Lám, New York-ban még ilyen is van. Parti csak vörösöknek illetve rajongóknak.

Azt hiszem, a hazai szájszagproblémát ennél plasztikusabban nehéz lehet megfogalmazni (most hagyjuk figyelmen kívül, hogy az eset alanyai éppen kommunisták):

Egyik régi kartárssal közösen még a választások előtt elmentünk kémkedni egy, a szubkultúra méreteit tekintve monstre-kategóriás vörös rendezvényre, így nulladik kézből tapasztaltuk a magyar kommunizmus borzalmas állapotát. Fiatalok gyakorlatilag nincsenek, az idős párttagok legtöbbjének pedig olyan tószagú, fülledt, áporodott büdös a szája, hogy egy kétperces szpícs után a tapéta is felhólyagosodik a környéken. Kellemetlen erről beszélni, – meg tudom, udvariasság, meg minden, – de jelenleg az idősebb bolsik tárgyalóképességének objektív gátja 100 százalékban ez. Bárkivel álltunk szóba, pár percig bírtuk, nem vicc. Komolyan mondom, kutatni kellene, ma már úgyis mindennek van szociológiája, hát engem baromimód érdekelne egy szájszag-szociológiai mikrotanulmány, esetleg a magyarországi bolsevikokra kihegyezve. (Véleményvezér kolléga említette is, hogy nekik ez a fogmosás, ez valami gyanús burzsoá trükk lehet.)

(forrás: Mandiner)

Hiszen sajnos a helyzet nem csak a komcsiknál aggasztó és jelent objektív gátat, hanem minden olyan nyomorultnál, AKI NEM TUD FOGAT MOSNI BAZMEG!

Gyűlölöm a szájszagot, mindig mosok fogat, és szerintem nem nagy dolog, ha ezt elvárom az embertársaimtól is. Nagyon felidegesít, ha olyan emberrel kell beszélnem, akinek BÜDÖS A SZÁJA. Árad a pöcegödörszag a szájából, és muszáj arrébb menned, mert bazmeg megfulladsz. Én nem értem, hogy mi a gátja egy egyszerű fogmosásnak, néhány ismétlődő mozdulat, egy tubus fogkrém meg egy fogkefe. Ennyi.

Szájszagú emberek állatok, távozzatok!

Már Hofi is megmondta: “Mondtam, hogy két dolgot kell hozni. Hol a fogkréééééééém????”

Ha van bicajod, gyere szombaton Critical Mass-re!

Én ott leszek!

Egyet tanácsolhatok: nem szabad az élményeket meg nem élni. Ha valaki jól élte végig az óvodáséveit, iskolásként nem akar újra óvodás lenni. Ha megélte mindazt, amit az élet kínál egy gyereknek, egy felnőttnek vagy egy idősebb embernek, akkor nem lesz baj. Ha pótlandókat görget maga előtt, akkor lesz a baj. Ki kell iktatni az érzést, hogy átmeneti korszakok vannak az életben. Nincsenek.

De mi lesz az a bizonyos “baj” azoknál, akik nem jól élték végig az adott éveket?

Elhunyt Popper Péter.

sok kellemes tapasztalat ért.

Egyrészt a fejtágítás roppant hasznosnak bizonyult, kicsit mélyebben beleláthattam végre a kollégák szakterületébe.

Másod- és többedsorban pedig:

1) az olasz férfiak (úgy a fiatal felnőttektől kezdve, de különösen a harmincas-ötvenes korosztály) megdöbbentően igényesek. Külsőleg, úgy értem. Kifogástalan elegancia, nekem ez így nagyon tetszett. Tetszett, hogy van olyan ország, ahol a férfiak fel merik vállalni, hogy igényesek. A hazai helyzetről ugye inkább ne beszéljük. És ugye természetesen nem buzikról van szó, hanem úgy általában a felnőtt férfiakról.

2) az, ahogy az olaszok vezetnek a különféle közutakon és autópályákon, az kriminális. KRI-MI-NÁ-LIS!!! Tulajdonképpen nem is értem, hogy: 2a) az olasz úttesteken minek van pályafelfestés (teljesen figyelmen kívül hagyják, mennek összevissza), 2b) az olaszországban használt autókon mért nem csak gáz, kormány és duda van, az autó többi komponense ugyanis szemmel láthatóan felesleges. Pontosítok, igazából kormány sem kell (úgysincs ugye sávfelfestés :D), a sofőrünk ugyanis csak a gázt meg a dudát használta váltakozó felosztásban.

