És persze a kimaradt jelenetek :)

Kattintásra megnő. :)

A filmet ismét én készítem, októberben lesz a premier, valószínűleg ide is kilinkelem majd a kész alkotást.

Stay tuned.

Ezt is valami hóbortnak tartottam, meg olvastam róla az utóbbi 1-2 hónapban mindenfélét, pro és kontra, kemény férfiak védték a sör becsületét (hogy lehet gyümölccsel meggyalázni, stb), illetve az ellenoldal is, hogy mennyire finom, stb.

Én az empirikus megoldást választottam: tesóm megkínált, aztán jól megittam.

Értékelés: 5/5. Abszolút kurvajó. Alkoholtartalma mindössze 2%, tehát lófasz, viszont azért megvan benne a söríz, ami egyrészt jó. Én alapvetően szeretem a sört, inkább sörös vagyok, mint boros (nem értek a borhoz és sokakkal ellentétben nem is játszom meg a borsznobot), és ez az ízesített sör is kurvára bejött.

Illetve ez nem is sör, a dobozra is az van írva, hogy friss vagy frissítő vagy valami ilyesmi, de tényleg: kivettük a hűtőből, jó hideg volt, és az a lágy (sörös)pezsgés és a kellemes gyümölcsíz valami fergetegesen finom kombó.

Szóval én csak javasolni tudom, próbáljátok ki. Fincsi.

Amikor eldöntöttük, hogy folytatjuk a tavalyi vacsoracsatát, akkor az is határozott elképzelés volt, hogy erről is készüljön film, most viszont azzal a kiegészítéssel, hogy a személyes értékeléseket nem borítékba tesszük, hanem a vacsorák végén elmondjuk a kamerába. Úgy, ahogy a tévéműsorban is: alkalmi titokszobákba vonulunk, és elmondjuk a magunkét.

Így is lett: minden helyszínen készült film a főzésről, a vacsoráról valamint az értékelésről. Még így is tömörebb lett, mint a tévésorozat, hiszen ott öt ember öt hétköznap este kap egy-egy műsort, nálunk meg összesen 80 perces film lett a vége.

Amik nagyon érdekesek voltak a filmkészítés közben: egyre több lett a nyersanyag a vége felé. :) Katze még csak 19 gigabájt nyersanyagot produkált, én meg 37 gigányit. Ez mindösszesen 16 óra nyersanyag lett, amit mindenképpen át kellett nézni percről percre, valós időben, hogy láthassam, hogy melyik anyag értékelhető, és melyik nem.

Én ezt annyival dobtam meg a készítés közben – hiszen nem sok idő volt: minden héten készült anyag, és az ötödik hét után máris megtartottuk a moziestet -, hogy effektíve a vágás közben néztem a filmet, vagyis rögtön, élesben vágtam bele a kész anyagba az értékelhető részeket. Vagyis a megnézést megspóroltam, azonnal ment az anyag a levesbe. Nagyon szoros volt a tempó, de sikerült megoldani. Bár lehet, hogy ha több időm lett volna rá, akkor még feszesebbre vágom.

Ami viszont még sokkal érdekesebb volt, az a zenei anyag összeválogatása.

Azt már a film készítése előtt eldöntöttem, hogy kizárólag magyar zenéket válogatok hozzá (nem azért, mert itt magyarkodni akarok, vagy – nemlétező – politikai elköteleződésemet kifejezni), ez alól csak 1-2 kivételt tettem (pl. Cry baby, Hung up, Con Loli). Ráadásul az is egy általam kitűzött cél volt, hogy a zenéket lehetőleg hanglemezről mentsem meg, mert amennyi sok lemezem volt, arra számítottam, hogy csak találok rajtuk annyi olyan magyar zenét, ami illik a filmhez.

Merugye nemcsak úgy oda kell hányni a zenéket, hanem ha már: akkor lehetőleg illeszkedjen is a témához. Vagyis: vagy valami főzős-kajás zene legyen, vagy pedig egy adott jelenethez tökéletesen passzoljon.

