Egyik este álltam a Deák téren a négyes busz megállójában, és nyolc-tíz méterre tőlem, a telefonfülke mellett három darab zöld kuka állt. A kukák mellett egy kék, szakadt IKEA szatyor, a szatyor gazdája, bizonyára egy hajléktalan, pedig nagy átéléssel szemezgetett a kukák tartalmából. Nem zavarta az sem, ha műanyag zacskóban lévő, összekötözött fülű “csomagot” kellett kibontania, és a szemetet egyenként válogatta ki, az értékesebbnek tűnő holmikat beleejtette kék IKEA szatyrába, a számára értékteleneket visszaejtette a kukába.

Nem zavarta, ha “női hulladékok” között matatott, de a leveleket, borítékokat is egyenként átnézte. Nem olvasta végig, mert valószínűleg annyi ideje nem volt, meg nyilván nem azért túrja a kukát, hogy borítékokat olvasgasson, mégis roppant ijesztő és szürreális volt.

Hiszen ott áll egy ember afölött a csomag fölött, amiről amikor összekötözted a műanyag szatyor fülét, és levitted a társasházi szemetesbe, azt hitted, hogy megszabadultál tőle. Viszont ez nem így van: felbukkan valaki, aki kibontja a szemetedet, amiben esetleg legszemélyesebb dolgaidat pottyantottad még a lakásodban, és végignézi. Végignézi gyakorlatilag az életed. Nem hiszem, hogy érdekli, de mégis megtudja, hogy mit eszel, kitől kaptál levelet, milyen tampont használsz, milyen gyakran szexelsz, milyen kozmetikumokat használsz, mindent. Végigtúrja a szemeted, végigtúrja az életed, és azonnal meg is ismeri azt, megismeri az életed.

Ez félelmetes.