:)))))))))))))))))))))))))))

Olyan nincs is. Final Cut Express van, meg Final Cut PRO 7.

Szóval persze Final Cut Pro 7-tel készült, csak mennyire figyelmetlen voltam a végére, tessék. Ez a baki most már örökre bennemarad.

Extraspecial: utána meg kell kezdeni a szakdolgozat írását.

Hogy repül az idő vasfoga.

A photoshop vilag atka, hogy nem tudunk orulni a nem tokeletesnek.

De en tudok.

Viszont mar lassan who the fuck cares.

És bizony ez ráébresztett egy fontos dologra, amit így ideje bevallanom.

Én nem vagyok csapatjátékos.

Egyszerűen nem. És abszolút nem értek egyet azzal, hogy embereket egyáltalán erre kényszerítenek.

Szeretném már elfelejteni ezt az eufemizáló meg polkorrekt megfogalmazást, hogy “csapatjátékos”, mert mindenkire ezt erőltetik, minden önéletrajzhoz követelmény bazmeg, hogy csapatjátékos legyen, meg oldódjon fel a csapatban.

Ettől hányok.

Én akkor vagyok a leghatékonyabb, ha egyedül dolgozom. Elejétől a végéig. Egész egyszerűen így működök. Tökéletesen átlátom elejétől végéig a feladatot, hibátlanul meg tudom oldani. Erre ráadásul tök büszke is vagyok. De amikor egy csapat szürke kis tagja vagyok, és látom, hogy a csapatkonszenzus mindig egy minőségileg alsóbbrendű eredményt hoz, mint amit én magamtól alkotnék, akkor mérhetetlenül szomorú vagyok, mert a közös eredmény mindig szarabb, mint az, amit én leteszek az asztalra.

Asszem, hogy ez egy nagy előny egyébként. Ilyen pszichológiai teszteken is folyton hazudik az ember, hogy: “persze, persze hogy csapatjátékos, hát én ne lennék az?” De igazából egyik tulajdonság sem magasabbrendű a másiknál: nincs törvénybe iktatva, nincs belénk kódolva hogy mindenkinek csapatjátékosnak, vagy mindenkinek egyéni feladatmegoldónak kell lennie.

Egyszerűen értsétek meg: valaki csapatban hatékonyabb, valaki meg önállóan.

És jó erre így felnőtt fejjel atomvillanás-szerű döbbenettel ráeszmélni és kijelenteni a teljes csoport előtt március 3-án délelőtt, hogy én bizony hatékonyabb vagyok nélkületek.

És ez nem bárkinek a megbántása, vagy lenézése! Ez éppenhogy önmagam pontosabb megismerésének egy további lépcsőfoka.

Irány a klinika (magán, magán, ja, hát a TB szakorvostól négy hónap múlvára kaptam volna időpontot, CT-re másfél hónap), aztán odaadtam egy korábbi ultrahang leletet, mire a doki azonnal a CT-re küldött. Ez volt tegnap, a CT meg már ma meg is történt. Íme a jól működő egészségügy.

Jól felvilágosítottak, hogy hasi CT előtt minimum 6 óráig csak vizet, semmi étel. Egyébként most így a nap végére igen éhes vagyok, viszont cserébe sugárfosásban szabadulok meg a rengeteg víztől, meg a teljes kancsó kontrasztanyagtól, amit vizsgálat előtt belém parancsoltak.

Szóval odaadták a kancsót, hogy ezt kb. egy óra alatt igyam meg. A folyadéknak kissé virágföld íze volt, Bubi szerint inkább gipsz, mindegy is, szörnyű utóíz marad a szájban tőle. Csak négyszer voltam pisálni, de már előre féltem, hogy ott feküszök majd a hengerben, aztán pont akkor tör rám a pisilhetnék. Szerencsére nem így lett, de hajszál híja.

