Egyik kedvenc receptemet osztanám meg veletek, amit “A megunhatatlan burgonya” című füzetből vettem.

Tehát: egy kilónál kicsit több krumpli, kis olaj, 1 szál póréhaygma, 12 dkg sonka vagy jófajta császárszalonna, másfél-két ek liszt, 3 dl (főző)tejszín, 2 dl tej, 2 dl forró víz, bors, 1 leveskocka (pl. Erőleves), sajt.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A krumplit megpucoljuk, majd másfél-két mm széles szeletekre vágjuk. A pórét szintén felkarikázzuk. Az olajon a pórét megfonnyasztjuk, rádobjuk a sonkát, azzal is megpirítjuk. A végén megszórjuk a liszttel, és elkeverjük. A tüzet levehetjük, 2-3 percig hadd álljon.

Amíg ez készül, addig vízforralóval forraljunk 2 dl vizet, öntsük egy pohárba, és tegyünk bele 1 leveskockát, hogy feloldódjon.

Akkor a tepsit kivajazzuk, majd teszünk bele egy réteg krumplit. Erre jön úgy hevenyészve rászórva a sonkás hagyma fele, majd még egy réteg krumpli, majd még egy sonkás réteg, végül ismét krumpli.

A tejszínt, a tejet keverjük össze, és az időközbne kicsit lehűlt leveskockát vizet is öntsük ebbe bele. Keverjük össze alaposan. Nos ezzel a keverékkel öntsük jól nyakon a tepsiben lévő krumplit, őröljünk rá kis borsot, megszórhatjuk petrezselyemmel és borsikával, majd toljuk be a sütőbe körülbelül 1 órára. Mérsékelhetjük közben a tüzet, hogy ne égjen oda, és csinálhatunk itt is tűpróbát, hogy ha a legtetején lévő krumpli is megpuhult már, akkor a belseje is jó lesz.

A végén reszeljünk rá sajtot, kapcsoljuk le a sütőt, és toljuk vissza még öt percre, hogy a sajt megpiruljon.

Nagyon nagyon finom, ennek egyébként egy nagyon hasonló változatát készítette a napokban Eszter is, nézzétek meg / próbáljátok ki azt is.

Az előző bejegyzésben már megvilágítottam, hogy mi volt a motiváció a két csillagom mögött, most csak pár szóban a készítés menetéről.

Kerek egy éve készülök arra, hogy tetoválásom legyen. Az fontos, vagyis mindig is fontos volt, hogy ne csak úgy “legyen valami”, pusztán a hecc kedvéért, hanem legyen mögötte jelentés, valami emlék, bármilyen momentum, ami miatt jelentősége van.

Úgy érzem, ez maradéktalanul teljesült.

Na ezzel a koncepcióval érkeztem meg előre foglalt időpontra a tetoválóhoz, átadtam neki a rajzot, majd hellyel kínáltak. Ádám (a művész) átrajzolta a mintát egy papírra, majd behívott. Bekente a célterületet vazelinnel, megkérdezte, hogy hogyan álljon a minta. Elmondtam neki, majd jól rányomta a bőrömre, és a minta negatívja rajtamaradt a bőrömön.

Na ekkor kezdődött a tortúra.

Merthogy ez igenis fáj.

Az első fázis, a kontúrok megrajzolása volt, azt egy vékony tűvel csinálta. Azt mondta, hogy mindenki másképp reagál rá, de többnyire úgy írják le, hogy “kellemetlen”. Itt bizonyára átment PC-be, mert ez nem kellemetlen, hanem tök szar. De ez – a kontúrozás – még a jobbik eset!

Ezt valahogy túléltem, na ekkor jött a feketeleves. A kontúrok közötti fekete sávok “feltöltése”. A feltöltést már egy másik fejjel csinálta, amiben több tű van egyszerre, így gyorsabban lehet haladni, hamarabb kész van.

