Egyik kedvenc receptemet osztanám meg veletek, amit “A megunhatatlan burgonya” című füzetből vettem.

Tehát: egy kilónál kicsit több krumpli, kis olaj, 1 szál póréhaygma, 12 dkg sonka vagy jófajta császárszalonna, másfél-két ek liszt, 3 dl (főző)tejszín, 2 dl tej, 2 dl forró víz, bors, 1 leveskocka (pl. Erőleves), sajt.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A krumplit megpucoljuk, majd másfél-két mm széles szeletekre vágjuk. A pórét szintén felkarikázzuk. Az olajon a pórét megfonnyasztjuk, rádobjuk a sonkát, azzal is megpirítjuk. A végén megszórjuk a liszttel, és elkeverjük. A tüzet levehetjük, 2-3 percig hadd álljon.

Amíg ez készül, addig vízforralóval forraljunk 2 dl vizet, öntsük egy pohárba, és tegyünk bele 1 leveskockát, hogy feloldódjon.

Akkor a tepsit kivajazzuk, majd teszünk bele egy réteg krumplit. Erre jön úgy hevenyészve rászórva a sonkás hagyma fele, majd még egy réteg krumpli, majd még egy sonkás réteg, végül ismét krumpli.

A tejszínt, a tejet keverjük össze, és az időközbne kicsit lehűlt leveskockát vizet is öntsük ebbe bele. Keverjük össze alaposan. Nos ezzel a keverékkel öntsük jól nyakon a tepsiben lévő krumplit, őröljünk rá kis borsot, megszórhatjuk petrezselyemmel és borsikával, majd toljuk be a sütőbe körülbelül 1 órára. Mérsékelhetjük közben a tüzet, hogy ne égjen oda, és csinálhatunk itt is tűpróbát, hogy ha a legtetején lévő krumpli is megpuhult már, akkor a belseje is jó lesz.

A végén reszeljünk rá sajtot, kapcsoljuk le a sütőt, és toljuk vissza még öt percre, hogy a sajt megpiruljon.

Nagyon nagyon finom, ennek egyébként egy nagyon hasonló változatát készítette a napokban Eszter is, nézzétek meg / próbáljátok ki azt is.

Az előző bejegyzésben már megvilágítottam, hogy mi volt a motiváció a két csillagom mögött, most csak pár szóban a készítés menetéről.

Kerek egy éve készülök arra, hogy tetoválásom legyen. Az fontos, vagyis mindig is fontos volt, hogy ne csak úgy “legyen valami”, pusztán a hecc kedvéért, hanem legyen mögötte jelentés, valami emlék, bármilyen momentum, ami miatt jelentősége van.

Úgy érzem, ez maradéktalanul teljesült.

Na ezzel a koncepcióval érkeztem meg előre foglalt időpontra a tetoválóhoz, átadtam neki a rajzot, majd hellyel kínáltak. Ádám (a művész) átrajzolta a mintát egy papírra, majd behívott. Bekente a célterületet vazelinnel, megkérdezte, hogy hogyan álljon a minta. Elmondtam neki, majd jól rányomta a bőrömre, és a minta negatívja rajtamaradt a bőrömön.

Na ekkor kezdődött a tortúra.

Merthogy ez igenis fáj.

Az első fázis, a kontúrok megrajzolása volt, azt egy vékony tűvel csinálta. Azt mondta, hogy mindenki másképp reagál rá, de többnyire úgy írják le, hogy “kellemetlen”. Itt bizonyára átment PC-be, mert ez nem kellemetlen, hanem tök szar. De ez – a kontúrozás – még a jobbik eset!

Ezt valahogy túléltem, na ekkor jött a feketeleves. A kontúrok közötti fekete sávok “feltöltése”. A feltöltést már egy másik fejjel csinálta, amiben több tű van egyszerre, így gyorsabban lehet haladni, hamarabb kész van.

Cserébe kurvááááára fáj. Én folyton nézegettem lefelé, hogy hol tart már, hogy legyen már vége, de csak nem akart. Egyik kezemmel a fejem mögötti fejtámaszt szorítottam, a másikkal a pad szélét, és minden egyes ciklus előtt nagy levegőt vettem. Amit ki sem engedtem, csak mikor törölni vitte a tűt, vagy megállt szünetre. Akkor szolidabb üvöltéseket is elengedtem. Néha bekapcsolódtam a beszélgetésbe, de csak azért, hogy elüssem a kínt, vagy hogy valahova máshova figyeljek már, meg hogy jelezzem, hogy azért még élek.

Körülbelül egy és egynegyed órát tartott a procedúra, a végén kaptam fóliát rá, meg elbocsátó szép üzenetet, hogy otthon vegyem le és kenjem be.

Jótündérem szerzett nekem Bepanthen Plust, azzal kenegettem, meg még kenegetem most is. Most hámlik, picit fáj, egy kicsit rossz, hogy a ruha dörzsöli, de túlélhető. Kíváncsi vagyok a vég-végeredményre, amikor már a felső sebréteg lehámlik (jófiú módra nem piszkálom, nem vakargatom, hogy elő van írva).

Egy kis számmisztika. Csomó minden eszembe jutott a kettőről meg a hétről:

- A szerencseszámom a 14. (2×7)
- Hét éve írtam az első blogbejegyzésnek minősülő izét. (7)
- Ez a hetedik blogom. :) (7).
- Hét évig voltunk együtt ketten (2, 7)
- 27 éves vagyok. 27 éves koromban történt annyi változás az életemben, amennyi azelőtt együttvéve sem. (2, 7)
- Júliusban születtem. (7)
- Gyerekkoromban esténként folyton a csillagokat néztem, és a kedvencem az Orion volt, ami hét csillagból áll (7).
- 9 éve élek Budapesten (2+7).
- 9 éve zenélek (2+7).
- Neptun kódomban kétszer is szerepelt a 27.

- A hétágú csillag a gonosz elleni harc, a jóra törekvés szimbóluma.

Erre tessék: