2009. március 12.

Figaró házassága

Volt olyan szerencsém, hogy barátokkal elmentünk tegnap este a Müpa Figaró előadására, ami nekem az egyik abszolút kedvencem a műfajban. A Figaro nyitányt már szerintem akkor vezényeltem játékból odahaza, amikor még azt se tudtam, mi az, hogy szimfonikus zenekar. Érdekes azonban, hogy magát az előadást még életemben nem láttam, kizárólag a zenei anyagot hallgattam.

Nos azt kell mondjam, lenyűgöző élmény volt! A három és fél órás előadás alatt ugyan a kertjelenetnél egy picit kihívásokkal küszködtem az ébrenmaradást illetően (kurvasötét volt a szín is, ráadásul nem voltam épp egy energiabomba tegnap este), de összességében a hatása alá kerültem, lévén mondom, így, ÉLŐ emberekkel :D még nem volt szerencsém hallani. Meglepő módon néhány ismerőssel is összefutottam, meg is döbbentem, hogy pont ott, pont azon az előadáson.

Szóval kellemes este volt, és már csak annyit tudtam tenni, hogy bezártam magam mögött az ajtót, és behuppantam az ágyikóba.

Eddig 3 hozzászólás

  1.   sancho szerint:

    hehe, én a 9-i elôadáson voltam, tényleg isteni volt!!! amúgyis nagy kedvenc ez az opera, de ez a bfz-s elôadás csúcs volt…. mondjuk tényleg hosszú… (viszont azért sokkal érdekesebb és szebb, mint a cosí fan tutte, ami csak hosszú… :-DDD)

  2.   kyle szerint:

    Én annyira nem szeretem az operát, de kötelező volt megnéznem még általánosban. :) Viszont a Vígszínházban megy most a Figaro házassága Eszenyi Enikő rendezésében (Hegyi Barbara, Kovács Patrícia, Kamarás Iván), és valami fantasztikusan jó. Mindenkinek ajánlani tudom de tényleg. És képtelenség rajta elaludni. :))))

  3.   defalla szerint:

    Örülök hogy kedveled az opera-t úgy általában – a marcipánról nem is beszélve:)

Szólj hozzá itt:

XHTML: a lenti tagek korlátozás nélkül használhatók. <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>