- mondta Joan Rivers, erre pedig VGX hívta fel a figyelmemet.

Tréfát félretéve, tényleg szar, de ma csináltam fotókat magamról, amiket a nagyvilág egyelőre nem láthat. Majd amikor a szülinapomon végre eltűnik az az uszkve négy-hét tonna zsír rólam, akkor is csinálok pont olyan beállítással, pont olyan pózban fotókat, és akkor, majd akkor megmutatom ezeket is.

Tudod: ilyen volt, ilyen lett.

Meglepve tapasztalom egyébként, hogy lassan nagyobb mellem van, mint Nikol Ricsinek, kitapintható valami hasizomkezdemény is, a karom pedig betonkemény (bárcsak a … na mindegy). Hm. Ez a kondi tényleg eredményes, komolyan kibebaszottul várom ez a diétát, mert ha ezek után fognak látszani az izmaim, odáig leszek meg vissza. Utoljára húszévesen rendelkeztem atlétikusnak mondható testtel, de így hét év után kezdek visszatalálni az útra. Még most rossz, meg szar, de majd jobb lesz.

Hát csak jó példa már az is, hogy eleve sportolok, lejárok, erősödök. Ha ennek már van látványos hatása, tehát működik, akkor a strict diéta is bizonyára hoz majd eredmény.

Na a másik meg, hogy elfoglalt vagyok kegyetlenül, nyilván észrevettétek, pangás van. Brezsnyev szelleme hatja át a Redblek szerkesztőségét, került némi válság a zenekarba is, azt is meg kéne oldani hétvégén, plusz egy vidéki ismeretlen ismerősnek fogok segíteni egy beszélgetés erejéig, szóval gyerekek, tennivalók vannak. Andrist sem lenne jó elhanyagolni, de ő jó és türelmes. :)

Viszont már legalább nincs koromsötét fél ötkor, nem kell tizesen járatni a konvektort, Gergő fodrász megint tök jó lenyírt (hátravan még egy festés), megjött az új útlevelem (barna baszki! bele van gravírozva a himnusz, a hajam meg tök szarul áll a fotón, és ez lesz öt évig, jajjj! egyébként gyönyörű az új útlevél, sokkal jobban tetszik, mint az előző kék szar), közben meg szól a Queen-től az I want to break free.

Imádom ennek a számnak a hangszerelését. Ezek tudtak valamit. (Lásd: ABBA)


Értékelheted ezt a bejegyzést. Kattints a csillagokra!
Egyes (gyengusz)KettesHármasNégyesÖtös (kiváló) (Szavazz te elsőként!)
Loading ... Loading ...

Eddig 1 hozzászólás

  1. SpringNo Gravatar szerint:

    Fúfúfú:) Én is örülök ám a fejlődésnek! :D

    A másik meg, hogy engem elhanyagolni vétek lenne, és különben sem szabad! Meg van tiltva!
    pusz :))))))))))

Szólj hozzá itt:

XHTML: a lenti tagek korlátozás nélkül használhatók. <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>