Igen, kedvencünk, a WordPress. Ez már fuck me sideways kategória.

Mintegy 260 (!) hibát javítottak benne, de még sajnos mindig nem tudok veletek videocsetelni, ha MSN-en beszélgetünk. [Ha Skype-on, akkor igen!] Most próbálom átnézni a változásokat, már a küllem is megújult kicsit, mindjárt a mélyére túrok!

For the record: én itt Macintoshon nem tudok (nem is akarok, bár lehetne) MSN Messengert használni, nálunk az erre szolgáló programot Adium-nak hívják. Vagy legalábbis én ezt tartom a legjobbnak, úgyhogy ezt használom.

Mivel azért a Mac oldalán sincs ám kolbászból a kerítés, íme 10 usability disaster, amivel a Mac felhasználók szembe kell, hogy nézzenek (a sorrend ezúttal sem jelent semmit):

1. Trükkös menük,
amik nem bocsátják meg, ha az egérrel véletlenül elcsusszansz rajtuk (ami az Apple egerével nem nehéz…). Vagyis a menü eltűnik, ha véletlenül két menüpont közötti elválasztósávra kattintasz.

2. Párbeszédablakok,
amiket kőkemény használni billentyűzettel - ha nem lehetetlen! Nincsenek gyorsbillentyű alkalmazási lehetőségek.

3. Szörnyű billentyűzetes vezérlés,
ami általában megnehezíti az operációs rendszer irányítását a billentyűzettel. Próbálj meg például iCal-t használni csak billentyűzettel!

4. Iszonyatos egérkurzor gyorsítás (mouse acceleration),
ami az első dolog, amit egy Mac használó meg akar szüntetni a számítógép első bekapcsolása után. Hiába nyomod fel az egérkövetési sebességet a maximumra, még így is silány, a gyorsítás logikáját lehetetlen megérteni, működését megszokni pedig szintén nem lehet.

5. Több monitoron is csak egyetlen menüsor,
ami jobbra-balra történő “egér-maratont” okoz, egyik képernyőről a másikra húzva a kurzort. (Viszont legalább kiválasztható, hogy melyik monitoron legyen a menüsor…)

6. Katasztrofális billentyűzet-navigáció a szöveges tartalmakban
Ha a dokumentum elejére vagy végére kell ugrani, akkor a nehézkes cmd+bal nyíl, cmd+jobb nyíl kombót kell használni az egyébként egyértelműnek tűnő Home, End helyett. Noha a Home és End billentyűk hatására a kurzor valóban a dokumentum elejére és végére ugrik, de sajnos a képernyő tartalom nem ugrik vele, ami egy roppant ostoba funkció. 2 éve használok Mac-et, de ez a funkció még mindig kiborít - a Windows és Linux felhasználók előtt ez a probléma ismeretlen.

7. Az open/save párbeszédablakok katasztrófája
Meglehetősen vérszegény, időnként még nem is átméretezhető és mozgatható, és mért nem lehet olyan alapvető műveleteket elvégezni benne, mint egy fájl vagy mappa átnevezése? Grrr.

8. Nincs kivágás/beillesztés (cut-paste) a Finderben,
csak másolás/beillesztés (copy-paste). Hát ezt meg így hogy? (Windows-osok kedvéért: nincs CTRL-X, CTRL-V, csak CTRL-C, CTRL-V.) Ez nagyon-nagyon hiányzik.

9. Trehány Print párbeszédablak.
Mit tegyünk, ha például több példányban szeretnénk dokumentumot nyomtatni? Ááá, erre a kis nyilacskára kell itt kattintani az aktuális nyomtató mellett - amiről azt gondolnád, hogy az aktuális nyomtató kiválasztására szolgál, de nem, ez hozza elő a nyomtatás további lehetőségeit, amik rejtve vannak. Ha már itt tartunk, mért nem lehet a kijelölést a “PDF” opcióról egyszerűen, Tab billentyűvel tovább vinni?

10. Több fájl kijelölése (SHIFT+klikk) nem működik,
csak lista nézetben a Finderben. Ikon nézetben ilyenről szó sem lehet, előbb át kell váltani lista nézetre.

(Matt Doyle cikke)

Bár hosszú évekig elkötelezett Windows user voltam, a Mac-re váltásom nem is lehetett volna ennél gördülékenyebb. Nem szeretném, ha ez a cikk végtelen kántálás lenne, hogy a Mac milyen nagyszerű, de mivel mindkét rendszerről van tapasztalatom, meglehetős objektivitással tudok beszélni. Vessünk néhány pillantást azokra a területekre, ahol az Apple látványosan jobban muzsikál, ami a felhasználói interfészt és a usability-t illeti.

