A Szombathelyi Szimfonikusok játszottak este, 4 darab volt műsoron, a MüPa koncertsorozata keretében. Két klasszikusnak mondható és két modern darab: az egyikben egy cseh habcsókasszony visítozott szláv nyelven, és valami őszi leveleket kergetett, aztán az őzikék is egymásnak estek. A másik darab valami elszállt agyú magyar művészke rácsodálkozása a hangszerekre, irgalmatlanul fos. Kicsit le akarta szerintem utánozni Ligeti Györgyöt az Űrodüsszeiából, meg voltak benne ilyen Tom&Jerry-s szólamok is, de egyrészt Ligeti a Szférák zenéjével ezt milljomszor jobban csinálta, másrészt Tom&Jerry utánozhatatlan, és ahhoz meg hozzátartozik a képi világ is.

Na hát Tihanyi László: Krios című “darabját” sose hallgassátok meg, ha jót akartok. A szerző ugyanis így nyilatkozik saját darabjáról:

[...] A másik dezintegráló hatás a senza misura feliratú megkomponált fermáták és kadenciák közbeiktatása. A befejezés az önálló életet élő részstruktúrákra bomlott és totálisan dezintegrált anyag zenei képe. A mű hangzásképére a harmonikus és szubharmonikus spektrumok ellenpólusaként teljes vagy hiányos cluster-ek jellemzők.

Wáwoowáowáwowwww, leszopom magam. Krisztus, aki a mennybe’ lakozol, jesszus.

Egyébként kisebb szociológiai tanulmány is egy ilyen hangverseny közönsége. A mögötted tapsoló gyengeőrült akut bal oldali halláskárosodást okozott, de csak miután vizelettartási nehézségeit ecsetelte a hetven évesen magát szőkítő és pulykanyak-redős emleit közmegrökönyödésre bocsátjó kriptaszökevény “barátnőjének”. Az intel developer konferencia feliratú pólós sráctól kezdve a budai úrikurvákig volt itt minden, és persze az a mérhetetlen és megkérdőjelezhetetlenül áradó “szakértelem”, amivel minden egyes hegedűvonást elemeztek, hát az számomra roppant szórakoztató volt.

Szimfónia zenekarra és négyszáz álértelmiségire. Írta az élet.

Egy viszont biztos: a jövőben többet szeretnék komolyzenei koncertekre járni – kivéve ha modern darabot is játszanak.