Titatipő

United colors of

A narancssárga titatipőm. Titatipőm. Ez volt az első lábbelim emlékeim szerint, amit már én döntöttem el, hogy megveszek, azért, mert kellett. Mármint ilyen kvázifelnőtt fejjel. Bevallom: addig nem igazán foglalkoztam a cipőkkel, volt egy fekete ünnepi, volt egy hétköznapi sulis/munkás, meg egy sportcipő, aztán kész.

De akkor jött be épp ez a Tisza cipő revival, én meg vickes módon rákaptam.

Ráadásul ezt a cipőt egy konkrét szilveszteri buli előtt vásároltam meg, 2007-ben. Hozzá tartozik, hogy villamossal tartottam a Fáklya Klub felé, nagyon be voltam szarva, a régi 4/6-osok közlekedtek, tömve volt. Részegekkel. Mindegyik dudált, lökdösődött – én ezt eleve utálom, ráadásul latyak volt és mocsok az olvadó hó miatt, szóval nem léphettem akárhova.

Aztán odaértem, táncitáncikáltam, és életemben először, leöntötték alkohollal a kedvenc, mellesleg zsírúj cipőmet, a narancssárga titatipőt, és hogy még nagyobb legyen a bódottá, konfettierdőt szórtak rá illedelmes partiszervizesek. :) Na jól rá is ragadt minden szar: érted, új cipővel domborítok a szilveszteri partiban, erre jól tönkreteszik.

Végül azért sikerült egész jól megmentenem, azóta is szinte hibátlan állapotban van, és nagyon szeretem! Azóta lett még egy Tisza, de most a Converse-re vagyok rákattanva. :)

(Ez a bejegyzés Gus kezdeményezésére született.)

Eddig 9 hozzászólás

  1. Fors szerint:

    titatipő+tipőn tita:)

  2. kyle szerint:

    nekem meg még sosem volt Tisza cipőm, mert mindig másra vagyok rákattanva, de az már kezd ilyen alapkellékké válni… :)

  3. gus szerint:

    gyönyörű ez a tita. meg is nézem, lehet-e még kapni. :-)

  4. Paloma Negra szerint:

    bocs, de a cica elterelte a figyelmem:)

  5. Fors szerint:

    a TESCOban még van, ha sietsz a terrorista osztályon találsz mindenféle színben.:)

  6. Euthymia szerint:

    Szia, na én sosem voltam képes elmenni vadi új cipővel buliba, mert tuti, hogy első alkalommal valami baj történik vele, vagy mások által, vagy én általam!!
    Bátor voltál!! :)

  7. Cube szerint:

    Az a citromsárga Converse elég vadállatul néz ki :)

  8. Redblek szerint:

    igen, igen, azt is szeressük :)

  9. kicsinapsugar szerint:

    túl cuki a cica!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>