Cserébe kurvááááára fáj. Én folyton nézegettem lefelé, hogy hol tart már, hogy legyen már vége, de csak nem akart. Egyik kezemmel a fejem mögötti fejtámaszt szorítottam, a másikkal a pad szélét, és minden egyes ciklus előtt nagy levegőt vettem. Amit ki sem engedtem, csak mikor törölni vitte a tűt, vagy megállt szünetre. Akkor szolidabb üvöltéseket is elengedtem. Néha bekapcsolódtam a beszélgetésbe, de csak azért, hogy elüssem a kínt, vagy hogy valahova máshova figyeljek már, meg hogy jelezzem, hogy azért még élek.

Körülbelül egy és egynegyed órát tartott a procedúra, a végén kaptam fóliát rá, meg elbocsátó szép üzenetet, hogy otthon vegyem le és kenjem be.

Jótündérem szerzett nekem Bepanthen Plust, azzal kenegettem, meg még kenegetem most is. Most hámlik, picit fáj, egy kicsit rossz, hogy a ruha dörzsöli, de túlélhető. Kíváncsi vagyok a vég-végeredményre, amikor már a felső sebréteg lehámlik (jófiú módra nem piszkálom, nem vakargatom, hogy elő van írva).

Egy kis számmisztika. Csomó minden eszembe jutott a kettőről meg a hétről:

- A szerencseszámom a 14. (2×7)
- Hét éve írtam az első blogbejegyzésnek minősülő izét. (7)
- Ez a hetedik blogom. :) (7).
- Hét évig voltunk együtt ketten (2, 7)
- 27 éves vagyok. 27 éves koromban történt annyi változás az életemben, amennyi azelőtt együttvéve sem. (2, 7)
- Júliusban születtem. (7)
- Gyerekkoromban esténként folyton a csillagokat néztem, és a kedvencem az Orion volt, ami hét csillagból áll (7).
- 9 éve élek Budapesten (2+7).
- 9 éve zenélek (2+7).
- Neptun kódomban kétszer is szerepelt a 27.

- A hétágú csillag a gonosz elleni harc, a jóra törekvés szimbóluma.

Erre tessék:

Egy egyszerű és gyors kaját ajánlok, fél óra alatt kész van. Kiváló előétel, kiváló falatka társalgáshoz.

Hozzávalók: 1 tekercs levelestészta (ha nem akarjuk magunk csinálni, én nem akartam), olívaolaj, 1 padlizsán, 1 cukkini, 1 kaliforniai paprika, két paradicsom, újhagyma, egy fél szár póré, só, bors.

A tiszta kosárkaformákba pohárral vagy magukkal a formákkal kivágok a kihajtogatott levelestésztából köröket vágok, és szépen belenyomkodom őket a formába. A sütőt 200 fokra előmelegítem. A pórét és az újhagymát az olíván megdinsztelem, majd rádobom a kis kockákra vágott cukkinit. Só, néhány tekerés bors következik. Ha a cukkini adott egy kis levet, rádobom a szintén apró kockákra vágott padlizsánt, a finomra szeletelt paradicsomot, meg az apróra vágott kaliforniai paprikát. Így főzöm a serpenyőben, amíg puhulnak egy kicsit.

Ha készen van, a formákba szedegetem őket. Nekem 20 kosárka formám volt, a Vasedényben vettem ezt a 20-as csomagot 1200 forintért. Ebbe a húsz formába pont elég ez a zöldségmennyiség. Ha megtöltöttem a formákat, betolom a forró sütőbe, 20-25 perc alatt szépen megsül.

Lehet játszani a zöldfűszerekkel (bazsalikom kiválóan megy a paradicsomhoz), lehet kevesebb borsot tenni bele, meg őszintén szólva tetszőleges zöldeket is szeletelhetünk bele – cukkini helyett pl. gombát. A lehetőségek gyakorlatilag végtelenek.

Jó étvágyat hozzá!

Két fontos információ:
1) szőrtelenítettem
2) 69 kiló vagyok/lettem.

