a ZP zaja, pedig még csak nem is Budán lakom.

Elnézést, hogy élek, meg tudom: ha nem tetszik, költözzek máshova, köszi előre is majd a szép kommenteket, de a kurvaélet, amikor a Közraktár utcában laktam, akkor is, meg most a Lónyaiban is basszameg remegnek az ablakok, amikor buli van. Jöhet nekem a stílszerűen zöldbe, megnyugtató zöldbe öltözött tulajdonosnő, hogy nemhangosazene, nincsakörnyékenlakóház, szíveskedjen áthurcolni a valagát ide a IX. kerületbe, és hallgassa meg, hogy milyen kulturált pihenést tesz lehetővé a hely.

Nem akarom én, hogy ne legyen szórakozási lehetősége az arra vágyóknak, hát én is járok, csapatjuk mi is rendesen. Csak sajnos az a helyzet, hogy dolgozom, adót fizetek, amivel két másik embert tartok el, és hogy, hogy nem, pont akkor nem szeretnék tomboló zenét hallgatni, amikor már végeztem a melóval, és pont pihennék egy kicsit. Na és megintcsak hogy, hogy nem, ez éppen egybeesik a szórakozni vágyók szórakozóidejével. Megértem, ők persze nem kell, hogy másnap felkeljenek dolgozni, mert a szülői támogatáshoz, az ösztöndíjhoz nem kell dolgozni járni (tudom, nem vagyok sikeres), viszont nekem meg kell.

Nekem nem fog hiányozni a hely, legalább kuss lesz délutánonként, amikor még a belső udvar is az ütemes basszusra rezonál. A mai napig élénken él bennem az a Bikini koncert, amit az elejétől a végéig kristálytisztán végigkövethettem Sustorgós Lajossal, amire épp pont nem annyira voltam kíváncsi.

Az milyen, hogy megerőszakolnak, hogy akaratodon kívül vegyél részt egy koncerten?

Mennyire szerettük a Spartacusban.

És egy jó pasi.

Az utóbbi időben elég sokat hallottam az új, franchise rendszerű fodrászati hálózatról, a BioHair-ről. Olvastam is egy riportot a tulajdonosnővel, hogy milyen új megközelítésben dolgoznak, hogy bio alapanyagokat használnak, hogy nem kell pl. bejelentkezni, hanem az utcáról beesve is max. 15 percet várakozva sorra lehet kerülni, stb.

Ma épp ott tartottam, hogy fodrászra volt szükségem, ezért beugrottam a Mester utcai kirendeltségbe.

Hiba volt.

Ami igaz a hírverésből: az utcáról beesve tényleg keveset kell csak várni, mert olyan gyorsan végeznek a fodrászok az éppen nyírt vendégekkel, hogy hamar sorra lehet kerülni. Szép az üzletbelső, minden gyönyörű zöld.

Viszont ami számomra megbocsáthatatlan, az a minőség. Illetve annak hiánya. A pultnál mosást-vágást kérem. Sorra kerültem, odajön hozzám a fodrászlányka (tanuló lehetett), és nyomban beültetett a székbe. Mondom: mosás? Aszongya, inkább majd a végén. (??) Mondom, te bajod, nyírhatod az izzadt fejemet, bummneked.

De mégis én szívtam meg helyette: mivel tényleg meleg volt (légkondi nem volt), meg kintről jöttem, hát hogy, hogy nem, picit gyöngyözött a homlokom. És lám: erre milyen jól ráragad a lenyírt haj! :) Nem volt annyira fáni, meg az sem, amikor ezt forró (!!) hajszárítóval próbálta két rántással eltüntetni. Nem annyira sikerült szerintetek? Sőt, még jobban melegem lett. Kértem egy papírtörlőt, hogy legalább magamnak törölhessem a homlokom.

Közben nyírt, géppel csak, nem volt semmi extra kívánságom. Mindenesetre ezt sem sikerült teljesíteni, úgy éreztem magam, mint egy kibaszott birka, akit betoltak a futószalagon a nyíró elé, az meg ahogy épp elékerül az állat, lecsupaszítja.

Öt, azaz öt (!) percet ültem a székben, a teljes döbbenetben. Majd fogta azt a takarólepedőt, ami véd a hajtól, és igényesen rálendítette a fehér nadrágomra. Kicsit lett csak hajas a nadrágom…

Nem kaptam szikrát a totális döbbenettől, hova a faszomba kerültem, egy ilyen lefagyott robotra váltottam, kifizettem, és kijöttem. Gyakorlatilag hazarohantam, és gyorsan megfürödtem, hogy ezt a szégyent lemossam magamról.

