Ha van öt dollárod, és Chuck Norrisnak is van öt dollárja, neki több van, mint neked.
Az Apple 99 centet fizet Chuck Norrisnak minden egyes szám után, amit meghallgat.
Chuck Norris nem két legyet üt egy csapásra, hanem két csapást üt egy légyre.
Amikor a Mumus este elalszik, benéz a szekrénybe, hogy nincs-e ott Chuck Norris.
Nincs evolúció. Csak egy lista azokról az élőlényekről, akiket Chuck Norris hagy élni.
Az világűr azért létezik, mert veszélyes lenne számára egy bolygón élni Chuck Norris-szal.
Chuck Norris nem alszik. Ő vár.
Chuck Norris elszámolt a végtelenig. Kétszer is.
Nincs áll Chuck Norris szakálla mögött – ott egy másik ököl van.
Chuck Norris olyan gyors, hogy körbe tudja futni a Földet úgy, hogy utoléri és még hátba is paskolja saját magát.
Chuck Norris nem visel órát – ő dönti el ugyanis, mennyi az idő.
Chuck Norris még egy forgóajtót is be tud csapni.
A Szovjetunió? Egy DeltaForce maraton után úgy döntöttek, inkább feloszlanak.
A közhiedelemmel ellentétben az USA nem demokrácia, hanem Chucktatúra.
Én is pont ma kaptam Chuck Norris – reloaded mailt munkahelyen. Már épp kezdtem elfelejteni ezeket, de még mindig olyan jókat derülök rajta.
Viszont kimaradt néhány nagyon fontos:
A Halálnak egyszer Chuck-Norris-közeli élménye volt.
Néhány fiú bele tudja pisilni a nevét a hóba. Chuck Norris a betonba is.
Chuck Norris nem megy vadászni, mivel a vadászat szó magában hordozza a kudarc lehetöségét. Chuck Norris ölni megy.
Na jó befejezem, pedig van még… :))))
All time fav:
Chuck Norris megpróbálta a lehetetlent. És sikerült.
ha Dark Véder és batman összecsapna Chuck Norris győzne
mi volt előbb a tojás vagy a csirke?Chuck Norris