Bővebben:

Csütörtökön zárult Miki mókatára (vagy inkább Gáboredzőé): befejeződött a Nagy Menetelés, az Űrprogram, minden Csillagháborús Projekt, véget ért intenzív diétám és még intenzívebb edzésprogramom.

Ezt második alkalommal megrendezendő kis háziversennyel véglegesítettük, amire külön kellett készülnöm. Vagyis: az esti megmérettetésre le kellett szőrteleníteni a testem, lévén a pózoláshoz elengedhetetlen izomtónus megfigyelést így jobban lehet végezni (mondta Gábor). Na én annyira eltökélt vagyok és kitartó, hogy így is tettem.

A megpróbáltatások hétfőn kezdődtek: milyen megoldással szőrtelenítsünk? Szóba jött a gyanta, a krém, és a borotva is. Kozmetikushoz nem akartam menni, horribilis összeget azért nem akartam rászánni, inkább a házi megoldásokon gondolkodtam. Na vettünk gyantát meg krémet is, borotva volt otthon.

Nekiálltunk: a felmelegített gyantát az adagolóval felvittük a lábamra, rá a textilcsíkot, majd ugye a határozott mozdulat szőrnövekedési iránnyal szemben. Szerintem itt ordítottam az elsőt, emlékeim szerint, de férfiasan kitartottam, és belekezdtünk a második csíkba. Amikor ez is letépődött, akkor megálljt parancsoltam: én ezt a fájdalmat nem bírom elviselni, ráadásul ez még csak a sípcsontom környéke volt, és két csík! Úristen, mi jöhet fentebb, a combok környékén? Váááááááááááááááááá. Kurvaszar. Most már átérzem, miért irtóznak annyian ilyen borzalmas módon a gyantázástól.

Biztos ezt is meg lehet szokni, sokan gyantáznak, az emberiség mégsem halt ki, de én inkább úgy döntöttem, megkímélem magam. Ennyire azért nem az angol királynőnek készülök, na. Jött a krém. Felkentük, de mivel viszonylag intenzív a szőrzetem, ez sem hozott 100%-os elégedett eredményt, de legalább jó volt az illata.

Na jó, ennyi halva született próbálkozás után maradt régi jóbarátunk, a borotva. Sikerült három és fél óra alatt három cserélhető fejes borotvát és egy eldobható szőrtelenítő borotvát elhasználni, mire a szőrtől megszabadultam.

(Igen, és most jön, illetve már van is, az, hogy az újra kinövő szőr viszket és szúúúúúúúúúr.)

Véget ért az intenzív diétám. Hosszú utat tettem meg, első körben 18 kilót dobtam le, aztán most télen 76-ról sikerült 69-re megérkezni. Akárhogy is, 89-ről indultam, amikor először betettem a lábam a konditerembe, vagyis: 20 KILÓT FOGYTAM EGY ÉV ALATT.

Én azt gondolom, a célomat elértem, a puhos zsírsertés méretű hasamat meg az Alföld méretű valagamat sikerült formába hozni, abszolút büszke vagyok rá. Sikerült. Mindemellett még megszerettette velem ez az egy év a kitartó (!) sportolást, a rendszeres odafigyelést a fizikai aktivitásra, a fegyelmezett táplálkozást, a tudatos gondolkodást arról, mit eszem.

Most már nem kell olyan sűrűn lejárnom edzésre, most két hét pihenőt engedélyeztem magamnak, majd utána már a saját tempómban fogok sportolni. A következő a tervem: heti egy alapos konditermi edzés, illetve heti minimum egy (!), de ha lehet, akkor kettő legalább egy órás kardioedzés edzőtermen kívül (például bicaj vagy futás, a futás a szabadban pl. nagyon hiányzik, régen csináltam). Ezzel úgy érzem, formában tudom majd tartani magam, de nyilván majd az idő meg a tapasztalat úgyis meghozza, mit kell csinálnom.

Úgyhogy most köszönet illeti Gáboredzőt, amiért minden hülyeségemet tolerálta, és amiért precíz kitartással hajszolt az eredmény felé!

Meglátjuk, hogyan tovább.

WTF?