Jöhet a perverz húsvéti nyuszika, locsolkodás után (előtt/közben) használj nyuszifarkas buttplugot!

Azt írják, hogy az eredeti szőrpamacsot kézzel “applikálták” rá az eszközre, ami az arra fogékonyaknak bizonyára ad inspirációt… Itt lehet megnézni.

Inteles Mac-re Windows XP-t telepíteni? BootCamp? Két oprendszer egy gépen?

Legalábbis növelné tapasztalati pontjaim számát (szerepjátékosok tudják, miről beszélek, különösen M.A.G.U.S.).

A setup kulcselemei a következők: fehér papírlap, lámpabura (nem tartozik ide, de én a “búra” szót nem tudom rövid u-val mondani, és meg nem érthetem, miért kell úgy írni, annyira idegennek hat), egy vakupapuccsal rendelkező kompakt fényképezőgép, a fényképezőgép tokjára támasztott vaku, vakukábel.

Forrás: kispad.hu

Nem, most nem a nagymami fogsorát pottyantottuk a blendadentbe, hanem ez bizony egy protkó formájú “jégkocka” (jégprotkó) készítő izé, és ha megfagyott, azt dobhatjuk kedvenc viszkinkbe vagy a vodkanarancsba.

Hatás garantált. Tök retró. Must have.

Itt lehet megnézni jobban.

ÓRIÁSI BASZKI! ZSENIÁLIS!

Ugye úgy volt, hogy muszáj gyakorolni, mert elvileg vasárnap próba. Van megint tíz szám próbára, és ma este ültem neki, hogy felkészüljek. Meg is néztem őket, de nekem volt egy ezer éves kedvencem, amit szeretnék eljátszani a srácokkal, a Chocolat (Csokoládé) című filmből, amikor Vianne a boltot rendezi. (Vianne sets the shop a címe a CD-n.)

A zenék próbálását, MIDI fájlokból adatok kiolvasását nem tudom mással csinálni, csak a GarageBand-del. Három hónapja van meg a Mac, de még nem vitt rá a lélek, hogy megnyissam, használjam. Túl új, túl ismeretlen, túl “nagy”, túl profi.

Ma viszont már muszáj volt, mert ugye nincsen más MIDI célprogramom, hát belőttem a GarageBand-et. Letudtam a kötelező nótákat, és elkezdtem nézegetni a programot.

Mondom, jé, lehet felvenni, lehet megszólaltatni a szintit, miközben lejátszok, stb, stb, erre bazmeg úgy rákaptam, hogy rögtön felvettem öt sávban az említett számot, illetve annak az első szakaszát.

BE-SZA-RÁS. Tényleg. Most elszállt (egyelőre) minden mérgem a Macintosh-sal kapcsolatban, baszki leülök hétkor a gép elé, és nyolcra majdnem kompletten felveszek egy számot! Jeeeeeeeeeeeeeeeeee! Ráadásul úgy, hogy még sose láttam előtte a programot, nem használtam, egyszerűen lehidalok. (Jó, van benne elütés, meg a végét kicsit furán fejeztem be, de egyelőre még nem térek magamhoz az élményből.)

Ja, természetesen hallás után játszottam fel. :)) Nincs kotta. Büszke vagyok, na.

Itt lehet meghallgatni:

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Itt meg maga a művelet (kattintásra a TELJES KÉPERNYŐM :) feljön

256 kilós teleobi, mit tele, gigantománfullbelebaszósteleobjektív a Carl Zeisstől. A legnagyobb lencsetag 25 kg? Uramisten, az öcsém 11 évesen volt összesen 25 kiló :)

Jó, ha mindig nálad van, csak előkapod a fotóstáskából, és máris lefotózhatod Budapestről a siófoki bícshausz habpartijában tevékenykedő részegeket. :DDDDD

Kemény. Mindenesetre nem kéne. :)

(Forrás)

No hát lassan egy hónapja használom aktívan a masinát, és ez kurvára nem sokat jelent. Képességeit a legcsekélyebb mértékben sem használom ki (még), éppen ezért is esett erre a belépőszintűre a választásom kb. egy fél évvel ezelőtt. Azért, mert azt gondoltam, jó lesz ezen megtanulni a szigorú értelemben vett alapokat, amiket azután bámilyen gép használata esetén tudok alkalmazni.

Ég és föld. Persze volt már a kezemben tükörreflexes, de nagyon sokáig (négy évig) egy Canon kompakttal (PowerShot A85) fotóztam. Az eredmény ismert: szar, bemozdult, gyenge minőségű fotók, jó fotó kizárólag tűző napon, atomstabil kézzel és/vagy rövid záridővel készülhetett.

Félreértés ne essék: számomra digitális tükörreflexes fényképezőgépet két (kettő) cég gyárt, a Nikon és a Canon. A többi a leves.

A kompakt gépek azok, amik kicsikék, többnyire tégla formájúak, az objektívjük a géppel egybeépített, vagyis nem cserélhető, könnyű a kezelésük, egyszerű “előkapom és fotózok” stílusú masinák.

A bridge gépek már komolyabbak, objektívjük nagyobb, azonban még nem cserélhető, szolgáltatásaik komolyabbak. Bridge (=híd), vagyis átmenet a kompakt és a tükörreflexes között.

A gépek királya természetesen a tükörreflexes (mint az én D40x-em). Hívják őket SLR-nek is (Single Lens Reflex=tükörreflex), ami az analóg tükörreflexes gépre vonatkozik, illetve DSLR-nek a digitális tükörreflexes gépeket, ezekben már nem filmre dolgoznak, hanem kizárólag digitálisan.

