2009. február 10.
Egészséges életmód van
a macskánál is: az általam leküldött natúr joghurt (Parmalat, egész finom) dobozát letartottam a macska fejének magasságába, az meg úgy elkezdte nyalni, mintha az élete múlna rajta. Belenyomta a fejét a tégelybe, aminek következtében a tégely körvonalában csupa joghurt lett Gomez feje. :D :D
Most már így a szélét körbenyalta, tehát már magát nem tudja vele összekenni, ezért odaadtam neki az egész dobozt (a lakásban sem tud kárt tenni, mert az a csekély mennyiség, amit kanállal nem tudtam belőle megenni, már nem fog kifolyni, sem kifröcskölődni).
Szóval most hosszú percek óta azt játsza, hogy nyomja bele a fejét a szűk joghurtosdobozba, és próbál rájönni, hogy hogyan érheti el azt, hogy nem tolja maga előtt a dobozt. :) Az előbb nekitolta a falnak, ott látszott valami szikra felgyúlni, de gyorsan ki is aludt: most itt tologatja-zörgeti az egész lakáson keresztül, tiszta aranyos-idióta. :)
Tök vicces és érdekes, ahogy küzd, hogy megszerezze a maradék két nyalintás joghurtot. Komolyan, a következő lépés a szerszámhasználat.


2009. február 11., 10:37
“a következő lépés a szerszámhasználat” XD
Vigyázz, mert következő alkalommal kiskanállal, szakállkában fog otthon várni!
2009. február 11., 12:25
Én már nem merek a macsekom előtt joghurtot enni…Komolyan, felismeri a zárófólia nyitásának hangjáról – de szakszerű vagyok – hogy joghurtot zabálok. Csukott szemmel, élveteg pofával nyalogatja ki a maradékot. De miért tetszik nekik?
A másik, hogy csak folyóvizet hajlandó inni, azt is a fürdőkádból.
2009. február 11., 19:49
Hűűű, a folyóvizes ivás párom cicáinál is igaz, bár ők hajlandóak tálkából is inni (már amennyit egy macska iszik)
Hangfelismerés terén meg a kandúr van rákattanva az egyik karkötőmre, de csak és kizárólag arra. Ha meghallja csörrenni, máris felébred, kirohan és olyan édesen néz, hogy muszáj játszani vele kicsit…:)
2009. február 11., 20:12
Amikor volt macsekunk, én imádtam, amikor az ujjamról nyalogatta le a vanília fagyit, mert olyan jó érdes nyelve van.
A görényem meg a szemhéjamat imádja nyalogatni, de mivel neki is érdes nyelve van, az elég kellemetlen érzés. :D A vanília fagyiért ő is oda van, meg a grízpudingért. :)