Csodálatos nap volt ez a szombat, néhány nappal ezelőtt ugyanis megterveztük, hogy piknik kéne a szabadban, és rávettünk még két fiatalembert, hogy csatlakozzanak. Ők hozták az autót és a meglepetés-helyszínt, mi pedig a teljes kajaellátmányt. Annyi volt még az előzetes megállapodásban, hogy szombaton lesz, és Budapesttől legalább egy órás autókázás utántól kezdve lehet helyszínekben gondolkodni, ami egy mező legyen, ahol süt a nap, és lehet piknikezni.
És bejött: hosszú autós száguldozás (kedvencem!) után Északkelet-Magyarország felé vettük az irányt, majd valahol Nagyvisnyó környékén láttunk három vénasszonyt kapálni, akiket egy vénember instruált, miközben bámulta őket, de sokkal fontosabb, hogy még előttük egy alkalmasnak tűnő helyszín látszott feltűnni a dombok mögött. Valóban, visszafordultunk, felhajtottunk az alig kitaposott autónyomokon, és egy gyönyörű, hatalmas tisztásra bukkantunk, mindenütt pitypang, körös-körül dombok, sehol semmi emberi tevékenység, csend, napfény, hihetetlen kilátás. Gyönyörű.
Na le is telepedtünk, pokrócok, stb, elő az elemózsiát, kerültek elő a finomságok a táskák mélyéről. Megettük mindet, majd finom ejtőzés a lágy napfényben, én szép barnás lettem, többiek rákvörösek, viszont jót aludtunk a napon. Kisebb kószálás a dombocskán, majd indulás, és tovább irány Diósgyőr felé.
Megnéztük a várat, hát nem tudom, nem egy nagy szám, 700 forintos belépő után gyakorlatilag semmi különös, vár, kövek egymáshoz igazítva, az ösvények mentén a civilizáció nyomai (értsd: eldobott üdítőspalackok), és valami panoptikum, amit a Miskolci Est K-Európa legnagyobb középkori panoptikumának tart, én annyira nem. Az a hat jelenet azon a kb. 10 négyzetméteren elég csekélyke, kicsit olyan van-itt-egy-kis-hely, mivel-töltsük-ki szerűség, hát raktak bele műanyag babákat meg pedofil papot és lógó faszú boszorkányokat.
Aztán pedig Miskolc, Avas-domb, az valami félelmetes. Én ekkora lakótelepet még életemben nem láttam, hatalmas, lehet, hogy külön megyének számít már. És van ott egy kilátó is, hihetetlenül hiteles retrófíling, tiszta hetvenes évek, műanyag búrák, a székek szövetébe beivódott cigaretafüst, málló olajfesték az ablakon (természetesen zöld), repedezett betonlépcső, farostlemez dobogó és szombatonként flesdensz. Őrületesen kurvajó, és ez nem utánzat vagy divatszórakozóhely, ez egyszerűen ilyen. Itt ragadt az Avason, itt ragadt Miskolcon, ahogy a lakótelep lakói meg a gyártelep. Igazából ez nem is retró, hanem ez maga a valóság, egyszerűen nem szakadt meg a történelem 1990-ben, hanem ment tovább, mintha mi sem történt volna.
Na meg hát a Bükk maga, az gyönyörű. Sűrű erdő, és amikor elhaladtunk a fenyős rész mellet, ami száz méter magas fenyőfákból állt, amiknek az aljuk már elszáradt, mert oda nem jut fény, hát az olyan volt, mint egy életre kelt horrorfilm, vagy az orkok támadása a Gyűrűk urában. Hihetetlen, én még nem is láttam ilyet! A hegy szerpentinjei óvatos vezetésre intenek, mi ilyet nem tudtunk produkálni, de a táj, a természet gyönyörű, nincs rá jobb szó. Szép, lazító, nyugtató, tüdőtisztító, minden, ami szép és jó.
Utána vissza, száguldás megint, majd pedig kimerülés a nap élményeit feldolgozva.
Tök jó kis nap volt, kicsit ismerd meg északkeletmagyarországot, kicsit pihizős nap, igazi szombat.