Ezt asszem abszolút sikerült abszolválnom, és büszkén jelentem ki: minden zenei anyaggal meg vagyok elégedve, már ami a filmben való elhelyezését illeti. Hatalmas zenei anyagot böngésztem át, és asszem, szerénytelenség nélkül állíthatom, egész jól sikerült. Csomó zene van a fejemben, amikről már előre tudtam, hogy ez itt milyen jó lenne. Úgyhogy asszem, ehhez értek. :)

Hogy még tovább menjek egy lépéssel, a zenék némelyike bizonyos pikánsságot is hordoz magában, kifigurázza az adott szituációt, de ezeket meg csak azok érthetik, akik értik. :) Na ez viszont már tényleg politika. :)

(Pl. Halleluja, Horgászdal, Napraforgó, Egyedül a tóparton, Hadd főzzek ma magamnak, Járom az utam, Lazítani, Most kéne abbahagyni)

Annyi előnyöm van a többiekhez képest, hogy én gyakorlatilag kívülről el tudnám mondani a filmet, annyiszor láttam (vágás közben és utána az elkészült anyagot ellenőrizve is).

Én büszke vagyok erre a filmre. :)

És megint: tanultam egy csomót. Ahogy év elején mondtam: 2010-et a tanulások évének nyilvánítom. Ez asszem be is jött: BKF, jogosítvány, lemezjátszó szerelések, filmvágások. Ezzel is tanultam egy csomót, megint eggyel többet tudok, mint előtte. :) Össze tudok rakni egy 80 perces filmet 16 órányi nyersanyagból. :)

M.H. Vacsoracsata 2, a rdblk csatornáról.

Vacsoracsatánk második, idei szezonja:

M.H. Vacsoracsata 2 from rdblk on Vimeo.

(Ha nem látszik a film, ide kattintasz: vimeo)

M.H. Vacsoracsata from rdblk on Vimeo.

Itt lehet megnézni: http://fuszermalom.com/2010/06/sutiszalami/

Akkor tehát mégegyszer: megtekinthető, ha erre a linkre kattintotok.

Lehet ám szivecskével jutalmazni, ha tetszett!

Nagy méretben érdemes nézni. :)

Csak ajánlani tudom.

Trailer

És végül, for your viewing pleasure, egy kis eredeti Julia:

- Julia Child

Na tegnap rájöttem, röpke egy év után, hogy ezeket kombinálni is lehet, és nem kell külön enni őket, amúgy is egyenként szar ízben.

Hát rakottat kell belőle csinálni!

Ezzel még nem is hágtuk meg análisan a diétát, viszont kreatívabb a táplálkozás, már nem öklendezek az első falat puszta csirkehústól, viszont tény: több energiaráfordítás elkészíteni.

Merugye meg kell főzni két tasak rizst (KÉTNAPI ADAG!), a kétszeres mennyiségű csirkemellet ledarálni, összekeverni, ha már nem forró, akkor beleöntök 2-3 darab tojásfehérjét (a sárgáját tilos), és egy kicsit megfűszerezem (hagymát vágtam bele, aztán borsika, bors, kakukkfű, kis só), a tetejére pedig szépen natúr joghurt kerül a zsíros tejföl helyett. Be a süttébe, 50 perc közepes lángon kész is.

Így – hoppá – kurvafinom ebéd keletkezett, és csak azokat használtam belőle (plusz egy minimális fűszer), amiket a szigorú diétában egyébként is, csak most nem külön-külön, hanem egybe.

Mondom, igaz, több a macera, de így két napra előre meg lehet csinálni, be lehet vinni melóhelyre kényelmesen, aztán két részletben el lehet majszolni.

