Bevallom, szarul érzem magam, hogy mind a 12 olvasómat – ha ha ha – ennyire elhanyagolom, hogy egy *szott szót nem írtam azt sem tudom mióta, de legalább nem érzem kényszeresnek, hogy blogoljak. Alapvető változások zajlanak, ráadásul izzadok, mint egy ló, és próbálom eldönteni, hogy mit is akarok az élettől, illetve kideríteni, hogy a nyavalyás mit akar tőlem.

Picit több lett az önbizalmam, mióta utoljára írtam. Azt hiszem, jól nézek ki, és igyekszem ezt az önértékelési szintet meg is tartani. Vettem tök jó göncöket múlt hónapban, és ha jön megin fizu, még egy picit bővítem az outfitem, és ez jó. Jól érzem magam tőle, és ha az ember jobban érzi magát, nyilván még több az önbizalma, és könnyebben hoz meg bizonyos döntéseket.

Mint például azt, hogy beenged-e valakit az életébe, vagy sem. Az utóbbi időben megnövekedett önbizalmam hatására például egyre több ember érzi úgy, hogy meg szeretne ismerni, és ebből előtt-utóbb az lesz, hogy egy csomó új embert fogok én is ismerni, és nem fogok ostobán és sután viselkedni, legalábbis remélem. :)

Már csak azt kéne gyakorolnom-megtanulnom, hogy alaposan, és kölcsönös jelleggel tudjam ápolni is a kapcsolatokat. Mert első lépésként, vagyis kialakítani őket, roppant könnyű, de az igazi lényeg, a munka, a kihívás az, hogy meg is tudjam tartani azokkal a kapcsolatot, akik fontosak a számomra, vagy azt szeretném, hogy fontosak legyenek. Itt buktam el egyébként szerintem az előző kapcsolatkezdeményemet is, sajnos.

Ajánlom szíves figyelmetekbe Luca Dirisio új albumát, a La vita e’ strana címűt, arról is különösen a Piange Il Sole és a La Ricetta Del Campione trackeket, fenomenálisak. És elnézést, hogy mostanában az olasz kultúrkört favorizálom, de lehet őket nem szeretni, amikor Mina olyan ajándékkal jutalmazta a világot, mint a Parole, parole?

Ráadásul közeleg a születésnapom, és már ott tartok, hogy le sem merem írni, hogy hányadik. Ijesztő, félelmetes, úristen, már megint közelebb vagyok a harminchoz, mint bármikor máskor, és ez már nem ilyen tinédzser, pláne nem kora húszéves hiszti, hanem bazmeg igen, ketyeg az óra a harmadik x-ig. Legutóbb a 23 és a 24 fordulóján éreztem ilyen ijesztően gyomorszorítót a szülinapom kapcsán, és most megint.