Na behívtak, befektettek a hengerbe, majd vénát akart szúrni az orvos. A jobb karomon nem sikerült, hagyott is egy szép szúrásnyomot rajta. Na áttért a bal oldalra, itt már sikerrel járt, megszúrt és bekötötte a kontrasztanyagot. Aztán tologattak a mozgó ággyal ki-be, vissztartom a levegőt, kiengedem a levegőt, stb. 10 perc alatt végeztünk is.

Aszongya az orvos, ne aggódjak, ha úgy érzem, hogy melegség, hányinger vagy vizelési inger tör rám, ez a vénás kontrasztanyag hatása. Na ezek közül csak egyet kezdtem el érezni, az altesti melegséget, majd hirtelen úgy éreztem, hogy bepisálok és befosok egyszerre. Az az érzés, hogy nem tudod kontrollálni a záróizmaidat, de mint megtudtam, ez is a kontrasztanyag hatása volt.

Aztán tényleg vége volt 10 perc alatt, majd egy óra múlva már leletem is volt. Két CD-n kaptam meg a képanyagot, ezt meg a leletet visszaviszem az orvosnak, aztán meglátjuk, hogyan tovább.

Függöny.

Jaj. Kicsit most ilyen kilátástalan, de remélem, jó szokás szerint a teher alatt nő a pálma elv alapján teljesítek.

Muszáj lesz, különben harangoztak.

Megértőek és hűségesek

Kreatívak, különösen a zene terén. Remek tanárok vagy szülők válnak belőlük, mert ügyesek és felelősségteljesek. Pénzügyi téren is sikert kell elérniük, mert adottságuk van arra, hogy magukhoz vonzzák a jó lehetőségeket és a harmonikus körülményeket. A tudást inkább megfigyelés révén szerzik, nem pedig tanulással vagy kutatással. Egész életükben megmaradnak fiatalosnak és aktívnak.

Ösztönösen megérzik, ha valakinek támaszra van szüksége, és ők az elsők, akik segítséget nyújtanak. Kedvesek, szinte már túláradóan, és mindenki jól kijön velük. Erős a felelősségtudatuk, ám ugyanakkor szükségük van egy kis függetlenségre is. Együttérzőek, segítőkészek és kötelességtudóak.

Ők a született teherviselők, akik sokat elviselnek, gyakran mások helyett is – legszívesebben a felelősséget vállalják át. Ezt nem erőszakosan teszik, mert a többiek szívesen és önként adják át nekik a terheket, mivel mindenki bennük látja a született “felelősségviselőt”. A családi tűzhely mellett is nélkülözhetetlen szerepet töltenek be, és afféle kétnemű lények: ők a nagyapa és a kislány egy személyben.

Kisgyermekkorban balesetveszély fenyegeti őket. Később remek, ideális házasságot köthetnek. Boldogságuknak valamilyen örökség vagy üzlet képezi az anyagi alapját. Idősebb korukra családi házban élnek rendszerint. Több gyermekük van.

A hozzájuk illő foglalkozások: sikereket intellektuális vagy művészeti pályán érhet el, mint amilyen például a tanár, a gondozó, az előadó, az orvos, az énekes, a divattervező, a könyvkiadó. További területek, ahol sikeresek lehetnek: kórházi tevékenység, a közösségért végzett munka, hivatalok.

Péeressel meg marketingessel Dunát lehet már rekeszteni, de eresszünk még több bohócot a piacra! Ezek időnként írni-olvasni nem tudnak, de így talán mindenkinek könnyebb. A BKF benyomja őket egy hiperkönnyen teljesíthető szakra, így bevasalhatja a tandíjat, a delikvens meg örül, hogy lesz egy papírja.

Én meg továbbra is rendező szeretnék lenni.

És még annyi minden történt a nyáron. Az új pecó, a vacsoracsata 3. szezonja, 30 éves lettem, fel sem tudom sorolni.

Ma épp ott tartottam, hogy fodrászra volt szükségem, ezért beugrottam a Mester utcai kirendeltségbe.

Hiba volt.

Ami igaz a hírverésből: az utcáról beesve tényleg keveset kell csak várni, mert olyan gyorsan végeznek a fodrászok az éppen nyírt vendégekkel, hogy hamar sorra lehet kerülni. Szép az üzletbelső, minden gyönyörű zöld.