Bár az említett epizódhoz azért volt némi köze a történetnek, mert mikor békésen kiültünk a gyönyörű tisztásra, egyetlen egy ember sem volt ott, csönd volt, nyugalom. Megkezdtük az étkezést, majd varázsütésre feltűnt negyvenkét autó, jöttek tajtparaszték, valami fura nyelven beszélő brazil família, egy nagy sárga bőrszoknyás nővel (egyesek szerint magára borította a függönyt, de voltak rajta zsebek is, amikből gyerekek bújtak elő, szóval rejtély!), és elkezdtek építkezni. Építettek pavilont, meg felfújható izét a kölköknek, és egy műmajommal verték a legkisebb gyereket. Ezen a szürreális jeleneten jókat szórakoztunk, de aztán jött a birkacsorda többi tagja is: egy férfi, akit nőnek néztünk, de nem lehetett nő, mert nem volt rajta melltartó (mert le volt véve a felsőruházata), de nagyobb melle volt, mint dollibászternek, de mégiscsak férfi volt, mert tüzet pisált. Aztán valamit ráönthetett a tűzre, mert iszonyú nagy fehér füstöt kezdett termelni, amitől annyira megijedt a szerencsétlen naccsöcsű férfi, hogy egy ezüsttálcával (inkább alumínium bájdövéj) elkezdte vadul legyezni a tüzet. Na ettől még jobban nagyobb lett a füst, majd a végén az egészre ráült, legalábbis mi onnan a távolságból azt láttuk.

Aztán jött DomesztoszNagyi, meg egy férfi és egy nő. Azok ketten valószínűleg egy pár voltak, mert csókolóztak, az öreglyány meg valszleg valamelyikük anyja lehetett, így a szituációból ítélve. Domesztosznagyi úgy kezdte, hogy a fa alatti rönkasztalt, amit kinéztek maguknak a táplálkozásra, elkezdte mosni. Domesztosszal. Bazmeg, sikálni kezdett egy faasztalt a visegrádi erdő kellős közepén. LOL. Gondoltuk, hogy talán maga Zsanett az, csak kicsit megöregedett attól a rengeteg megpróbáltatástól, amit átélt a világhír óta, de néztük, és végül nem ő volt.

Ez a párocska is megpróbált tüzet gyújtani, ezek egy mobil süttét hoztak, megtömték faszénnel, aztán rágyújtottak. A sütte kicsit félreborult a nagy ijedtségben, lángolt egy nagyot, aszittük, leégetik a komplett visegrádi erdőt, de a macsó megmentette a partit: odahítta a két nőt, hogy tartsák kordában a tüzet. (pff)

Na mi közben olyan finomakat ettünk, hogy hat nyelven beszélt: jamon serrano, mindenféle gyümölccsel, körtével, igazi vajjal, kacsamellel, ízorgiás szalámival töltött saját szendvicskék, mi sütöttünk Vörössel kalácsot is, abból se spóroltuk ki a kakajót meg a fahéjat, iszogattunk egy kicsikét (a péntek szombat éjjeli töménytelen tömény fogyasztást ellensúlyozandó), majd ráheveredtünk a plédre, aztán bath-tuk a napot. Dumcsiztuk, röhögcséltünk, ahogy azt ilyenkor illik.

De most jut eszembe, hogy a szombat milyen is volt, jaj. A Trafóba híttak minket, hogy valami jazz est lesz, fellép valaki, aztán meg megyünk valami házibuliba. Na mi, a Lemon Sisters által vezetve, gyöngéd alapozással kezdtük az estét: egy mézes barackkal és egy áfonyával kötöttünk rövidtávú, ámde annál tartalmasabb barátságot, Red Spiritet kevertünk, meg egy két-három pezsgő is lecsusszant úgy mellékesen, így a nyolc órai kezdésre sikerült a Trafóba érnünk 9 órára. Egy röpke egy órás csúszást azzal büntették nekünk az ottaniak, hogy gyakorlatilag annak a zenekarnak, aminek a koncertjére kellett volna mennünk, sikerült az utolsó akkordjára (nem vicc!!) odaérni, lepengették azt, és már kezdtek is pakolni. Egy picit tziki volt, de hamar (mintegy 4 másodperc alatt) túllendültünk eme pöti (ja, Pöti, bocs, a gitáros :D) problémán, majd betársultunk a társaságba, aki hítt minket.

