2007. 04. 16.
Elkezdeni futni
Sziasztok,
több, mint két hetes már a futóprogramunk. Itt volt az ideje, hogy kicsit másképp tekintsünk a testünkre, mint karbantartást és kiegyensúlyozott ellátást igénylő szervezetre, ezért a táplálkozásunkon is változtattunk, illetve a legfontosabb, hogy nagyobb hangsúlyt helyezünk a sportra. Ez például abban is kimerül, hogy egy elég komoly felkészítő futóprogramot kezdtünk el, aminek a végén naponta mindenféle megterhelés nélkül tudunk majd 25-30 percet egyhuzamban lazán futni.
És jó. Úgy érzem, miután hazajöttem, és beálltam a zuhany alá, hogy jó. Hogy átmozgott a combom, és a seggem, ahol a legtöbb háj hatalmasodott el (meg a hasamon), és ha sikerül tartani ezt a rendszerességet (mért ne sikerülne?), akkor az is előfordulhat, hogy évek után végre nem lesz nagyobb a valagam, mint az Északi-Középhegység.
A futáshoz egyébként a lehető legkisebb befektetés kell minden sportok közül: mi a Decathlonban vettünk új futócipőket, mert a régiek eléggé szarok voltak már, illetve ilyen fekete, feszülős nadrágot, ezt a klasszikus futónadrágot, és máris hitelesebb futónak érzed magad és nagyobb kedvvel kezdesz neki a napi programnak.
Futni jó. A futás fél egészség.


Szólj hozzá itt: