2008. augusztus 31.
Muffint sütöttem,
csodás-csokisat, a recept szerint.
Életemben nem csináltam még muffint, de tegnap Greg meglepett vele, gondoltam, innen már nem akadályoz meg semmi, hogy készítsek. A muffinról kellemetlen emlékeim vannak, Bence kétszer is csinált, az egyik olyan lett, hogy gyilkolni lehetett volna vele (értsd: kőkemény), a másik pedig szilvásnak indult, végül valami sós borzalom lett belőle.
Ekkor ő örökre lemondott arról, hogy valaha muffint süssön. Én azonban tudtam, hogy a világ nem fekete és fehér, nosza, ma jött el a pillanat, hogy muffinvágyaimat tésztába öntsem, és elkészítsem az első adagot.
Előtte, hogy jól felkészült legyek, elolvastam százezer receptet, hogy az alaptechnikát elsajátítsam, megnéztem továbbá két Nigella epizódot (lásd alább), hogy biztosan ne kövessek el őrültséget, majd nekiálltam magam is.
Spektrum:
Nigella Choc Chip:
A roppant egyszerű recepttől nem kell megijedni, tényleg ennyi az egész. Csak arra kell figyelni, hogy a szárazakat meg a nedveseket előbb külön összekeverni, majd egybe az egészet, amikor is kapsz egy ilyen rusztikus, nyamvadt, ragadós szart, ami valójában a tészta. Ezt kell elosztani a formácskákba, ami a legnehezebb folyamat, mert a tészta többnyire nem folyós, hanem masszív, de két evőkanál segítségével csodákat lehet tenni.
Hozzávalók: (12 db)
15 dkg liszt
2 tojás
15 dkg vaj (természetesen megolvaszta, folyósan)
15 dkg cukor
3 ek barackíz
1/2 csomag sütőpor
5 dkg kakaópor
5 dkg tört étcsokoládé, 5 dkg fehér csoki (mindkettőből egy táblát vettem, a felét-felét pedig nagy konyhakéssel apróra gyilkoltam)
Elkészítés:
A száraz hozzávalókat egy külön tálban összekeverni, a nedveseket egy másik tálban összekeverni. Aztán a száraz anyagos tálba szépen belecsorgatni a nedves részt, fakanállal eldolgozni, nem kell steril sima minőségűre, nem az angol királynőnek készül. A muffinformába tegyél muffinpapírt (lehet kapni például a Nagyvásárcsarnok, alagsor, kínai bolt: Ázsia Bt.), adagold ki a tésztát a 12 formába, aztán bele az előmelegített (!!!, kb 180 fok) sütőbe, és kb 20 perc.
Jó étvágyat!



2008. augusztus 31., 14:38
Uh, jó étvágyat hozzá! Nigella amúgy örök kedvenc, amikor még néztünk tévét, akkor a földön gurulásztunk a nevetéstől egy-egy műsora alatt.
Amúgy most támadt is egy ötletem, hmm hmm :))
2008. augusztus 31., 14:49
Nigellára egyszer nagyon megharagudtam, amikor grillázst akartam csinálni, és a cukorsziruphoz az összetevőket a szokásos hanyagságával dobálta össze, de mondta is, hogy szükséges mintegy 13,47758699 ml víz, és négyzetgyök-pí per koszinusz kettő gramm cukor, ezt ADOTT ideig főzzük, majd bele a diót, és voilá.
Azóta ragaszkodom a kontinentális mértékegységekhez.
Ha valaki főzés közben kimondja azt a szót, hogy “csésze”, vagy font, gyakorlatilag persona non grata.
2008. augusztus 31., 19:45
A muffin az egyik legfinomabb, legpraktikusabb és legjobban variálható süti. Én nagyon szeretem. :)
A kedvenc muffinom a narancsos-étcsokis (kb. ugyanez a tésztája, mint a tiédnek, csak ugye nincs benne fehér csoki és a barack íz helyett narancslekvár és kandírozott narancshéj van benne), valamint a mogyorókrémes (ennek a tésztájába a liszt felét finomra darált törökmogyoróval kell helyettesíteni, és amikor lapátolod be a formába a tésztát, akkor úgy csinálod, hogy 1 evőkanál tészta, annak a közepére egy teáskanál mogyorókrém, majd befeded még egy kanál tésztával). Mindkettő állati finom. :)