Egy ház falának volt támasztva ez a sérült szobor. A csillagos megjegyzés pedig remélem, mindannyiótok számára ismert (a Halló, halló című angol komédiasorozatból származik, ahol a francia ellenállók és a fasiszta ezredesek meg a Gestapo szeretné megkaparintani a Bukott Madonna a nagy didikkel c. festményt.)

és fotóztam is egy csomót (hamarosan fel is teszem ide a képeket). Elég húzós hetem volt, megint belecsöppentem egy hirtelen esemény szervezésébe, ami egyébként tök jól sikerült. Egész héten eredményt eredményre halmoztunk a csapattal, szóval egy szavunk sem lehet: királyul végezzük a dolgunkat.

Ennek örülök.

Annak kevésbé, hogy picit el vagyok kenődve (Passiv, fuj), csak megin’ nem tudom, hogy miért. Vannak változások, racionálisan is abszolút pozitív változások az életemben, meglepően sok új emberrel ismerkedtem meg az utóbbi időben (akár munka, akár magánéleti ismeretségre is gondolok), mégis, valahogy nem érzem, hogy: “igen, rendben van, minden tökéletes”. Pedig valóban, még a jövőben is vár rám egy egész csomó, ésszel abszolút pozitív dolog, decemberre már konkrét események vannak, de év eleje is csupa jót tartogat, de ez mind a materialista igényeimet elégíti ki. Azt hittem egyébként, hogy ha ezek meglesznek, majd határtalanul boldog és gondtalan leszek. De nem.

[Zárójel: egyébként egész úton hazafelé (Szfehérvárról) azon gondolkodtam, hogy milyen lehet(ne) egy nagyvárosban, megyeszékhelyen élni, ami nem Budapest. Bele sem merek gondolni inkább, és ezzel nem bántani akarok senkit, aki nagyvárosban él, csak nekünk deviánsoknak biztos jobb BP.]