így – hoppá – kurvafinom ebéd keletkezett, és csak azokat használtam belőle (plusz egy minimális fűszer), amiket a szigorú diétában egyébként is, csak most nem külön-külön, hanem egybe.

Mondom, igaz, több a macera, de így két napra előre meg lehet csinálni, be lehet vinni melóhelyre kényelmesen, aztán két részletben el lehet majszolni.

2009. 03. 14.

Csupasz 69-es

Két fontos információ:
1) szőrtelenítettem
2) 69 kiló vagyok/lettem.

Bővebben:

1)

Csütörtökön zárult Miki mókatára (vagy inkább Gáboredzőé): befejeződött a Nagy Menetelés, az Űrprogram, minden Csillagháborús Projekt, véget ért intenzív diétám és még intenzívebb edzésprogramom.

Ezt második alkalommal megrendezendő kis háziversennyel véglegesítettük, amire külön kellett készülnöm. Vagyis: az esti megmérettetésre le kellett szőrteleníteni a testem, lévén a pózoláshoz elengedhetetlen izomtónus megfigyelést így jobban lehet végezni (mondta Gábor). Na én annyira eltökélt vagyok és kitartó, hogy így is tettem.

A megpróbáltatások hétfőn kezdődtek: milyen megoldással szőrtelenítsünk? Szóba jött a gyanta, a krém, és a borotva is. Kozmetikushoz nem akartam menni, horribilis összeget azért nem akartam rászánni, inkább a házi megoldásokon gondolkodtam. Na vettünk gyantát meg krémet is, borotva volt otthon.

Nekiálltunk: a felmelegített gyantát az adagolóval felvittük a lábamra, rá a textilcsíkot, majd ugye a határozott mozdulat szőrnövekedési iránnyal szemben. Szerintem itt ordítottam az elsőt, emlékeim szerint, de férfiasan kitartottam, és belekezdtünk a második csíkba. Amikor ez is letépődött, akkor megálljt parancsoltam: én ezt a fájdalmat nem bírom elviselni, ráadásul ez még csak a sípcsontom környéke volt, és két csík! Úristen, mi jöhet fentebb, a combok környékén? Váááááááááááááááááá. Kurvaszar. Most már átérzem, miért irtóznak annyian ilyen borzalmas módon a gyantázástól.

Biztos ezt is meg lehet szokni, sokan gyantáznak, az emberiség mégsem halt ki, de én inkább úgy döntöttem, megkímélem magam. Ennyire azért nem az angol királynőnek készülök, na. Jött a krém. Felkentük, de mivel viszonylag intenzív a szőrzetem, ez sem hozott 100%-os elégedett eredményt, de legalább jó volt az illata.

Na jó, ennyi halva született próbálkozás után maradt régi jóbarátunk, a borotva. Sikerült három és fél óra alatt három cserélhető fejes borotvát és egy eldobható szőrtelenítő borotvát elhasználni, mire a szőrtől megszabadultam.

(Igen, és most jön, illetve már van is, az, hogy az újra kinövő szőr viszket és szúúúúúúúúúr.)

2)

Véget ért az intenzív diétám. Hosszú utat tettem meg, első körben 18 kilót dobtam le, aztán most télen 76-ról sikerült 69-re megérkezni. Akárhogy is, 89-ről indultam, amikor először betettem a lábam a konditerembe, vagyis: 20 KILÓT FOGYTAM EGY ÉV ALATT.

United colors of

Én azt gondolom, a célomat elértem, a puhos zsírsertés méretű hasamat meg az Alföld méretű valagamat sikerült formába hozni, abszolút büszke vagyok rá. Sikerült. Mindemellett még megszerettette velem ez az egy év a kitartó (!) sportolást, a rendszeres odafigyelést a fizikai aktivitásra, a fegyelmezett táplálkozást, a tudatos gondolkodást arról, mit eszem.

Most már nem kell olyan sűrűn lejárnom edzésre, most két hét pihenőt engedélyeztem magamnak, majd utána már a saját tempómban fogok sportolni. A következő a tervem: heti egy alapos konditermi edzés, illetve heti minimum egy (!), de ha lehet, akkor kettő legalább egy órás kardioedzés edzőtermen kívül (például bicaj vagy futás, a futás a szabadban pl. nagyon hiányzik, régen csináltam). Ezzel úgy érzem, formában tudom majd tartani magam, de nyilván majd az idő meg a tapasztalat úgyis meghozza, mit kell csinálnom.

Úgyhogy most köszönet illeti Gáboredzőt, amiért minden hülyeségemet tolerálta, és amiért precíz kitartással hajszolt az eredmény felé!

Meglátjuk, hogyan tovább.