1. Koherens

Az egész operációs rendszer és gyakorlatilag minden alkalmazás küllemre és „érzésre” is ugyanolyan: mintha egyetlen csapat fejlesztett volna mindent – ez pedig az Apple HI Guidelines előírásainak köszönhető! A hivatalos útmutatás a felhasználói interfész tervezésére vonatkozóan lehetővé tette, hogy a felhasználók a legtöbb Mac alkalmazást hasonlóképpen használhassák, gördülékeny és kényelmes működést garantálva. A felhasználók tudják, hogyan fog a rendszer viselkedni, és mit várhatnak egy alkalmazástól. A rendszer teljes konzisztenciája drámai mértékben fejleszti a tanulhatóságot és a használhatóságot a rendszerrel való kommunikáció során.

[Igen, így van. Minden alkalmazás Preferences menüje a cmd+pontosvessző, mindegyiknek hasonló a menürendszere, szóval tudom, hogy mit hol keressek. Koherens-e a Windows-e?]

2. Intuitív

Az alkalmazások telepítése és törlése egy szimpla drag-and-drop művelet. Nem is lehetne ennél egyszerűbb és intuitívabb. Nem nagyon lehet hibát elkövetni, pl. helytelen opciót kiválasztani egy lenyíló menüben vagy véletlenül a Cancel gombra kattintani. Villámgyors és egyszerű.

[No comment, működik.]

3. Hatékony és egyértelmű utalások

A Mac roppant hatékonyan alkalmazza az utalásokat – az operációs rendszer különféle megjelenései, visszajelzései egyszerűen működnek és egyértelműek. Az Exposé megfelelően nyújtja azt, amit kell, a Time Machine 3D nézete hibátlanul működik és világosan egyértelmű (nem csak azért 3D-s, mint a Vistánál, csak hogy „tegyünk már bele valami 3D-t”). Az egyes elemek mélysége Time Machine-ben az időbeli elhelyezkedést jelenti, ezáltal világosan vezetve a felhasználót. Az albumok böngészése Cover Flow nézetben az iTunes-ban és a Finderben tökéletesen olyan, mintha a valóságban lapoznád őket.

[A Cover Flow-t én mondjuk Mac-en annyira nem szeretem, szerintem parasztvakítás, roppant hatékonytalannak gondolom. iPodon viszont nagyon-nagyon jó, de a számítógépen 9 hónap alatt kb. két alkalommal használtam. Nekem nem kell, de attól még másnak jól jöhet! A Time Machine egyértelműen zseniális, az Exposé briliáns!]

4. Informatív hibajelentések, szükség esetén

A többi felhasználói interfésztől eltérően a Mac alkalmazások kizárólag akkor jelenítenek meg értesítéseket, ha valami gond van. Nincsenek állandó sárga buborékok, amikor egy feladat elindul, befejeződik, 50%-nál tart, vagy feltelepítette a 4325. drivert. Gondolj csak bele, valóban szükség van buborékokra annak kinyilvánítására, hogy valami működik, vagyis végrehajta azt a feladatot, amit kiadtunk neki? Na ugye.

[És valóban: kit érdekel, ha egy program dolgozik? Nekem arról nem kell tájékoztatás, hogy éppen végzi azt a feladatot, amivel megbíztam, baszki!]

5. A műszaki részletek elrejtése

Manuálisan defragolni egy meghajtót? Lehet, csak nem itt. A Mac-en a felhasználók olyan segédprogramokat használnak, amelyek egyszerű és világos utalásokkal kommunikálnak. A legtöbb felhasználó nem műszaki zseni, és nem biztos, hogy van fogalmuk a mély technikai részletekről – mért kéne tehát az operációs rendszernek ilyen rendszerüzenetekkel bombázni őket? Elvégzi helyettük a feladatot.

[Én azért szeretem tudni, hogy mi folyik a gépemben, de nem minden egyes másodpercben – ha valamire kíváncsi vagyok, akkor viszont nagyon jó a System Profiler, vagy más (rendszerszintű!) alkalmazások.]

6. A Fitts-törvény

A nevezetes Fitts-törvény kimondja, hogy a felhasználók sokkal produktívabbak az egérrel, ha kevesebb utat kell vele megtenniük, és nagyobb (pontosabban elérhető) a célpont, amire kattintaniuk kell. A Mac tervezői beépítették ezt a szabályt a rendszerbe: gyakorlatilag minden alkalmazás menürendszere a képernyő tetején van, nem pedig az éppen futó ablak tetején – megkönnyítve ezáltal a pontosabb „célzást”. Ez megnöveli a használhatóságot és csökkenti a képernyőn lévő zűrzavart. Más felhasználói interfészekkel összehasonlítva a Fitts-törvény egyértelműen jobban teljesít Mac-en.

[Noha az Apple egere a világon valaha gyártott – nem tévedés! – legszarabb, legtrágyább hardver (nem is értem, komolyan), lassú és konkrétan fos, mégis, ezt a Fitts-dolgot valahogy tényleg sikerült megoldani. Lehet, hogy ezzel kompenzálják a trágya egeret?]