Viszont ami számomra megbocsáthatatlan, az a minőség. Illetve annak hiánya. A pultnál mosást-vágást kérem. Sorra kerültem, odajön hozzám a fodrászlányka (tanuló lehetett), és nyomban beültetett a székbe. Mondom: mosás? Aszongya, inkább majd a végén. (??) Mondom, te bajod, nyírhatod az izzadt fejemet, bummneked.

De mégis én szívtam meg helyette: mivel tényleg meleg volt (légkondi nem volt), meg kintről jöttem, hát hogy, hogy nem, picit gyöngyözött a homlokom. És lám: erre milyen jól ráragad a lenyírt haj! :) Nem volt annyira fáni, meg az sem, amikor ezt forró (!!) hajszárítóval próbálta két rántással eltüntetni. Nem annyira sikerült szerintetek? Sőt, még jobban melegem lett. Kértem egy papírtörlőt, hogy legalább magamnak törölhessem a homlokom.

Közben nyírt, géppel csak, nem volt semmi extra kívánságom. Mindenesetre ezt sem sikerült teljesíteni, úgy éreztem magam, mint egy kibaszott birka, akit betoltak a futószalagon a nyíró elé, az meg ahogy épp elékerül az állat, lecsupaszítja.

Öt, azaz öt (!) percet ültem a székben, a teljes döbbenetben. Majd fogta azt a takarólepedőt, ami véd a hajtól, és igényesen rálendítette a fehér nadrágomra. Kicsit lett csak hajas a nadrágom…

Nem kaptam szikrát a totális döbbenettől, hova a faszomba kerültem, egy ilyen lefagyott robotra váltottam, kifizettem, és kijöttem. Gyakorlatilag hazarohantam, és gyorsan megfürödtem, hogy ezt a szégyent lemossam magamról.

Aztán felhívtam Zolcsit, hogy hozza már át este a hajnyírót. Majd este itthon, én, magamnak. Ingyen, jobb minőségben.

Szóval a Biohair és én nem barát, soha többet a környékére sem megyek.

Szükségem van a megszokott fodrászomra, aki kiváló minőségben, nem vágóhíd-futószalagon nyír, és nem “szia beavagyok, én leszekma a fodrászod”. Anyádnak, annak legyél.

Többen azt hiszik ebben a hónapban rólad, hogy te vagy Krőzus reinkarnációja. Ami lehetséges, mert váratlanul olyan összeg üti a markodat, amire talán nem számítottál, vagy számítottál rá már régen, és végre most megkapod. Egy családi esemény miatt talán már többet vacilláltál, hogy elmenj-e vagy sem. Végül úgy döntesz, hogy ott leszel, és ha már elmész, akkor vágj nagyon jó képet az eseményhez, és légy barátságos mindenkivel. Ha egy mód van rá, a szerelmedet kivételesen ne vidd magaddal, de számíts rá, hogy ez miatt balhézni fog veled.

Ide vele! :D

Párkapcsolatod gyökeres változáson megy át. Hobbidban is új kihívások találnak meg. egyre több támogató, barát és pártfogó segít az utadon. Bizonyos információkat most megtartasz magadnak, és nem vállalod nyíltan gondolataidat. Titokzatos vagy. Lehet, jobb is, ha kicsit csendesebb szemlélővé válsz, így is sok információt be tudsz fogadni környezetedből, amikből hasznot húzhatsz. Arra figyelj, hogy túlságosan ne válj passzívvá, különben láthatatlan falak emelkednek körülötted.

Tényleg, mikor is megyünk az asztronauta kolléganőhöz? :)

A második a rutinvizsga. Erre a tavaly év végi és most év eleji fősulis vizsgaidőszak miatt nem mertem akkor nagyon ráfeküdni. Ezért most, a szemeszter elején, amikor úgy gondoltam, hogy kissé kevesebb erőfeszítést kell a suliban tenni, mehet a jogsi.