Aztán felhívtam Zolcsit, hogy hozza már át este a hajnyírót. Majd este itthon, én, magamnak. Ingyen, jobb minőségben.

Szóval a Biohair és én nem barát, soha többet a környékére sem megyek.

Szükségem van a megszokott fodrászomra, aki kiváló minőségben, nem vágóhíd-futószalagon nyír, és nem “szia beavagyok, én leszekma a fodrászod”. Anyádnak, annak legyél.

Először is itt van az öreg Dik Tál, aki mindent irányítani akar, aztán ott van Protes Tál bácsi és fivére Szabo Tál, akik folyton ellenszegülnek és mindent meg akarnak változtatni. A húguk, Irri Tál, nyughatatlan bajkeverő a két fiával, Inzul Tállal és Molesz Tállal együtt. Valahányszor felmerül egy új kérdés, Hezi Tál és felesége, Vege Tál, meg annak a testvére Lamen Tál várni akar vele még egy évet. Aztán ott van Imi Tál, aki folyton arra törekszik, hogy a mi családunk pontosan olyan legyen, mint az összes többi. A kényeskedő Affek Tál néni túl sokat képzel magáról. Iker öccsei, Garan Tál és Han Tál pedig hamis ígéretekkel próbálnak elkábítani mindenkit. De azért nem minden családtag rossz. Asszisz Tál rokonunk például kifejezetten segítőkészen intézi az ügyes-bajos családi ügyeket. Ros Tál és Szelek Tál viszont már nem mindenben vesznek részt szívesen. A dúsgazdag üzletember nagybácsi, Invesz Tál anyagi hozzájárulására mindig lehet számítani, csak az a zsugori öccse, Limi Tál folyton igyekszik visszafogni adakozó kedvét. A remek politikai érzékkel megáldott Reprezen Tál kiválóan képviseli a családot különféle rendezvényeken. Az elkötelezett Agi Tál nővérem élen jár a meggyőzésben, de Reflek Tál igyekszik folyton ellentmondani neki. Medi Tálhoz bármikor fordulhatunk átgondolt és megnyugtató tanácsokért. Szalu Tál unokaöcsém éppen katonaidejét tölti a hadseregben. Bevásárolni Kós Tál nagynéném szokott a piacon, mert ő mindig tudja, hogy mi mennyibe kerül, és általában Lici Tál is elkíséri, mert nagyon szeret alkudozni a kofákkal. A kitünő hanggal megáldott Kán Tál folyton dalol, zenész fivére Trombi Tál pedig hangszeren kíséri (a kamasz Mu Tál átmenetileg nem énekel velük.) Sajnos a múlt év során három családtaggal is kevesebben lettünk: két unokatestvér, Dezer Tál és Konver Tál külföldre távozott, a kilencven éves Exi Tál néni pedig végelgyengülésben elhunyt. Őt az utolsó időkben már csak Ágy Tál vigasztalta.

az elektromos fogkefémet.

Egy hónapja kinyitottam a fürdőszobaablakot, alatta van egy kis polc, azon volt néhány pipere, közte a motoros fogkefém. Egy szép, viszonylag súlyos darab, tehát nem egy afféle könnyen elvesző példány.

Na a nyitott ablakpárkány persze a természet vad hívása a macskáknak, és hát persze a kis polcon keresztül ugranak fel az ablakba. Ezzel óhatatlanul leverve ezt-azt a polcról. Hallottam is valami zuhanást, gyanítottam, hogy valamit levertek, odamentem megnézni, de akkor úgy fel sem tűnt semmi.

Aztán este észrevevődött a hiány: hol a picsában van a fogkefém? A két kis büdös dög nemcsak hogy leverte a polcról, hanem még valahova el is szállítmányozta a kincset, amit – szégyen – azóta sem találtunk meg. Még az ágy alatt is megnéztük, ahová rendszerint az ilyen zsákmányokat behordják. (Pl. lehullott falevél, szerpentin szilveszterről, tollak a boából, szétrágott papírzsebkendő, stb.)

Nem volt ott. Nincs sehol. Egész egyszerűen mintha a föld nyelte volna el a fogkefét, halvány lila fogalmam sincs, hogy egy ilyen nagy, (macskák számára) nehezen harapható tárgyat hogy a kurva anyjukba hurcoltak el akárhová is, de tény: nincs meg. :)

Ez a két dög zseniális az ilyen kis apró manőverekben: aztán persze tündérbogár módon nyarvíkolnak kettőt, hogy adjak enni.

Részükről asszem ez az EPIC.