Új program van

Ez az új edző, Attilaedző ez baszki nagyságrendekkel durvább, mint Gáboredző volt!

Ma voltam nála első alkalmon, teszünk egy hónap próbát. Na ő nem szarral gurigázik: bemelegítésnek kapásból olyan súlyokat kaptam, hogy a harmadik kör után a következőt meg sem bírtam emelni. Ő azt vallja: az első edzés is fájjon, a második is fájjon, mert a harmadik után dől el, hogy valaki komolyan gondolja-e, hogy edzzen.

Én komolyan gondolom, de már most látom, hogy most egy hétig megint nem fogok tudni rendesen fogat mosni meg felöltözni, mert például már most a vacsoránál a pohár megemelése is óriási kínokat okozott.

Legközelebb csütörtök, meglássuk, mit hozunk ki ebből az egy hónapból. Én bizakodó vagyok egyébiránt.

Eddig 6 hozzászólás

  1. Tigri szerint:

    Hmm, ez azért kicsit fura, kezdésnek ekkora súlyokkal. Meg nem is teljesen veszélytelen. Tessen vigyázni magára, hülyeségeket nem csinálni még ha az edző kéri, akkor sem.

  2. 979 szerint:

    Na, ilyenkor felejthetetlen a szex (ha megy egyáltalán).

  3. Redblek szerint:

    Alapvetően nem vagyok edzetlen, már egy hónapja járok “alapozni”, csak azért meglepődtem. :)

    Szex? Megőrültél? Meg kellett kérnem a Zoltánt, hogy vegye le rólam a pulóvert, mert még arra is képtelen vagyok, szeeeeeeeex??? :DDDDD

  4. defalla szerint:

    Boldog emlékű tanárom mondása: a legkisebb mozgás elve… Igaz, hogy nem ilyesmire gondolt, hanem a zenén belüli “akármire”, de azt most nem fejtem ki. Nem tudom milyen súlyosak lehetnek azok a kínzóeszközök, de én minden regel kovácsüllővel tornázom :)

  5. Natsume szerint:

    Ó, redblek, én 979-nek adok igazat: ez az igazán kreatív szexuális együttlétek ideje! ;)

  6. Zolcsi szerint:

    pedig inkább szex…:(((((

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>