Lezajlott, részt vettem életem első Critical Mass-én, ahogy megfogadtam.

Kurva jó volt!

Már odafelé is, ahogy a lezárt Andrássy úton százmillió bicajos tekert, hihetetlen jó érzés volt! Az idő épp kellemes volt, bár délután még be voltam szarva, hogy szép nagy eső lesz este, a csúf sötét viharfelhőket látva.

Végül nem lett eső, csak egy kellemesen friss-borongósan őszi este. Nem hideg, nem meleg, vagyis pont nem leizzadós.

Kitekertem a Hősök terére, majd alkalmi ötlettől vezérelve megálltam a tér közepén. Ekkor kaptam elő a telefont, amin Mandulaszemű sms-e fogadott, hogy ő is ott van, és találkozzunk! Felhívtam, és végül sikerült is összefutnunk: bemutatott a barátainak, akikhez első CM-emen hozzácsapódtam!

Aztán a Moszkva térre érve látom a telefonomom egy ismeretlen szám hívását nem fogadottként, mondom, visszahívom. Hát kiderült, hogy Mimke volt az, aki szintén a Moszkván volt, ezért integetéses módszerrel próbáltunk egymásra találni, ami végül sikerült is. Így ő is betársult hozzánk, szóval egyre többen lettünk. Ő nem emelt bicajt, mert a sajátján egy szép nagy csomagtartó volt, tele a cuccaival, és nem lett volna praktikus, ha minden kihullik belőle – viszont erkölcsi támogatást nyújtott a többi emelőnek! Köszi, Mimke!

Na ez a “falka”-érzés végig megvolt, nemcsak új ismerőseimmel, hanem az egész bringás közösséggel együtt. Noha időnként mérges voltam, mert mondjuk nem tartom helyesnek, hogy 5-6 éves kissrácok tekernek a Margit körúti autók között, mégha apukával, akkor sem. Meg azt sem, hogy a vagánykodók a maguk örömére történő száguldozással meg szabálytalankodással éppen azt veszélyeztetik, amiért a maradék, szabályosan közlekedő biciklis síkraszáll.

Na mindegy, még van mit tanulnunk, egymástól is akár.

Érdemes volt kimenni: találkoztunk Mandulaszeműékkel, voltak helyes bicajosok, egy életreszóló élmény az első Critical Mass-on részt venni, ráadásul a lezáratlan városi forgalomban, este, villogó cangákkal a Margit körúton, kétszer is bringát emelni, szóval valami hatalmas adrenalinbomba, meg a hasonszőrű emberekkel való közelebbi kontaktus sem utolsó szempont.

Igen, bevallom, egyszer én is megszegtem a szabályt: a Nagymező utcánál már a piros lámpán mentem át – de kaptam büntetést: úgy rámüvöltött az egyik zöldpólós szervező, hogy mentem elszégyelltem magam. De komolyan, tök szarul esett, és eredményes volt: többet nem csináltam ilyet.

Sajnos nem találkoztam Panter-rel, pedig azt hallottam, ő is ott volt.

Eddig 6 hozzászólás

  1.   mimke szerint:

    Röhögök ám nagyon, mert az egyik fotódon ott van Panther telibe :)

  2.   Redblek szerint:

    Na tessék megmondani, hogy melyik az! hát őrület.

  3.   mimke szerint:

    Nem mondom meg, mert kihagytál bejegyzésből :P
    (Egyébként majd megkérdezem, hogy megmondhatom-e? ;))

  4.   Redblek szerint:

    Beleírtalak. :)

  5.   mimke szerint:

    :D

  6.   Panther szerint:

    Jaj borzalmas az a kép :D nem én vagyok, valami hasonmás :D DSC_5931 ez a kép “címe” v száma vagymiaz. Ilyen arcot vágok, amikor Mimkét keresem a tömegben :D

Szólj hozzá itt:

XHTML: a lenti tagek korlátozás nélkül használhatók. <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>