Így is lett, a rutin órákat szinte azonnal lezavartuk, a kötelezőkön felül nem kellett többet vennem. Mi több: az első rutin órámon már volt egy kis forgalmi feladat is. Megszeppenve bár, de a feladatot teljesítve vezettem az autót a Váci úton egészen a Parlamentig és vissza a Duna Pláza mögötti rutinpályára.

A rutinfeladatok meglepően könnyűek, a négy kötelező az gyerekjáték. (Itt vannak egyébként a feladatok leírásai: “B” kategóriás feladatok.) Az öt választható is szerintem elég könnyű, és én akkora mázlista vagyok, hogy ezek közül pont a kedvencemet húztam, a “megállás-elindulás emelkedőn”-t. Ez a klasszikus kézifékes indulás, amiről mindenki, akit kérdeztem, kizárólag szánakozva nyilatkozott: ez mekkora egy szar, milyen nehéz, nem lehet megcsinálni, stb.

Én már a gyakorlásokkor elsőre teljesítettem, egész egyszerűen csak figyelni kell az oktatóra, és csinálni azt, amit mond. És voilá!

A járműkezelés rész sokkal érdekesebb volt, tekintve hogy arra a rutinpályán egy perc időt sem fordítottunk. Egyszerűen elfelejtettük :) A vizsga előtt egy nappal, este kaptam egy dvd-t az oktatómtól, azzal a tanáccsal, hogy nézzem át a járműkezelést, és menni fog. :DD Hát vicces volt, tényleg így csináltam, megnéztem a filmet, nagyjából megtanultam, a dolgok viszonylag logikusak.

Aztán persze másnap a legfontosabb nem jutott eszembe a gumiabroncsok vizsgálatakor, az a rohadt 1,6mm, de megerőltettem az agyam, meg a vizsgabiztos is célozgatott, és akkor eszembe jutott :)

Vizsga előtt ráadásul gyakoroltunk Zolcsival, a dízel Skodán (az oktatóautóm is dízel, Seat Leon), de kissé kétségbeestem, hogy jó ötlet volt-e ez, mert ennek teljesen más pedáljátéka van, és vizsga előtt ezzel gyakorolni, aztán visszaülni a már “megszokott” Seatba, a megszokott pedálokhoz, kissé furcsa volt.

Végül azonban nem bizonyult rossz ómennek a másik autó, és legalább sikerült gyakorolni is kb. egy órát egy másik kocsin is.

A rutinfeladatok közül a négy kötelező tök jól ment, annak ellenére, hogy a hátramenet végén lefulladtam (először), na itt kissé ideges lettem. Jött az elindulás az emelkedőn. Csináltam a szokásos procedúrát, csúsztatom a kuplungot, erre bazmeg megin lefullad. Itt már tiszta ideg voltam, egyrészt a pályán az első óra után nem fulladtam le többet, másrészt a 37,8 fokos lázam miatt pattanásig feszült eleve a fejem. Na meg elkezdett pirosodni az arcom, szégyelltem is magam, meg gondoltam: ebből bukás lesz.

Úgy izzottam a vezetőülésben, mint a kénköves pokolban. Féltem a sikertelenségtől, nem akartam lebőgni az oktatóm előtt, irgalmatlanul fájt a fejem. De jól kezeltem a helyzetet: amint lefulladtam, azonnal kuplung-fék, kézifék vissza, és nem telt el egy másodperc, már ismét back-on-track. Végül is megoldottam a feladatot, de alig vártam a mondatot a vizsgabiztos szájából.

Mire aszongya: köszönöm, megfelelt, írja alá.

Ennyi volt az egész. :D

Örültem, persze, hogy a francba ne, mikor már lejátszódott előttem a bukás A-tól Z-ig, jöhetek újra vizsgázni, öt rongy bukta. De sikerült!!! Jippí!

Úgyhogy még hátravan a forgalmi vizsga és az elsősegély tanfolyam. A forgalmi óráimból papíron már csak kettő van hátra és vizsgázhatok, de szerintem kérek még két duplaórát, és végigmegyünk még két vizsgaútvonalon, csak hogy mást is lássak Újpesten kívül. :)

Az elsősegélytől nem félek annyira, az egy vasárnap lesz, aznap délután már vizsga is, és ha mind a négy papír összejön, már irány is az okmányiroda, ahol szépen odaadják majd a jogosítványomat.

