2008. augusztus 20.
Palacsinta
Hohó, életemben először sütöttem önállóan (na jó, Greg is segédkezett) palacsintát! :) És nagyon büszke is vagyok az eredményre - egyrészt mert nem égettem oda semmit, másrészt mert már az első palacsinta is jó lett, harmadrészt, meg ilyen gyönyörű barnák lettek, mint az amerikai filmekben - már tényleg csak a juharszirup hiányzott! :)
Mert ahhoz vagyok szokva, hogy az első két-három palacsinta folyton folyós marad, tehát ki kell dobni, nekünk meg már az is jól sikerült. Nem beszélve arról, hogy gyerekkoromból arra emlékszem, hogy a palacsinták ad 1) zsírosak voltak (nagyanyám zsírral sütött, nem olajjal), ad 2) mindkét oldalukon mintha korommal rajzolták volna bele a komplett Föld-térképet, olyan változatos formavilágban terült el rajtuk az “odaégés”.

Na ilyen itt nem volt, finomságos, szép tésztából szép palacsinták lettek. A végén én sovány tejkrémmel (mint a fehér nutella), Greg meg lekvárral toltuk be az arcunkba és be kell vallanom: kurva finom volt!
A roppant kézenfekvő recept pedig (alap, kb 8-10 palacsinta, célszerű többszörözni!)
25 dkg liszt
3 tojás
3 dl tej
1 ek porcukor
1 csipet só
1 ek olaj a tésztába is
buborékos víz kívánalom szerint
A felütött tojásokban elkeverni a porcukrot, sót, tejet, lisztet, majd annyit bubis vízzel felönteni, hogy sűrű, tejszínszerű massza legyen. Aztán fél órát pihentetni, majd kezdődhet a sütés. Forró serpenyőbe olajat, aztán a klasszikus palacsinta mozdulatok: merőkanálból egy egységnyit a forró (!) serpenyőbe, gyorsan elegyengetni a még folyós tésztát, hogy mindenhova jusson, hogy szép kerek legyen a palacsinta, majd megvárni, míg megsül, átfordítani, ott is várni egy kicsit, utána tányérra csúsztatni. Majd ezt a műveletsort még egy pár tíz alkalommal megismételni, a tésztamennyiség függvényében.

Jó étvágyat! :)


2008. augusztus 20., 19:14
ügyeske!
2008. augusztus 20., 21:50
Ez a palacsinta kínzás!
De te amúgy nem diétázol, vagy valami ilyesmi?
A legfinomabb palacsinta, amit valaha is ettem, karamellizált ananásszal és almával volt töltve és tejszínhab volt a tetején. Különleges alkalmakra isteni.
De a hétköznapokban a nagymamám sárgabaracklekvárjával a legjobb. :)
2008. augusztus 20., 23:08
gus: köszi :) igyekeztünk nagyon!
Mandulaszemű: a szigorú diétának már vége. :) Egyébként valóban nagyi sárgabaracklekvárjával a legjobb, de nekem már sajnos egyik sincs. :(
2008. augusztus 21., 01:03
Nekem meg mindig is csak 1 volt. Sőt, nem csak nagymamából, hanem mindenféle nagyszülőből. Nem is tudom, milyen érzés, ha valakinek több nagyszülője van (és persze mindegyik tömi finom sütikkel :)). És azt sem tudom, milyen lehet egy nagypapa. Vagyis persze elképzeléseim vannak, de nekem nem volt.
2008. augusztus 21., 07:34
És hogyan fordítottad át a palacsintát? Az a legfontosabb rész! Én a levegőben pörgetés mellett vagyok, 75-80%-os sikerességgel! :D
2008. augusztus 21., 18:02
Én egyszerűen egy lapos műanyag lapáttal (direkt palacsintafordító lapátom sajnos nincsen, ezért valami kék IKEÁs egyebet használtam, elég jó hatásfokkal - 100%).