sütöttem tököt. Vettem a kedvenc zöldségesemnél, Ildikónál a piacon, egy fél tököt (most már, szingliháztartásba nem kell egy egész tök :D ), aztán bekúrtam a sütőbe, de egy leheletnyi cukrot még hintettem a tetejére karamellizációs célzattal.

Mivel ennek, még egy fél töknek is, kell legalább másfél óra, gondoltam, hunyok egyet. Beállítottam a telefont másfél órára, hogy majd ébresszen, csak nem ég szénné addig a tök.

Bebújtam ágyikóba, körülbelül negyven percet sikerült ejtőznöm, mikor a macska rájött, hogy én bizony fent vagyok a galérián, úgyhogy neki feltétlenül most játszania kell velem odafent, hát elkezdett ugrabugrálni a takarón, meg nyalogatott, meg anyámkínja. Ááááááááááááá.

Jó, macskát legyőztem, mondom ezt a maradék fél órát hadd töltsem már nyugalomban, visszaaludtam (próbáltam). Na erre bazmeg csöng a telefon, valami hülye picsa hívott, hogy mikor van egy órám, hogy ő nekem pénzügyi tanácsokat adjon.

Vattafak?

Tudtam, hogy valamikor valaki fog hívni, mert egy ismerős megadta az én számomat is valami ilyen pénzügyi szarságnak, amikor rá viszont rásóztak valami biztosítást, úgyhogy gyakorlatilag TELEFONSPAM áldozata lettem bazmeg!

Mondtam neki, hagyjon lógva, majd letettem, különben is hogy a faszomba gondolja, hogy péntek este (!) embereket zaklat magántelefonszámokon, de ekkor már láttam, hogy a péntek esti kis gerillaalvási akcióm gyakorlatilag ruined, meg már a tök is illatosodni kezdett, lekászálódtam valahogy a galeriről, meggyömöszöltem kicsit a macskát (mármint játszottam vele, nem dugtunk…), megszurkáltam a tökömet, hogy már puha-e, majd kivettem a sütőből, hadd hűljön kicsit.

Szeretem egyébként a tököt, egyrészt ha jól megsül, finom puha lesz, és ilyen éppencsak édeskés, ráadásul tele van A-vitaminnal, mint minden sárga dolog (pl. répa is), és egy hűvöskés estén tök jó dolog kikanalazni a forró tököt a ragadós héjából. :)

Na szóval süssetek ti is tököt.

A macska nem más, mint egy szőrcsomó, ami a viszkászt kakává és gonoszsággá alakítja.

Simon videói mintha karikatúrák lennének, DE NEM! Ne dőljünk be az aranyosan megrajzolt kis szőrcsomónak, a macskák tényleg ilyenek! Gomez is! Egy követelőző terrorista!

A macska PON-TO-SAN ugyanígy csinálja, velem is már megesett mindhárom az előző macsekkel, meg Gomezzel is.

A videókat különösen 979-nek ajánlom.

A Cukiságról.

a macskának: Gomez mostanában azt játsza (játssza? faszom ezekbe), hogy fürdés után, mármint miután megfürödtem, és kiléptem a kádból, ő rögvest beleugrik, jól meghempereg a vizes kádban (ez idióta!), majd begajdul, és összevissza rohangál a lakásban.

Ez ugye azért különösen vicces, mert a tappancsa is tiszta víz lesz, és a fürdőszobából a folyosón a szobáig vezető “ösvény” kő járólap. Na most ahogy kirepül kétszázzal a fürdőszobából, vizes lábbal, vadászó murmogásokat hallatva, és közben ezerrel nekifarol a konyhaasztalnak meg a székeknek, aztán a kaparófájának, mert viszi a centrifugális erő, hát annál nincs viccesebb… :))

És teljesen magától csinálja, semmi erőszak vagy ráhatás nincsen.

Ez bolond. :)

(Én meg ugye takaríthatom a lakásban az odaszárat tappancsnyomokat, de legalább jól látom, hogy hol jár a macska: konyhaasztal, mosogató, hűtő, mikró teteje, stb, stb…)

Fotóztam ma reggel a macskát, tök helyes volt, íme a fotók a flickr-en.

De itt is látszik, hogy egyébként basszus, milyen gnóm bajuszai vannak, hiányos, törött, összevissza hajlik :)

miközben mentem etetni Mureket - jóbaráték ugyanis egy hétre elröpítették egyre szebb testüket (ragadós ez a kondi-dolog) Gran Canaria-ra. Természetesen, úgyis mint alapító tag, részt vállaltam a macska erre az időszakra szóló gondozásából, ami a napi kétszeri teljes ellátást takarta.

Én örömmel vállaltam ezt a feladatot, mert alkalmat adott egy kis tekerésre is, de azért a reggel fél hatos kelés egy picit (csak egy pötit, télleg) megviselt. Sebaj, kibírtam.

Na szóval egyik esti odautam során már megtettem az út 90%-át, amikor érzem, hogy valahogy furán megy a bicaj. Nehéz tekerni, és szinte minden úthibát ezerszázalékosan érzek a seggemen - hátranézek, lenézek, látom, baszki, a kerékvázon gurulok! Nosza gyorsan leszálltam, hűvös rezignáltsággal konstatáltam, hogy alig egy hónap után átestem ezen is: defektet kaptam.

A további balesetveszély megelőzése érdekében magam mellé vettem a biciklit, és tolóüzemmódba kapcsoltam: toltam magam mellett, semmi extra. Fent a lakásban megpróbáltam felpumpálni - vicces, hogy százezermillió éve nem pumpáltam biciklit, legutoljára szerintem valami világháborús otthoni cangát nyomta a kissé zilált pumpánnkal. Merugye ilyen hájtek szelep van már a gumin, a pumpa is ilyen űrtechnológiás mikrozsilipes csappantyús izé, azt se tudtam, hogy kell kinyitni, pedig nem vagyok egy tündérke.

Végül csak kisilabizáltam, felpumpáltam valahogy, aztán pikkpakk, leereszt. És akkor a szikra: meghallottam a sistergő hangot! Kerestem a forrást, végül beazonosítottam, és megtaláltam a lyukat is! A kurvaanyját, valami kiszúrta a gumit. Na mondom ezt már itt úgyse csinálom meg, nincs mese, haza is tolnom kell (meg nem is volt nálam a javítószett).

Hazatekertem, de annyira elkedvetlenedtem, hogy csak letámasztottam a járgányt a falhoz, hogy majd valamelyik nap nekiállok.

A kerék is ilyen újfajta gyorsreteszelővel volt odafogatva, életemben nem szedtem még szét ilyet, féltem is az egésztől, megijedtem, nehogy elbasszak valamit, utoljára szovjet kerékpárt szereltem, ahhoz meg elég volt összesen egy kalapács, azzal bármit meg lehetett javítani rajta. Ezen basszus, hidraulikus féktárcsa, precíziós váltók, biztonsági nyitós kerékrögzítés, jaj, jaj, jaj.

Ehhez képest?

Kiengedtem ezt a szorítókart, kikaptam a kereket, jó zsíros lett a kezem a lánctól, a két célszerszámmal, amit bicajhoz kaptam, kibontottam a gumit, kivettem a régit, ellenőriztem, hogy nincs benne semmilyen szúrós tárgy, beraktam az újat, felpumpáltam, kereket vissza, kart visszacsuk, csókolom.

Már ki is próbáltam.

Működik.