Ja, a hülye ikúfájter beengedőember a Trafóban: állunk ketten Vörössel a bejáratnál, mondom az embernek, kérek két belépőt, mire rámnéz: “Ki a másik?” SZERINTEEEEEEED, BAZMEG? Ott állunk előtte ketten, mégis ki a faszom lehet a másik? :DDDDDDDDDDDDDDD megaLOL

Aztán tovább is mentünk, a zenészekhez (a kisPeti tényleg zenész) – egyébként de vickes, hogy ezek ketten Petik, egy másik haveromén, szintén pár, meg mindkettő Dávid, ez most valami új divat? :D -, ott megkínáltak valami 50-es házipálesszal, hát, nem nagyon lehetett visszautasítani, meg az udvariasság ugye, aztán jöttek a nagy kelyhekben mindenféle borok. Őszintén szóval azt se tudom, mennyit sikerült végül bedöntenem a szervezetbe, meg hogy végül mikor is kaptam kávét Pötitől, de sikerült magamra is löttyintenem belőle, mert meg lettem lökve, mindegy, a kávé kellett. Ottan is voltak ám fura figurkák, Igor, és a többiek. Meg Éva és Zsuzsa, asszem, bocs, ha rosszul emlékszem :D

De hogy onnan hogy, és legfőképp MIKOR jutottunk haza, na, az egy totális rejtély. Nulla információval rendelkezem erről, és megkérdeztem a többieket, misztikus módon ők sem emlékeznek erre. :D

Egész este gyakorlatilag sziporkáztunk, főleg a CitromNővérek szórták a poénokat (a két Petire, akinél voltunk, ráaggatták a “Péter-Pár” nevet :D), én majd beszartam a röhögéstől, gyakorlatilag egy este alatt tízéves nevetőráncokat sikerült szerinten növesztenem, de sebaj.

Szép kis murit csaptunk, megin :D

Pénteken abszolút lájtos napot tartottam, bicajoztam, rendbeszedtem a lakást, néztem Dallast, szóval teljesen jó kis pihis nap volt. Szombatra készültünk már, amikor is:

a Vacsoracsatánk fináléját tartottuk meg, sok-sok barátot híttunk össze, és megnéztük az összevágott filmet,

ami, itt (is) el kell mondjam, ZSENIÁLIS lett, most, vasárnap már hetedszerre nézem meg, annyira tetszik!

Aztán este úgy döntöttünk, megnézzük ezt a Privét, valami nyitóbulija volt épp a helynek, és Gábor invitálásának a legtöbbünk engedelmeskedett, és lementünk. No hát nem leszek törzsvendég itt (sem), a kétezer forintos belépőtől kicsit homlokon csókoltam magam, a közönség láttán meg igazán jöttem izgalomba. Nem igazán nekünk való volt. Sebaj, ezt is láttuk, tapasztalatnak jó volt. Azért táncikáltunk, de nekünk mennünk kellett, mert vasárnap meg próba.

Az utolsó.

Nekem legalábbis. A zenekari pályafutásomat ezzel gyakorlatilag befejeztem, még van két fellépés a naptárban, azokat lejátszom, aztán átadom a stafétabotot egy ifjabb kollégának, aki remélhetőleg viszi tovább a lelkesedést a zenekarban a billentyűs részről.

Egy kicsit (nagyon) problémás volt ez a próba részemről, nyűgös voltam, az összesen két óra alvás után szétrobbanó fejjel nem volt túl nagy élmény nekem, szerencsére Zolinak azért tetszett, ha már eljött az utolsó próbámra. :)

Hazafelé aztán egyre szétrobbanóbb lett a fejem, próbáltam kizárni a külvilágot, meg a belvilágot is, semmiféle input és output nem igazán tett jót, de valahogy túléltem, egy kis délutáni alvás jót tett.

Szóval ilyen volt a hétvége, nagyon jól éreztem magam, remélem a többiek is, aztán hajrá előre. Mondjuk szívesen pihennék még egy napot itthon, de nem lehet, holnap megint egy újabb hét.

Szakácsunk kitett magáért, ráadásul egy komplett éjszakára magáévá tehetett bennünket (bár ez a szavazást nem befolyásolta, mert vacsora után azonnal pontoztunk), de a távolság miatt az ottalvás mellett döntöttünk.

Kreatív welcome drink, welcomesüti, négysajtos leves cipóban (neki sikerült a cipó :D), áfonyás kacsamell, valamint pirosbogyós krémmel töltött képviselőfánk volt a menü, eztán néhány(ezer) liter szesz.

