2007. február 10.
Dreamgirls
Volt szerencsém végre a Dreamgirls című filmhez, amit annyira hájpolnak odaát, de már kb. értem, miért. Egyrészt az ottani Megasztár egyik nyertese, Jennifer Hudson énekli a címszerepet, amit isteni jól művel, másrészt a Broadway-en jól bejáratott előadás szinte garantálja a sikert egy populáris forgatókönyvhöz.
A fekete Amerika porból lett sikersztorija ez, a szupersztár drogos nagy kaliber énekes mögé beszegődik a három vokál lányka, de persze többre vágynak. A hangjuk okán nem is minden alap nélkül, de persze ez lelki épülésül szolgáló történetekben mindig úgy van, hogy a legalján kell kezdeni, hogy utána erkölcsi magasságokba érhessünk.
A csajok aztán szépen lassan kinövik a háttérénekes státuszt, és bizony önálló producerrel önálló lemezkiadóhoz szegődnek (hetvenes évekbe érkeztünk, a kosztümök, outfit, frizura fenomenális). A producer persze nem bírja levetkezni a kapitalista beidegződést: az előadóművész nem is ember, hanem a zenét (=áru) előállító szükséges rabszolga. Ez persze számtalan konfliktusban bukik elő, amit rendszeresen meg is énekelnek a lányok (csúcspont: Jennifer a You gonna love me-t énekli ezer százalékos átéléssel, komolyan felállt a szőr a kezemen, imádom ezt hangot!!!).
Aztán persze a lányok között is robban ki némi konfliktus, szerelem, szólók éneklése, stb, majd Effie (Jennifer) kiválik, a lányok újraszerveződnek, aztán élnek tovább úgy tíz évig. Majd a Dreams feloszlik, és fergeteges búcsúkoncertjükön a méltatlanul mellőzött Effie-t is a színpadra hívják, és gyakorlatilag ott mossák le egy helyben – állítom – a teljes magyar könnyűzenei életet a Zenebutikig visszamenőleg – innen is üdvözlöm a Fresh lányok számtalan élő koncertjét, ugye!
Beyoncé Knowles meg micsodát énekel, ó, bár élt volna úgy harminc-negyven évvel ezelőtt, mondjuk Dionne Warwick, Dee Dee Bridgewater meg kb. Aretha Franklin lánykorában, micsoda szuperlatívusz énekesnő lehetne most akkor, nem ez a picsarisza MTV-ribkó!
Emberek, énekeljetek, menjetek koncertekre, hallgassátok a zenét, és gyilkoljatok meg minden vérszopó producert és lemezcéget!


Szólj hozzá itt: