Találkoztam exszel,

(“Színész”), akivel tavaly nyáron töltöttünk együtt egy jelentősebb mennyiségű időszakot, de egyik este megbeszéltük, hogy nem igazán működik a dolog kettőnk között, ezért inkább szkippeljük. Így is lett, viszont vele is jóban maradtunk, és most kedd este beültünk az Eklektikába kicsit beszélgetni.

(Jut eszembe, a fiatal pincér de helyes! Ismeri valaki? redblekkukacredblek-re jöhet.)

Mesélt ő is sokat, én is, mesél az új párjáról, én erről még nem tudtam neki mesélni, de azért másról meg igen, szóval jól eldumálgattunk. Tök jól éreztem magam, és úgy látszott, ő is. Jó volt beszélgetni kicsit erről-arról, mégiscsak jártunk, vagy mi: volt egy közös része az életünknek egy adott időben, na.

Ő meg nem tehet arról, hogy én egy tapasztalatlan idióta voltam akkoriban. De már nem annyira vagyok az. :)

Eddig 2 hozzászólás

  1. 979 szerint:

    Jó is az, ha az ember az exeivel le tud ülni beszélgetni. Csak ehhez az kell, hogy ne kurvaanyázással váljanak el.

  2. Redblek szerint:

    Igazad van, és abban a különös helyzetben vagyok, hogy eddig egyik extől se váltunk el kurvaanyázva, sőt. Mindenkivel békésen váltam el (jó, nem volt sok), talán csak Máté nem volt annyira “sima ügy”, de azért ő sem gyűlöl, remélem.

    Meg hát mért kurvaanyázzunk? Ha már odáig kerülünk valakivel, akkor már korábban el lett baszva valami, nem? :(

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>