De amit ezek úgy általában művelnek, az életveszély. Olyan autó, amelyiknek nincs meghúzva az oldala, gyakorlatilag nincs is. (Egyébként olasz autók sincsenek Olaszországban, meglepő módon.) Mennek összevissza, jobbra-balra, dudálnak, mutogatnak az autókban, mint valami perlekedő vénasszonyok, komolyan mondom, nekünk tiszta idegroham és halálfélelem volt.

3) pasta, pasta, pasta. Olívás pasta. Tortellini, mondjuk ez finom volt, de az olívás szarjuktól úgy felfordult a gyomrom, hogy még most is érzem. Brr. A fűszerek és a só mint olyan, mintha ismeretlen fogalmak lennének, pedig hát a paradicsomos ízalapok eleve kiáltanának valami jó kis bazsalikom-, oregánó- és kakukkfűszimfóniához, de itt ez annyira nem jellemző.

4) reggeli? Én azt hittem, ha egész nap csak pasztát esznek, akkor legalább a reggelit megtolják neki rendesen, hogy azért ne éhezzenek már. Tévedtem. A reggeli müzli, lekváros kroászan, nutella, meg száraz zsömle volt. WTF?!?!? Tényleg ennyi. Csupa túlédes szarok, semmi sajt, semmi hús, semmi férfinak való étel, csak ilyen langyibangyi álwellness izék. Sokeuróért ez azért elég szegényes. Remélem, ez csak a mi éppen kifogott szar szállásunkra volt jellemző, és nem ezt reggelizik országszerte a derék taljánok, mert akkor tényleg nagyon sajnálom őket.

5) patópálúr. Nagyon easygoing népekkel találkoztunk végig. Itt – eltekintve a fentebb említett autóvezetéstől – nemigen van napi stressz, mindenki “nyuginyuginyuginyuuuuuugi” szöveggel, kezét fenntarva, integet, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Minden el lesz intézve, nyugalom, nyugalom. Ízirájder öcsém. Be vannak lassulva, mint egy hatvanmilliós, konstans beszívott hippikommuna.

6) nem beszélnek angolul. Ez valami vicc lehet csak. Éttermekben nem beszélnek angolul? Pénztárban nem beszélnek angolul? Gyakorlatilag az oktatóinkon kívül egy sem beszélt semmilyen civilizált nyelvet, csak a prego, pronto, si, si, pasta, ezek mennek. Még köszönni sem tudnak angolul. Európa közepén 2010-ben ez kissé öngyilkos hozzáállás.

7) Verona tényleg gyönyörű. Ott állunk a középkori városban, Louis Vuitton, pimkie meg bershka csillogó kirakatok alatt, közben a sarkon a torony, a következő utcában meg Júlia erkélye. A modern és tredisönell langyos egyvelege. A higgadt sofőrünk mindenesetre visszaugatott a rendőrnek, amikor tiltott helyen állt meg, hogy kirakjon minket a főtéren. Én konkrétan azt hittem, lelőnek, mikor a rendőrnő a jobb kezével a fegyverén elkezdett egyre gyorsabban felénk iramodni, a sofőr (70 éves papáról beszélünk, úgy is becéztük egymás között, hogy “A Papa”) meg békésen üresbe rakta a kocsit, kizavart minket a furgonból üvöltve, és ugyanúgy üvöltözött a rendőrrel is. Már azon gondolkodtam, kit kell értesíteni a holttesteink hazaszállítása miatt, de ha engem is lelőnek a rendőrök, akkor mondjuk erre sem sok esélyem maradt volna…

8) a magyarok sosem okoznak csalódást a repülőgépen. Ritka kulturálatlan egy népség, de most komolyan. Semmi dignity, tisztára mint az állatok. Üvöltöznek, de úgy ám, hogy az egész gép hallja, és fennhangon mesélik a hülye sztorijaikat, és minden egyes alkalommal úgy viselkednek, mint aki először repül – és ennek persze hangot is adnak. Nem tudom. Nem szeretek magyarokkal egy gépen utazni. Ilyenkor mindig vagy direkt angolul kommunikálok a személyzettel, vagy ipod, és végig füles.

Ezek a tapasztalataim. Olaszország en bloc gyönyörű.