Hátha valakinek pont ilyen kell.

2×1 GB Hynix gyártmányú DDR3 notebook RAM modul.

Az iMac-ben gyárilag volt, de memóriabővítés miatt feleslegessé vált.
Hibátlan, sérülésmentes, megbízható modulok.

Vihető a kettő egyben, de egyenként is.

(Kattintásra nagyobb is lesz.)

Akit érdekel, jelezze kommentben vagy mailben. Vagy bárhogy.

időnként a régi lemezekbe, mert kurvára megszoktunk már egyfajta előadásmódot, amit a rádiókból, mp3-ból, stb. tömítette el a fülünket, és felrakva bazmeg az eredeti nagylemezt, a már “jól ismert” nóta tök másképp, tök jól szól.

Két kiváló példa Szűcs Judith Didididididididergekje, meg most a Szolfézs Rezső Szóljonhangosanja. Tök másképp szólnak. Tök jó, hogy fel lehet bennük fedezni olyan hangszereket, amiket a digitális változatokban már egyáltalán nem. Nem is tudtam például, hogy a szóljonhangosanban fuvolamenetek is vannak.

Ez bizony egy Technics SL-23A lemezjátszó. 1975-ből, a híres-neves Technics DJ-széria korai előfutára. Gyönyörű szép, fekete sasszi, pehelykönnyű rugózás (gumitalpakkal!), S alakú hangkar, szabványos shell felfüggesztés, szíjhajtás.

Megvan hozzá az eredeti hangszedő is, de amíg nem tudok bele cseretűt szerezni, addig egy Ortofon OM 5E szolgál benne. A porvédő plexitető sajnos törött, ráesett egy hangfal, de ha majd egyszer találok valahol egy ilyen tetőt elfekvőben, akkor szerzek hozzá. Addig így törött tetővel is kifogástalanul működik.

Képek nagyobb felbontásban a flickr-en!

nem maradt semmi – HELYETT: milyen jó, hogy a régi jó dolgok közül ennyi minden megmaradt!

Ahogy az ember érik, úgy tanulja meg értékelni azokat a dolgokat, amiket korábban természetesnek vagy épp nyűgnek, hétköznapinak vagy macerának tartott. Nekünk kisgyerekkorunkban már – hozsánna érte! – természetes volt, hogy ott áll a Videoton hifi torony a nappaliban, és bár nem minden nap kapcsoltuk be, azért ha kellett, csak benyomtuk a POWER gombot. Természetes volt, hogy ha épp van kedvünk, felteszünk egy lemezt, és meghallgatjuk. Akkor még persze fogalmunk sem volt, hogy micsoda kivételes minőségben élvezhettük a zenét. Nem volt Dolby 5.1 meg szörráund meg anyámpicsája, csak a tiszta sztereó hang.

És akkor amikor az ember lenyugodva rájön, hogy ez ma már “rituálé”, hogy benyomod a gombot, kiveszed a papírtokból a vinilt, a szénszálas kefével antisztatizálod és portalanítod, majd precízen a kezdő barázda fölé rakod a tűt, lassan leengeded a liftet, lecsukod a plexit, és várod, hogy megszólaljon: ez, barátaim, ez az élvezet.

Van, aki azt szereti, hogy egy pohár kellemes bor társaságában a kandalló előtt üldögélve, egy jó szivart szívva vakargatja a kutya fejét, és nincs más, csak dolce vita, csak a nyugalom – nekem pont ugyanez, amikor felrakom a lemezt, és már az első pattogáskor-sercegéskor tudom, hogy: otthon vagyok.

Én nem hiszek ezekben az ötpontegy meg százpontegy struktúrákban, zenét hallgatni (sztereó felvételt, hiszen pl. kvadrofón igen kevés létezik) csak sztereón lehet igazán. Amatőr audiofilként én is pontosan így gondolom, egy jól megépített sztereó rendszer nagyságrendekkel többet ér, mint a lakás minden sarkába eldugott hangszórórengeteg. Mondjuk elég csak meghallgatni a Figaro házassága nyitányát a két rendszeren, hogy érezhetővé váljon a különbség… De hogy ne érjen sznobizmus vádja, mondok másik példát: hallgass pl. rádiót 5.1-en, vagy rakd fel a Simon & Garfunkel 1981-es Central Park kétlemezes (vinil természetesen) koncertfelvételét, máris személyesen tapasztalható a lényeg. A surroundnak kizárólag egy alkalommal van értelme: ha olyan hangot tudunk rajta hallgatni, amelyeket direkt surround felhasználásra szántak – többcsatornás (!) filmhang, vagy számítógépes játék, stb. Zenére csak sztereó!

A puha és utánozhatatlan hang, amit visszacsempész egy-egy lemez, az nekem olyan élmény, amihez talán valóban kell is az, hogy az ember bizonyos korosztályba lépve átértékeljen dolgokat, élményeket, elvárásokat.

Na de vissza a tárgyiasult világba. Már kipróbáltam néhány eszközt, de még két dolog tudja felizgatni a kíváncsiságomat, pontosabban három. Lemezjátszóval már el vagyok látva, contemporary erősítőm és hangfalpárom is van, de kétfajta egykori erősítő hangját szeretném még egy jó hangfalpárral meghallgatni, lemezjátszót hallgatva.

Ezek pedig: a HiFi Magazin két egykori “sztárja”, a NAD 3020 alapszériás erősítője (semmi 3020e, 3020i, csak: 3020), ennek legendásan híres a PHONO-ja, illetve a később ezt felváltó Denon PMA-320a erősítő. Mindezekhez pedig az angol Heybrook HB1 hangfalpárt szeretném kipróbálni. Egészen egyszerűen nem nyugszom, amíg ezt meg nem tapasztalom, és a saját fülemmel nem hallom azt, amit ezek a készülékek állítólag művelnek a hangszedőből kijövő impulzusokkal.

NAD 3020:

Denon PMA-320a:

Heybrook HB1:

Meglepő módon egyébként valószínűleg egy Tesla NZC-431-es erősítős lemezjátszóhoz mellékelt kicsike, 4 ohmos, 15W-os hangfalpár is becsatlakozik majd a versenybe. Apróbb módosításokat kell rajta még végrehajtanom, kondenzátorcsere, hangfrekvenciás kábel csere, stb., de ebben a kis csehszlovák hangfalban igazi kincs rejlik – állítják többen, és hajlamos vagyok elhinni: mikor mindenféle modifikáció nélkül, “szárazon” bekapcsoltam, hogy kipróbáljam, még repedt kondikkal, törött dróttal is úgy szólt, hogy nem hittem a fülemnek. Elképedtem – mi lesz, ha kicsit rendberakom? Hazavágja az AE hangfalpáromat? – Mondjuk remélem nem.

Tesla 2x15W hangfalpár:

Szóval a következő projekt: hangzás tesztelés mindenféle változatban. Ellenmintának az Acoustic Energy-ket fogom használni a Pioneer A-A6-tal, és őszintén: nagyon kíváncsian várom az eredményt.

Ha úgy hozza a sors, hogy tényleg sikerül valahogy ezeket a készülékeket beszerezni tesztre, feltétlen beszámolok róla.

Úgyhogy ha esetleg vannak ilyeneid elfekvőben, hadd próbáljam ki valamikor! :)

AKAI AP-Q310 lemezjátszó felújítása from rdblk on Vimeo.