7. Input visszajelzések

A Mac alkalmazásokban nincsenek tökéletesen értelmetlen „OK” és „Alkalmaz” gombok – a változások azonnal, „on-the-fly” végrehajtódnak. Ezáltal a rendszer sokkal készségesebb és sokkal kevesebb inputot igényel, a lehető leghatékonyabbá téve a felhasználói visszajelzéseket.

A checkboxra kattintva a tab bar azonnal látható a böngészőablakban, nem kell „Apply” (Firefox)

[No comment, működik!]

8. Felhasználói támogatás és navigáció

Emlékszünk még Clippy-re? A Mac-nek is megvan (az egész rendszerben jelen lévő) saját verziója, amit úgy hívnak: Spotlight. Az egyetlen különbség, hogy a Spotlight működik. Sokkal hatékonyabb, segítőkészebb és rugalmasabb. És vil-lám-gyors. Az oprenszer böngészése sosem volt még ilyen egyértelmű – akár számításokat végzünk vele, akár programokat indítunk, olyan egyszerű a használata, mint leírni azt a szót, hogy alma, és leütni az entert.

[Engem a Spotlight teljesen ledöbbentett: nem csak dokumentumokat keres, hanem dokumentumokBAN, levelekBEN, tehát a dokumentumok tartalmáBAN is, és ez nem tart ÓRÁKIG, hanem néhány ezredmásodperc, és megtalálom, amit kerestem. Én majd beszartam, hogy nem kell Total Commanderrel Alt+F7-tel fájlt keresni, hanem megnyomom a Command+Space-t, és írom, mit szeretnék. Kurvajó! A tartalmi keresésről a Windowson meg már rég lemondtam, mert nincsen 8x16 magos processzorom 40GB RAM-mal, ami leindexeli a fájlokat. Valahogy Mac-en ezt is sikerült megoldani...]

9. Munkafolyamat

A Mac nem kényszerít arra, hogy egyetlen ablakra fókuszáld a figyelmedet, hanem mindet láthatóan hagyja a háttérben, hatékonyabb munkafolyamatot biztosítva. (Bár ez ízlés és megszokás kérdése is.)

[Én már megszoktam! És valóban: egy Exposé gomb, és átlátom a teljes munkapultomat. Óóóóó, nem is beszélve a Spaces-ről! Nekem most 4 asztalnyi helyem van, tetszés szerint válthatok köztül a cmd+nyíl gombokkal: az egyiken a Photoshop van, a másikon böngészek, a harmadikon az egyebek, a negyediken még nem tudom, mi lesz. :D ]

10. Még a kernel pánik is jól néz ki!

Vicces, de kedves példa, hogyan figyel a részletekre is az Apple. Azokban a ritka esetekben, amikor a Mac összeomlik, még ezt is roppant elegánsan teszi. Usability szempontból nem a legtökéletesebb, hiszen nem tájékoztatja a felhasználót az összeomlás okáról, csak megkéri őt az újraindításra, mégis: gyönyörű és elegáns.

[Ilyen még sosem volt 9 hónap alatt. Windows 9 hónap alatt hányszor kékhalál vagy inkompatibilis driverhiba x00FFF8EDx21?]

Nem állítom, hogy a Mac felhasználói interfésze tökéletes. Valószínűleg nincsen olyan tökéletes megoldás, ami mindenkit kielégítene. Mégis, a Mac számtalanszor bizonyította, hogy képes megközelíteni a tökéletest, legalábbis usability szempontból.

Te mit gondolsz erről? Van olyan tapasztalatod, amikor a Mac elbukik usability-ből? Vagy ellenkezőleg, miben jobb a Mac a többi interfésztől?

(Juul Coolen írása)

Bár hosszú évekig elkötelezett Windows user voltam, a Mac-re váltásom nem is lehetett volna ennél gördülékenyebb. Nem szeretném, ha ez a cikk végtelen kántálás lenne, hogy a Mac milyen nagyszerű, de mivel mindkét rendszerről van tapasztalatom, meglehetős objektivitással tudok beszélni. Vessünk néhány pillantást azokra a területekre, ahol az Apple látványosan jobban muzsikál, ami a felhasználói interfészt és a usability-t illeti. TOVÁBB »

:)

Diablo III

audio teszt közben egy e célra kialakított lehallgató szobában. (Nem titkosügynökös értelemben, hanem így hívják magyarul ezt a termet.)

Hát nem gyönyörű?

Amikor bazmeg stackeled bele a mosatlant a mosogatóba, és a Spotlight-tal akarod megkeresni feltaggelt kedvenc kávésbögrédet, mert azt hiszed, már rég beindexelte a konyha.dmg-t. Végül jobbklikk a fiókra, és Open, hogy kinyíljon.

Nincs mese: a Leopard átvette az uralmat. Teljesen meghülyültem.

Stackelem a mosatlant. Jesszus.