Tényleg alig várom.

Egyszerűen nem akarod őt. Túlságosan nagy teher lenne a számodra, és ő pedig kapaszkodik, méghozzá tíz körömmel, és fenyeget, olyan dolgokkal, amelyeket eddig is elviselhetetlennek tartottál. Ne engedj neki, mert utána te fogsz szenvedni, de piszkosul. A munkád a hónap második felében egy kissé nehéz lesz, emiatt nem fogsz ráérni szinte semmire, de megéri csinálni – sikereid lesznek és az önbecsülésednek is jót tesz. Ráadásul összetalálkozhatsz valakivel, akiről igazán úgy gondolod, mégiscsak vannak lelki társak.

Az van ugye, hogy jogsit is csinálok – a munka és a főiskola mellett, ha lúd, legyen kövér alapon -, és most van annyi szabadidőm a sikeres vizsgaidőszak lezárása és a második félév kemény kezdete között, hogy lenyomjam a rutint és a forgalmat. Remélem, hogy sikerülni fog, én nem nagyon félek tőle, az oktató fiatal, jófej, segítőkész, nem csöcsöz. Abban is bízom, hogy nem kell borítékot tolnom a zsebébe (hallottam rémtörténeteket persze én is, de sem fölös pénzem nincs ilyen célokra, sem erkölcsileg nem fogadom el ezt), hiszen rögtön előszedte a számlatömböt, és írta a számlát.

Szóval kimentem a Duna Plaza mögötti rutinpályára, elmondta az alapdolgokat, kicsit kóvályogtunk a pályán. Látta, hogy nem bizonytalankodom, mondjuk még a “nemnézünkaváltóra” jegyében 2-es helyett néha 4-esbe sikerült, 3-as helyett meg 5-ösbe, de azt mondta, idővel ez is rutin lesz majd.

A váltáskor még kissé pontatlan az úttartásom, mert kissé elmozdul a bal kezem a kormányon, mikor váltok, de basszus, hát mégiscsak először csinálom :D Úgyhogy összességében jó élmény volt, bízom benne, hogy nem lesz gond a vizsgán, illetve már ugye egy kis forgalomban vezetés is volt, és hát nem volt halálfélelmem. :) Eleve azt gondolom, hogy aki úgy vezet, hogy fél, az ne üljön autóba soha, mert ezzel a többieket veszélyezteti a legjobban – az, hogy persze magát is, az még a legkisebb rossz.

Még jönnek a finom manőverek a rutinpályán, farral beállás, Y-megfordulás, egyéb nyalánkságok, de én roppantul élveztem, hogy először vezetek. :)

Minden kreditem megvan, csak az a csúnya kettes árválkodik ott a Kommunikációelmélet sorban, de úgy vagyok vele: kettesnek még így nem örültem. :)

És miért jó, hogy az ember 29 évesen elkezd egy fősulit? Mert ha kettest is kap, nem kell pironkodva odaállni anyád elé, és hallgatni a prédikációt (ahogy amikor a közgázra jártam, kellett…). Na jó, persze nemcsak ezért, hanem mert olyasmit tanulok, amit valóban szeretnék, és nem más mondja meg. Meg persze nem hátrány, hogy az ember tudása bővül kicsit, a látóköre tágul.

És máris pireg-pörög a műsor tovább, februárban kezdődik a második félév.

Kitartok amellett, hogy rendező szakra fogok szakosodni, ami ha ilyen ütemben telik az idő, pillanatok alatt eljön: harmadik félévben kell nyilatkoznunk arról, hogy hova szakosodnánk.

Ja és éljen a komédia szak! (KOmmunikáció és MÉDIAtudomány, in case you didn’t know.)

Ehhez pedig csak az szólhat hozzá, aki legalább ennyit. (Család nem ér.)

Függöny.