Odahaza népes tábor gyülekezett minden évben, amikor családunk a következő esztendőre való húsadagot készítette, és leöltük az állatokat, disznót, csirkét, kacsát, hogy aztán megegyük őket (állatvédők, globalizációellenes álszentek kuss, ti is jártok mekibe). Ekkor az, amit a szánkba tömtünk, száz százalékig olyan anyagokat tartalmazott, amikről tudtuk, hogy mi az. Nem ólmozott pirospaprikát, hanem a kertben termesztettet, majd ledaráltat, nem hidrogénezett növényi zsírt, hanem disznózsírt. Ezek azért hiányoznak, itten az iparosodott társadalom kellős közepén az ember nem vehet (piaci rés) igazi, autentikus alapanyagokat és készítményeket. Ezért milyen jó is az, amikor az embernek vannak ismerősei, akik faluhelyről ellátják ezekkel. Én is így vagyok vele, mert tessék csak nézni, mi finomat kaptam:
Ezek mellé persze jár még az igazi töpörtyű, tepertő és egyéb finomságok. Lófaszt a csökkentett szénhidrátba meg a wellnessbe.