A működésében is eltér a két alatta lévő kategóriától, hiszen komoly zárszerkezettel rendelkezik. A zárszerkezet az, ami útját állja a fénynek, és exponáláskor kinyit, hogy fény érje az érzékelőt. Ebből adódik elég speciális hangjuk is, ami a fényképezőgépek “nemzetközi” hangja is egyben. (Ezért van az, hogy a kis kompakt gépeken is be lehet állítani, hogy exponáláskor kiadják magukból az ismert “elsütés” hangot, de ez ne tévesszen meg bennünket, ez csupán egy hangfájl, amit a kis gépek gombnyomáskor lejátszanak. Illúzió.)

A tükörreflexesek abban is eltérnek a többitől, hogy a képek komponálásakor pontosan azt a képet látjuk a keresőben, amit a lencse is lát, vagyis ami majd a kész kép lesz. A kompakt gépeknél ez nem így van, hanem ott egy külön kis ablakocska található rajtuk, azon keresztül kell nézni, és ez csak hozzávetőleges képet ad arról, hogy mi lesz a végeredmény.

Mért jó a tükörreflexes? Pont a fenti okok miatt. Azt látom, amit fotózok vele. Manuális beállítási lehetőségei miatt azt csinálok vele, amit akarok, illetve pontosabban: azt csinálja a gép, amit akarok, és az úgy is fog kinézni, ahogy akarom. Objektívje tetszés szerint cserélhető, határ a csillagos ég. Kiegészítői hosszú sora széleskörű felhasználást garantál (távkioldó, külső vakuk, markolat, állvány, stb.)

A tükörreflexes nem tud videót csinálni. De - mint bizonyára tudjuk -, a videófelvevős fényképezőgépek kizárólag parasztvakításra szolgálnak, igazából jó minőségű videót úgyse tudnak, egy DSLR viszont ne videót csináljon, hanem profi képeket, amiket csinál is. Egyébként meg természetesen a tükörreflex technológia sajátossága nem teszi lehetővé a videófelvételt.

Fura egyébként, mert ez olyan, mint a házasság. Megveszel egy DSLR-t, (elveszel egyet…), aztán ráébredsz, hogy új objektívet “akar”, új vakut “akar”, szóval csak költesz rá, költesz rá, de baszki, megéri! Megéri. És aztán van egy alapgéped (ezt váznak hívják, a váz az objektív nélküli, “puszta” gépet jelenti), ami pusztán töredékét éri majd a számtalan objektívnek és kiegészítőnek. Mert ugye a kitobjektív (amit a vázhoz adnak többnyire kedvezményes áron) nem elég, akkor veszel egy másikat, aztán még egyet, és hipphopp, máris többet költöttél, mint a váz ára.

Nekem (most) azért Nikon, mert kurvára nem vagyok profi egy Canonhoz. (Na nem mintha a Nikon nem lenne profi!) Szolgáltatásai - papíron - tökéletesen elegendők nekem. Meg hát szégyellnék is egyelőre lelkes műkedvelőként olyan géppel dolgozni, amit úgysem tudnék kihasználni. Ezzel nem szégyellek, a D40x-ről úgy érzem, hogy az én gépem.

Ezért kérlek benneteket, nézegessétek a képeimet, és kommenteljétek őket bátran a Flickr-en is! Ebből én is tanulok.

Na itt sem leányálom ám az élet.

Szerintem a drága jó barátainknak ott Kaliforniában nem egy semmire sem használható vékony gépet kellett volna kifejleszteni (mekbooker, nincs benne optikai meghajtó, wtf?), hanem a hiperfos Leopardhoz (az operációs rendszer) kiadni a százmillió hibát orvosló frissítést.

Én elhiszem, hogy nagy a nyomás a vezéren, hogy minden egyes keynote-on prezentáljon valamit, de a rengeteg ánbilíveböl, ánforgetteböl, nevörbifór, stb. helyett kedves jó Steve Jobs (Designed in California) inkább egyetlen egy dolgot kellett volna bejelenteni: a Leopard frissítőcsomagját. Ráállítani minden szabad szoftvermérnököt az országban, akinek nincs m$-os előélete, és máris gatyába rázható ez a katyvasz.

Ez sokkal nagyobb jelentőségű lett volna, mint egy ostoba vékony notebook.

Megbaszhatják.

Igen, az van ma, mert a lakás ajtaján kívülre került - immár úgy tűnik, véglegesen - korábbi PC-m. Most már nincs visszaút, nincs menekvés, macian lettem.

Véget ért egy korszak. 16 évig tartott (1991-ben volt először számítógépem, egy 386-os.)

Egyesek szerint az emberek 70%-a jottányit sem tud róla, hogyan kell kimosnia a saját ruháit. Nemcsak hogy nem ismerik a mosásra vonatkozó nemzetközi jelecskéket (vasaló, vagy négyzetben egy kör, vagy háromszög áthúzva X-szel, stb), hanem meg sem nézik azokat.

Ennek az égető problémának a megoldására (lásd: nem optimális a víz, mosószer, energiafelvétel, és a ruha is károsodik közben) Samgmin Bae kitalálta, hogy a jelenleg a ruhákon lévő fülecske helyett használjanak RFID (rádiófrekvenciás azonosítós) fülecskéket.

Ez azért jó, mert a ruha direkt tud kommunikálni a mosógéppel, a szárítóval, a vasalóval, és akár a mosodában lévő masinákkal.

Az ötlet egyébként nem rossz, már csak az RFID jelek olvasására képes mosógépet, szárítót, vasalót és mosodákat kéne kifejleszteni.