A hangulat fergeteges volt, a szomszédok kaphattak egy kis ízelítőt végre a nagyvilági életből, ó dolcse víta, majd éjszakai mászkálás Győrben, aztán aludás. Reggel, csak hogy nehogy rosszul legyünk az éhségtől (muhahaha), kis omlett, sajt, mangalica szalonna, sonka, kávé, és saját sütésű kalács fogadott.

Asszem itt is le a kalappal. :)

Tárkonyos csirkeraguleves, rozscipóban. Természetesen a rozscipót is én sütöttem (“süttem”) hozzá, de sajnos elkövettem azt a hibát, hogy egy receptet követtem, aminek következtében kurvaszar tésztát sikerült gyúrni, mert baszott megkelni. Na ettől jól felidegeltem magam, de nem estem kétségbe: módosítottam a tervet, és a levest akkor nem cipóban, hanem tálban szolgálom fel, ellenben azért megsütöttem két cipót, és gondoltam, hozzácsapom a főételhez. Ez nagyon finom lett. :)

Ami marhapörkölt, benne főtt fokhagymás krumpligombócokkal volt, fokhagyma nélkül. Hogy szándékosan vagy véletlenül hagytam-e ki belőle a fokhagymát, azt már jótékony homály fedi, de azért annyira nem hiányzott. Ezt se csináltam még, életemben nem dolgoztam marhahússal, de ez is egész jól sikerült. E mellé adtam a rozscipót, ami megdöbbenésemre, tetszett a vendégeknek.

A desszert croissant volt, házi nutellával. Mindkettő egy kuriózum nekem, eleve vajas-leveles tészta, az ilyen félelmetes misztériumnak tűnt (eddig) számomra, viszonylag biztos és egyszerű pontnak a nutella számított, egyébként ezt készítettem el délután először, hogy hűtőbe rakhassam és dermedhessen. Ami viszont az este csimborasszója, úgymond az este “névjegye” lett, vagyis amit valóban is annak szántam, az a croissant. Mert az nem lehet akármilyen. Annak rétegesnek, ropogósnak, picit megpirultnak, de nem égettnek, lágynak és vajasnak kell lennie.

És basszameg, sikerült. :) Mint a mesében. Amitől a legjobban féltem, az okozott igazából a legkevesebb gondot. Olyan gyönyörű tésztát csináltam, hogy majdnem megszólalt, tökéletesen vékonyra tudtam nyújtani, vajaztam, újabb réteg, egyszerűen úgy ment, mint a karikacsapás.

(Nem szerénytelenségből ajnározom itten magamat, hanem inkább az öröm beszél belőlem: örülök, hogy ezeket, így, ilyen minőségben tudtam lerakni a vendégeim elé, ami – a legőszintébben szólva – engem lepett meg a legjobban. Az utóbbi másfél év finoman szólva sem kreatív főzése után – párolt csirkemell hamlettel… – ez az első nagyobb kihívásom, és pont olyan kajákat választottam, amiket még életemben nem csináltam.)

A fogások mellé a Bortársaság ajánlott tökéletes borokat, úgyhogy úgy érzem, maximálisan jól sikerült este volt.

Ma este pedig a következő forduló!

Na ma felkeltem, és rájöttem, hogy ez kurvára nem egy jó ötlet.

Egy: nincs rá időm.
Kettő: drága mulatság. :)
Három: ki fogja megenni a komplett (próba)menüt, akár jó lesz, akár rossz? Mert én biztos nem :D

Úgyhogy ezt a tervet ezennel hivatalosan is buktatom, marad a holnap délutáni ÉLES főzés, végül is ez a játék lényege: hogy ott, helyben, élőben produkálj valamit a vendégeknek, ne pedig előtte egy nappal játssz biztonsági játékot. :) Viszont így legalább nekem is meglepetés lesz az egész. :D

Ma viszont ilyen praktikus előkészületeket azért fogok tenni, takarítás, konyha előkészítés, meg egy-két dolgot még vásárolnom is kéne (nem a kajához, hanem úgy általában).

Na jó munkát, fiatalok!