Tegnap színházban voltunk, illetve inkább úgy mondom, hogy egy kreatív pincében, amit színháznak is használnak. Az RS9 volt a hely, a Cseresznyéskertet adta elő a Budapesti Zsidó Színház csöpp, nagyon lelkes társulata.
Az egész úgy kezdődött, hogy kedves barátom helyett, akivel megnéztük volna az előadást, tévedésből valaki mást hívtam fel telefonon, hogy milyen messze van a megbeszélt találkozási ponttól. Levágtam egy kb. egyperces monológot, meg nem is hallottam mindent teljesen tisztán az elhúzó forgalomtól, de miután kb. elmondtam a kérdéseimet, megszólalt a vonal végén lévő hang, hogy hát szerinte ő nem igazán az, akit én fel akartam hívni. :) Ööööö… szívás. Mindegy, vicces volt, de azért ismeretlenül felajánlotta, hogy ezek után muszáj lesz meginnunk a pertut.
Aztán színház, a pince, egy rövid kávé után, a kedves barátom ismerőseinek bemutatkozás, akik a darab színészei, majd rövid álldogálás után (sok a vendég, pótszékezés) Virágh doktor felismerése a tömegben, aki pajtási közelségben simogat egy műértő fiatalembert, persze csak barátilag. A bevonulás megtörténik, második sor, királyság hely, minden látszik. Igen ám, de nem számoltam azzal az Urál méretű nősténnyel, aki hát hova, persze, hogy elém ül (képzelj el kettő darab Falusi Mariannt meg három darab Rapcsák képviselőt egyben), és látómezőm 99%-át kitakarja. Mindegy, élveztem a rádiójátékot, amit csak az említett atomrobbanás méretű fehércseléd időnkénti parókaigazítása szakított meg (egyébként maga az élőlény úgy nézett ki, mint a nem kevésbé méretes ismert szexipari kizsákmányoló, Chi Chi Larue, a tokája legalábbis a melléig lógott ennek is).
Az előadás maga amolyan izgalmas volt, picit amatőr, de nagyon élvezhető. Semmi professzionalista modorosság, semmi karótnyelt kispolgáriság, csak az emberek álltak ott előttem néhány méterre, és csinálták az előadást. Picit mába nyúló (lila zakó, makkos cipő, kismonológ a csövesek felett elsikló felelősségünkről, stb), de azért a szövegkönyvhöz többé-kevésbé hű vonalvezetés, csak a legszükségesebb díszletek.
A vége felé, amikor az elköltözés van, kicsit szétesik a darab, lehet, hogy a díszletvodka meg a díszletpezsgő az tulajdonképpen valódi, mert egyrész húzogatják rendesen, másrészt az újonnan színre lépő hordárok (a színház technikusai by the way) bazmegelnek egymással meg a színészekkel a nyílt színen, meg ingatják a fejüket. A díszletek konkrétan leomlanak, a fa többször ledől, a szobafal szétszedése akadozik, semmi sem megy gördülékenyen, szóval mintha itt nem menne minden olyan jól, mint az elején, de szerintem kurva vicces.
Anyuka egyébként isteni, kicsit Liptai Claudiásan kurvás, pont ugyanolyan göndör vörös haja van, és gyönyörű, erős hangja, és nagyon jól hozza a nemtörődöm, korabeli ruszki pénzszóró ribkót.
Élveztem a darabot.